vissza a főoldalra

 

 

 2016.05.13. 

Czeglédi Péter Napok: Emléktáblát avattak a református gályarab prédikátornak

Léván tartották meg a Barsi Egyházmegyei Majálist, melynek során emléktáblát avattak Czeglédi Péter református lelkész, gályarab tiszteletére. Az április 30-i esemény a IV. Czeglédi Péter Napok programsorozatának része volt. A majális központi témája a második parancsolat volt, ne légy bálványimádó. „Régóta terveztük az emléktábla-állítást. Az emléktáblával a hitünk hőseire, a gályarab lelkészekre emlékezünk. A most felállított emléktábla a hívőtársakat az emlékezésre és az emlékeztetésre buzdítja” – mondta el a Felvidék.Ma-nak Kassai Gyula lévai református lelkész, a Barsi Egyházmegye esperese. Hozzátette, a lévai gyülekezet volt az emlékmű kezdeményezője és kivitelezője, mely a Felsőpélen élő Nagy Mátyás alkotása. A tábla rézveretes technikával készült és a lévai református templom előtt helyezték el.

Az egyházmegyei majális gazdag programokkal várta a résztvevőket. „Középpontban a gyülekezetek, a családok találkozása állt, többgenerációs programokkal vártuk az érdeklődőket” – folytatta.  A programsorozat helyszíne a lévai református lelkészi hivatal épülete és  udvara volt.

 A programsorozat ünnepi istentisztelettel kezdődött, ahol Nt. Dr. Szénási Szilárd, a Komáromi Református Egyházmegye esperese hirdetett igét. Dr. Gaál Botond nyugalmazott teológiaprofesszor mondott ünnepi beszédet. Az emléktáblát a Czeglédy család nevében Dr. Czeglédy Pál és Dr. Czeglédy Mária, a gályarab prédikátor leszármazottjai leplezték le.

 Az istentiszteleten átadták a reménység fáját. Nt. Antala Éva nagyölvedi lelkész, az előző évi majális házigazdája adta át a szolgálat továbbadása jelképeként. Így a faragott alkotás egy évig a lévai gyülekezet birtokában lesz.

 A gyermekeket kézműves foglalkozás, gyermek istentisztelet, íjászat, előadás várta. Kis műsorral mutatkozott be a lévai Juhász Gyula Alapiskola és a Czeglédi Péter Református Gimnázium, valamint az Érsekkétyi Alapiskola. A felnőttek pódiumbeszélgetéseket hallhattak, könyvvásáron vehettek részt, s emellett portéka-bemutató és vásár is várta a gyülekezet tagjait, akik  háromféle gulyással várták a vendégeket.

 A programban kiállítások is szerepeltek. Az egyik tárlat az egyházmegyei gyülekezeteket mutatta be, a díszteremben pedig a Teleki László Alapítvány által összeállított Megújuló épített örökségünk – értékmentés a Kárpát-medencében című vándorkiállítást tekinthették meg.

 A Czeglédi Péter Napok programsorozata április 23-án a mentálhigiénés műhely-konferenciával kezdődött. A majálist követően május elsején anyák napi istentisztelettel folytatódott. Május 4-én a vámosladányi református templomban ad koncertet a holland Spirit kórus. Május 5-én és 6-án Zselízen Lélekváró evangelizációt tartanak. A hónap folyamán Bagdy Emőke ismert pszichológus szakember tart előadást. Június 5-én a Nemzeti összetartozás napján megkoszorúzzák gróf Esterházy János lévai emléktábláját.

 „Jövőre Zselíz ad otthont a majálisnak. 2017 jelentős év lesz a reformátusok számára, hiszen a reformáció ötszázadik évfordulóját ünnepeljük. A majális a találkozás mellett az összetartozásról és az együttgondolkodásról szól” – summázta Kassai Gyula.

 

Felvidek.ma