vissza a főoldalra

 2016.05.13. 

Csorja Gergely: Mibe kerül a bürokrácia?

A létünkbe. A sommás és talán túl korainak, kissé leegyszerűsítőnek tűnő kijelentés indoklásra szorul. Kezdjük két példával. A kedves ügyfél szorgalmasan nézi a híradót és megtudja belőle, hogy az iparfejlesztés a kormányzat egyik legfontosabb terve. Majd ellátogat pénzintézetéhez, hogy ő bizony ipart szeretne fejleszteni, csinálna egy üzemet, van piaca, van tapasztalata, el tudja adni a terméket. Pénz kellene, tudomása szerint erre van a bank.

A kedves ügyfél ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Néhány hónap gyötrő kétségekkel teli ügyintézés után kiderül, hogy a bank nem erre van. A bank arra van, hogy az állam pénzét kockázat nélkül osztogassa. Mivel a kedves ügyfél nem fér bele abba a minden értelem nélkül kialakított keretbe, ami miatt állami garanciával biztosított pénzt kaphatna, a legkisebb mértékben sem számíthat arra, hogy ipart fejlesszen. Nem is való iparfejlesztőnek, hiszen egyszerűen csak értékesíthető terméket gyártana, így nem fér bele az igazi iparfejlesztők táborába. Azok ugyanis legelőször is projekteket indítanak, apparátust, költséget rendelnek hozzá, prezentációkat készítenek, egyeztetnek és főleg olyan számokat mutogatnak különböző papírokon, melyektől az egész államigazgatás elérzékenyül. Ja, hogy valójában egy nagy pilótajáték részesei, melyben virtuális számok keringenek, hogy ez az egész hókuszpókusz lényegében számokon kívül semmit sem hoz az országnak, a magyar embereknek? Ki a rossebet érdekel?

A másik kedves ügyfél két évtizede nézi az egyre jobban lepusztuló ingatlant a városka mellett. Éveken keresztül fantáziál róla, hogy micsoda nagyszerű dolgokat lehetne ott csinálni. Aztán elhatározza magát, felkeresi a nagyszerű dolgokhoz szükséges eszközök gyártóit, megállapodik velük, megtervezteti a nagyszerű dolgot, bejárja vele az egész közigazgatást, hogy ha már senki sem használja ezt a területet és ha már amúgy is az államé, de senkinek sem kell, akkor ő azt hasznosítaná. A kedves ügyfél kitartó kilincseléssel és szerencsével végül eljut az illetékesig. Legalábbis azt hiszi. Megírja az illetékes által kért levelet. Aztán csend. A találkozó után négy hónappal kap egy levelet, hogy most már nem az ő hivatala, osztálya, minisztériuma az illetékes, mert nekik egyáltalán nem kell ez a terület. Az új kezelő, az új osztály, az új hivatal pedig még nem illetékes, ők még egyáltalán nem tudnak semmit sem csinálni.

Ezeket a történeteket vég nélkül sorolhatnánk. Minden magyar embernek, akiben megvan a vágy, a késztetés, hogy csináljon valamit, hogy létrehozzon valamit, hogy alkosson, tud legalább egy ilyen történetet, mely vele történt meg.

Ezek az emberek azok, akik előre viszik a közösséget, az országot a nemzetet. És ezeket az embereket taszítja kétségbeesésbe, depresszióba, bűnöző létformába vagy egyszerűen csak káros tevékenységek felé. Mert ugye tudnának jó ügyek érdekében is tevékenykedni. De ha egyszer a bürokrácia nem hagyja?!