vissza a főoldalra

 

 

 2016.05.20. 

Még mindig él az Aranycsapat nimbusza

Idén tavasszal több megtiszteltetés is érte a Mágikus Magyarokat

Gyakran elhangzik, hogy ideje volna már elfelejteni az Aranycsapatot, illetve az általuk elért káprázatos sikereket, hiszen az ő rendszeres pályára lépésük óta eltelt hat évtized. Az kétségtelen, hogy az Aranycsapat egykori csodálatos játékától még nem lesz jobb a mai magyar futball, ám újra és újra bizonyságot nyer, hogy igenis van létjogosultsága minden emlékezésnek, amely felidézi a külföldön csak Mágikus Magyaroknak hívott csapat teljesítményét. Példa erre az elmúlt két hónap, amelynek során rendkívüli elismeréseket kapott az egykori Aranycsapat több tagja. Sportrovatunkban a héten ezeket gyűjtöttük csokorba.

 Magyarokat éltettek Barcelonában

 Az FC Barcelona csapatát, vagy akár a napjainkban csodált Messi–Neymar–Suarez trió varázslatos játékát vajon melyik fociszerelmes ne ismerné a világon? Azt viszont már sokkal kevesebben tudják, hogy a Barcelona csapatának nem a legsikeresebb triumvirátusát alkotja napjaink három zsenije. Az 1950-es években ugyanis összejött egy, a mostaninál is ragyogóbb hármas a gránátvörös-kékeknél, mégpedig három magyar nemzetiségű fociklasszis: Kubala, Kocsis és Czibor. Az ötvenes évek barcelonai ikonját Kubala Lászlónak hívták – miatta építették fel a Camp Nou stadiont is –, és amikor 1956-os disszidálásuk után csatlakozott Kubalához Kocsis Sándor és Czibor Zoltán is, a Barcelona a három magyar labdarúgó játéka révén meghódította a spanyolokat és a katalánokat. A bal szélen játszó Czibort „Bolond Madárka” néven szólították, míg Kocsist fantasztikus fejjátéka jóvoltából „Aranyfejűnek” nevezték.

Amint arról korábban a Magyar Fórum sportrovata is beszámolt, a jeles dokumentumfilm-rendező, Kocsis Tibor egész estés filmet készített az FC Barcelona három magyarjáról. A Magyarok a Barcáért című kitűnő alkotást nemrégiben ünnepi vetítés keretén belül mutatták be Barcelonában. A filmvetítés és az ünnepélyes ceremónia a híres Camp Nou stadionban, az FC Barcelona dísztermében zajlott le. A filmbemutató szervezője az FC Barcelona mellett Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa volt, így természetes volt, hogy a magyar sportvezetés és diplomácia egyaránt részt vett az eseményen: Dr. Szabó László külügyminiszter-helyettes, Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár, Győri Enikő madridi nagykövet, Dr. Kovács Barnabás barcelonai magyar főkonzul, a MOB és az MLSZ képviseletében pedig Dunai Antal, egykori kiváló labdarúgó is megjelentek a nagyszabású rendezvényen.

A házigazda FC Barcelona részéről Carles Vilarrubí, a klub nemzetközi ügyekért felelős alelnöke nyitotta meg az eseményt, a programon pedig a film rendezője és a legendás futballisták leszármazottjai is szóltak a közönséghez. A rendező, Kocsis Tibor rövid beszédében megfogalmazta, hogy Kubala László és a barcelonai magyar klasszisok életének megismerése tette futballrajongóvá. Kiemelte, hogy ez az esemény, filmjének a Camp Nouban történő díszbemutatója számára felér egy Oscar-díjjal. Kocsis Tibor azt is elmondta: munkája során megtapasztalta, hogy ezek a játékosok nagyszerű képet festettek rólunk, magyarokról, amelyet a katalánok mindmáig őriznek, és amelynek köszönhetően általános szeretettel és tisztelettel beszélnek ma is nemzetünkről.

