|
2016.05.13.
Az érettségitől a készülő
alaptantervig
Hétfőn a magyar
írásbelivel megkezdődtek az érettségi vizsgák. Az oktatás
átformálása és a 2018-ra megígért új Nemzeti Alaptanterv
felveti a kérdést: mit ér ma egy gimnáziumi érettségi bizonyítvány?
Az biztos, hogy az elmúlt évtizedekben óriásit esett az értéke,
nemhogy az érettségi nem ér sokat, amíg 30-40 éve nagy szó
volt gimnáziumba járni, addig ma már bárki bejuthat egyik-másikba.
Azok a munkákhoz, amelyekhez a 90-es években elegendő volt a 8
általános – mint egy bolti eladónak –, ma már érettségi
szükséges.
A középiskolák
színvonalával együtt zuhant az érettségik színvonala is, ma
egy középszintű érettségi történelemből nem okozhat gondot
annak, akinek megy a szövegértés, értelmezni tud térképeket,
grafikonokat, és egy-két rövidebb esszét meg tud írni, úgy
hogy azokhoz nem mellesleg számos segítséget kap a
feladatlapon. Háttértudás nem igen szükséges.
Természetesen nem
azzal van a gond, hogy túl sokan kapnak érettségi bizonyítványt,
hiszen abból nem lesz baja a társadalomnak, viszont az már
sokkal égetőbb kérdés, hogy mi zajlik a gimnáziumokban.
Milyen felnőtteket nevel az iskola? „Más a munka és más a
szenvedély, de az ép ember más időkben mégsem volt munka és
szenvedély teljes kétéltűje.” Maradva a Németh László-i
gondolatnál, vajon nem vétkes-e abban a közoktatás, hogy elenyésző
lett azoknak száma, akiknél munka és szenvedély párosulnak?
„Minden tanulás,
képesítés haszontalan; a munka a szellem teljes önmegtagadását
követeli.” Elvárjuk, hogy napról napra igen nagy mennyiségű
tananyagot sajátítsanak el a gyerekek, pedig hosszú távon képtelenség
ilyen mértékű ismeretet megjegyezni. Így szoktatjuk rá őket
a „magolásra”, pedig nem ez az a képesség, amit különösebben
fejleszteni kellene.
A kormányzat néhány
hete ígéretet tett a tananyag csökkentésére, amely jó volna,
ha úgy valósulna meg, hogy jobban kiemelik egy-egy tantárgyon
belül a lényeget, másrészt kedvet csinálnak az adott tudományhoz.
Mutasson a tanár sokat az órán, színeset és érdekességeket,
viszont ebből a lényeget „vasalja be”. Sajátítsa el a
gyermek az általános műveltség alapjait, és az óra keltse
fel érdeklődését a továbbiakhoz.
Az őstörténeti
korok és a kovalens kötés között elsikkadnak az alapvető
tudnivalók a minket körülvevő környezetről. Hányan ismernének
fel egy gyertyánfát az erdőben sétálva? Hányan keverik össze
a szarvast és az őzet, pedig két külön fajról van szó. De
saját tapasztalatom is van az ügyet illetően; egy általános
iskolás fiút korrepetáltam, aki mindig szépen megtanulta, amit
éppen kellett: Árpádok kora, maják, aztékok, a vasbordájúak,
a felvilágosodás különböző eszméi. Mikor szóba került később,
hogy mégis ki volt Szent István édesapja, akkor csak annyit válaszolt,
hogy ezt már régen tanultuk.
A lényeg kiemelése
mellett érdemes volna visszavezetni a reál, humán és egyéb
tagozatokat, hiszen különböző képességű és irányultságú
gyerekektől nem elvárható, hogy mindenki ugyanolyan mennyiségben
tanuljon kémiát vagy nyelveket.
Ezzel együtt
pedig kívánatos volna, hogy az iskola az életre neveljen,
sokkal több legyen benne a gyakorlatiasság. Különösen a reál
tárgyak esetében szembetűnő az eltolódás a minden napi élethez
szükséges ismeretektől a tudomány felé. Ugyanígy humán tárgyakból
erősíteni kell a szó- és írásbeli kifejezőkészséget,
technikaórákon a háztartási ismeretek elsajátítását,
informatika órán pedig honlapszerkesztés előtt nem ártana, ha
megtanulnának vakon gépelni a diákok, ha már egyszer az
internet világában élünk.
Nagyszerű kezdeményezés
volt a kormány részéről néhány éve, hogy az érettségit 50
elvégzett óra szociális munkához kötötte. Ezen túl érdemes
lenne elgondolkozni azon, hogy az iskolák nyaranta egy-két hét
munkát szervezzenek a középiskolásoknak, ezzel kicsit
bevezetve őket a munka világába. Több európai országban is működik.
Múlt heti
cikkemben kissé sarkosan úgy fogalmaztam, hogy a közoktatás az
általános műveltségen túl mást nem ad a diákoknak. Ehhez
persze még hozzáadja az iskola a magáét, van, ahol a nevelés
keresztény-nemzeti szellemben történik, van, ahol a liberális
világnézetet hirdetik, minden intézménynek megvan a maga
arculata. Ha azonban 2018-ra új Nemzeti Alaptanterv készül,
akkor itt az alkalom, hogy az Orbán Viktor által szeptemberben,
a kötcsei Polgári Pikniken meghirdetett „mindennapos
patriotizmust” belecsempésszék a közoktatásba. Hiszen, ha az
a szándék, hogy a társadalomban erősítsük a hazaszeretetet,
akkor a felnövekvő generációknál jobb helyen nem is lehet
kezdeni.
Nem lenne nehéz
megvalósítani, hogy énekórákon nagyobb hangsúlyt fektessenek
a népdalokra, a mindennapos testnevelésbe heti egy-egy testnevelés
óra helyett néptánc, íjászat, vagy ahol mód van rá, lovaglás
bekerüljön. Történelemórákon is érdemes több időt szánni
a magyar történelemre, vagy akár földrajz órákon a Kárpát-medence
tájaira. Ha azt akarjuk, hogy minél közelebb kerüljenek a
gyerekek gazdag kulturális örökségünkhöz, akkor pedig érdemes
megemelni a tanulmányi kirándulások napjainak számát.
Élményszerű
oktatás, az általános műveltség elsajátítása, hazafiságra
és életre nevelés. Amennyiben átalakítják az oktatást és
új alaptanterv készül, érdemes ezeket számba venni.
Märle Tamás
|
