vissza a főoldalra

 

 

 2016.05.13. 

ISTENUCCSE HÜLYE

Szigetvári Viktor beszédét 12-en hallgatták vasárnap, a budapesti Szabadság téren. Ebbe a számba beleértendők az újságírók is. Magyarország európai uniós csatlakozását így ünnepelte az Együtt, mint a párt elnöke mondta, azért mert az ország tizenkét éve ezen a napon csatlakozott a közösséghez. Bajnai utódja lett az Együtt elnöke, diplomáját állítólag politikaelmélet szakon szerezte. Ezért lett ő a pártelnök.

Az elméleti pártelnök olyan lehet, mint az elméleti huszár, aki soha nem ült még lovon, csak elmélkedett róla. Addig elmélkedett, míg beleszeretett a saját elméletébe, amit hangoztatott, hát kerítettek neki egy lovat, de megülni nem tudja. Rossz oldalról közelít a lóhoz, ezért vagy a ló mozdul ki alóla, vagy átesik a ló túlsó oldalára.

Szigetvári az elméleti pártelnök elfogadhatatlannak nevezte a magyar nép jogos igényét arra, hogy népszavazással dönthessen egy fölöttébb fontos kérdésről: kiket akar befogadni, kikkel szeretne együtt élni.

„Keletre, Putyinhoz vezetné az országot”. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök belenyugodott abba, hogy Magyarország az EU másodrendű tagja lesz és „rezsimje egy feudális és leszakadó országot épít”, amelyben emelkednek a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek.

Kiemelte, bár a szegénység növekedése a világon mindenhol a populizmust erősíti, a középosztályt nem lehet erősebbé tenni „az asztal felrúgásával és a világ felforgatásával”. Ehhez szorosabb, egységesebb európai együttműködés kell, amelyben az EU nem a „magyar oligarchákat finanszírozza” – fejtette ki az Együtt vezetője, majd hozzátette, pártja a józan középúton jár, és egy jól működő, többkulcsos személyi jövedelemadóval rendelkező szociális piacgazdaságban hisz, amelyben erős szakszervezetek és erős állam küzd a nagyobb bérekért.

Szigetvári Viktor emellett kitért arra is, hogy szerintük az államnak most is lenne elég pénze a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók béremelésére, ha nem a paksi bővítésre, a várfelújításra, a Városliget-projektre, illetve a budapesti olimpiai felkészülésre költene.

***

PM: Terjed a kiszolgáltatottság, létbizonytalanság

A Magyarországon élők létbizonytalanságáról és terjedő kiszolgáltatottságról beszélt a Párbeszéd Magyarországért szóvivője május 1-jei ünnepi kitelepülésükön Budapesten.

Tordai Bence elmondta: az alacsony jövedelműeknek alapjövedelmet vezetne be pártja. Ez a dolgozóknak is járna, így a nettó minimálbér havi 74 ezerről 105 ezerre nőne – írja az MTI.

A Fidesz ezzel szemben a felső jövedelmi egyötöd mellett áll ki, míg a munka világából kiszorulók semmilyen támogatásra nem számíthatnának – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a korábbi hírekkel szemben Karácsony Gergely miért nem szólal fel az MSZP városligeti színpadán, Tordai Bence azt felelt: az után, amit a zuglói önkormányzatban a Liget-projektről szóló szavazáson a szocialista Tóth Csaba és „tettestársai” elkövettek, nem meglepő, hogy a XIV. kerületi polgármester nem tud mit mondani az MSZP-s közönségnek.

Ami Zuglóban az MSZP részéről történt, nehezen értelmezhető másként, mint az elvek elárulásaként – jelentette ki.

 

Sz.