Carles Vilarrubí, a Barcelona alelnöke köszöntőjében kiemelte: fontos alkotás készült a csapat életében kiemelkedő szerepet játszó magyarokról, különös tekintettel Kubala Lászlóra, Kocsis Sándorra és Czibor Zoltánra. Az alkotás elsősorban az ötvenes évek második, a hatvanas évek első felében a katalán együttest erősítő három magyar futballista barcelonai éveit eleveníti fel. Az alelnök azt is leszögezte: Barcelonában mindenki számára köztudott, hogy a Camp Nou futballstadion a Kubala László nevével fémjelzett csapatnak köszönheti létezését, ugyanis óriási sikereik és népszerűségük miatt egész egyszerűen kinőtték az eredeti arénát, és muszáj volt egy újat, egy nagyobbat építeni. Ugyan személyesen nem ismerhette őket, de tudja, hogy mindig büszkék voltak magyarságukra, és arra, hogy honnan jöttek.

Dr. Szabó László külügyminiszter-helyettes köszöntőjében kiemelte: Kocsis és Czibor az 1956-os forradalmat követően távozott Spanyolországba, Kubala után ők is Barcelonában kaptak lehetőséget, hogy új karriert építsenek. Nagyszerű sportemberek, akik örökre összekötik Barcelonát és Magyarországot.

Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán jelenlévő családtagjai a klub elöljáróitól a játékosok nevével ellátott Barcelona-mezt vehettek át. Kocsis Tibor filmrendező a bemutatót követően a Magyar Fórum érdeklődésére kiemelte, hogy a három futballcsillag a kommunista rezsim elől menekülve hagyta el Magyarországot az ötvenes években. Kinti letelepedésük után pedig nemcsak egymást segítették, hanem számtalan esetben befogadtak disszidáló magyar családokat, támogatták őket az új élet elkezdésében. A film általános fogadtatására vonatkozó kérdésünkre Kocsis Tibor elmondta: a Magyarok a Barcáért című alkotást már a világ számtalan országában bemutatták, a többi között Los Angelesben, San Franciscóban, Pekingben, és Milánóban. Spanyolországban a katalán TV3 tűzi először műsorára, és várható a mozikban történő vetítés, valamint a DVD-megjelenés is. Idehaza is rendkívüli érdeklődés mellett zajlik az országjáró körút, amelynek során igyekeznek mindenhová eljutni a filmmel, mégpedig úgy, hogy a vetítést követően kötetlen beszélgetést is tartanak a jelenlévőkkel.

Kubala László élete olyannyira magával ragadta a rendezőt, hogy tervei szerint egész estés filmet kíván forgatni a Barcelona-legendáról. Kubala László valóban regénybe illő életet élt, hiszen Budapesten született és pályafutása során a magyar mellett a csehszlovák és a spanyol válogatottban is szerepelt. Emellett arról is nevezetes, hogy ő az egyedüli játékos, akinek egész alakos szobrot állítottak a Camp Nou előtt.

 Internetező szurkolók szerint Puskás Ferenc a világ legjobbja

 A világ legismertebb magyarjának tartott Puskás Ferencet nagyon sokan a világ valaha élt legkiválóbb játékosai közé sorolták már korábban is. Ám a közelmúltban hivatalosan is minden idők legjobb játékosává választották a szurkolók.

A londoni székhelyű goal.com weboldal hivatalos szavazást indított, amelyre a világ valamennyi pontjáról várták a voksokat. A szavazáson Puskás mellett olyan futballnagyságokra lehetett szavazni, mint Alfredo Di Stefano, Johann Cruyff, Franz Beckenbauer, George Best, Pelé, Zidane vagy Maradona, napjaink klasszisai közül pedig Messi és Cristiano Ronaldo kaphatott támogató voksokat. A több fordulós szavazáson Puskás Ferenc előbb a holland Marco van Bastent, majd a George Bestet legyőző Diego Maradonát utasította maga mögé. Az elődöntőben Zinedine Zidane is fejet kényszerült hajtani a Száguldó Őrnagy előtt, aki így a döntőbe került. A másik ágon az elődöntőben napjaink csillagai csaptak össze, amelyen Cristiano Ronaldo némi meglepetésre legyőzte Lionel Messit, így ő mérkőzhetett meg Puskás Ferenccel a rangos elismerésért.

A döntőben az Aranycsapat korábbi csapatkapitánya, Puskás Ferenc elképesztő fölénnyel, a szavazatok majdnem 70%-át begyűjtve győzött, ezzel hivatalosan is kiérdemelte a „Minden idők legjobb labdarúgója” címet.

 Emléktáblát avattak Buzánszky Jenő szülőházánál

 Az Aranycsapat Öröksége Alapítvány, az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány és Dorog Város Önkormányzata május 7-én emléktáblát avatott annál a dorogi háznál, mely 53 éven át Buzánszky Jenő otthona volt.

Molnár Andrea, az Ovi-Foci Alapítvány elnöke köszöntőjében elmondta: Buzánszky Jenő a szervezet alapítóinak egyike volt. Maximálisan hitt abban, hogy a gyermekeké a jövő, és az alapítványban végzett személyes munkája jóvoltából magyar gyermekek tízezrei ismerhették meg az Aranycsapat múltját. Az alapítvány mostanáig 140 pályát adott át, az év közepéig 202 ovifoci pálya készül el, több mint 40 ezer gyermekhez jut el az üzenet, melyet Buzánszky Jenő egész életében képviselt. A tavaly elhunyt legendás jobbhátvéd mindvégig hitt abban, hogy a magyar labdarúgás újra felemelkedik, ismét kijut a világversenyekre, és újra tele lesznek a lelátók.

Az emléktáblát Buzánszky Jenő unokája, Ifjabb Buzánszky Jenő leplezte le, majd hét szervezet helyezte el koszorúit annál a háznál, amely 53 évig az Aranycsapat egyetlen vidéki tagjának otthona volt. A 89 éves korában elhunyt Buzánszky Jenő az Aranycsapat alapembere volt, így játszott az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban Londonban, és mind az öt mérkőzésen szóhoz jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, amelyen ezüstérmet szerzett a válogatott. 2011 óta a Nemzet Sportolója volt, 2014 novemberében pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe is.

 A Ferencváros Sportjáért-díjjal tüntették ki Kű Lajost

 A Ferencváros Önkormányzata által közelmúltban szervezett sportkonferencián került átadásra a „Ferencváros Sportjáért” díj, melyet ez évben Kű Lajosnak, az FTC egykori labdarúgójának ítéltek. Az eddigi utolsó magyar Európa-bajnoki gól szerzője, az Aranycsapat Alapítvány elnöke és a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság megalapítója dr. Bácskai János polgármestertől vehette át a kitüntetést. Az eseményen – melyen a kitüntetettet Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Társaság elnöke méltatta – megjelent Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok, Jónyer István négyszeres világbajnok asztaliteniszező és dr. Fenyvesi Máté az FTC egykori legendás balszélsője is. Lapunk a díj elnyerése apropóján az Aranycsapat tagjait ért megtisztelő elismerésekről is kérdezte a korábbi kitűnő labdarúgót.

– Milyen érzésekkel fogadta a IX. kerület kitüntetését?

– A hivatalos indoklás így hangzik: „Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete Kű Lajos részére a „Ferencváros Sportjáért” díjat adományozta a sportban elért kiemelkedő teljesítményéért, valamint a külhoni magyarság sportkapcsolatainak erősítése érdekében végzett áldozatos munkájáért.” Miután közismert úgy a zöld-fehér klubhoz való kötődésem, mint a külhoni nemzettársainkért való tenni akarásom, így duplán is megtisztelő számomra a ferencvárosi önkormányzat által adott elismerés.

– Az elmúlt időszakban számos rangos elismerésben részesült az Aranycsapat több tagja. Mint az Aranycsapat Alapítvány kuratóriumi elnöke, miként értékeli ezeket?

– Ezek egyértelmű jelzések arra nézve, hogy az Aranycsapat örökre fennmarad az egyetemes labdarúgó-történelemben. Ne feledjük: egy olyan csapat tagjai kapnak a mai napig is hatalmas elismeréseket, amely több mint hatvan évvel ezelőtt élte fénykorát, és amely bár elismerten a világ legjobb csapata volt, a sors kifürkészhetetlen akaratából végül sosem ünnepelhetett világbajnoki címet. Az a tény, hogy e csapat korábbi tagjait mind a mai napig a világ minden szegletében megsüvegelik, egyfelől nemzeti büszkeséget jelenthet számunkra, másfelől pedig arra kötelez bennünket, hogy mi is őrizzük, ápoljuk ennek a csapatnak az emlékét. Mi, az Aranycsapat Alapítvány részéről igyekszünk felnőni ehhez a nemes feladathoz.

 

Kovács Attila