vissza a főoldalra

 

 

 2016.05.20. 

Találkoztak a Ferences Ösztöndíjprogram öregdiákjai

A Ferences Alapítvány első alkalommal április 22-én rendezte meg a Ferences Ösztöndíjprogram öregdiák találkozóját. Az Alapítvány immár öt éve szervezi tehetséggondozó ösztöndíjprogramját, amely által a ferences gimnáziumok tanulói kiemelt figyelmet és segítséget kapnak tehetségük fejlesztésében, kibontakoztatásában.

 Az ösztöndíjprogram nyertes pályázói elsősorban szaktanári segítséget kapnak, maximum háromfős csoportokban dolgozhatnak saját céljaik elérése érdekében, legyen az emelt szintű érettségi, OKTV, vagy más tanulmányi verseny, akár nyelvvizsga. A program időtartama alatt egy tehetséggondozó tréningen is részt vesznek a diákok, illetve egy projektet készítenek, vagyis egy kutatást, amelyet bemutatnak prezentáció keretében a projektnapon, és amelyről összefoglaló tanulmányt is írnak.

Eddig 155 tehetséges diák fejlődéséhez tudott hozzájárulni a program. Ezen tanulók közül 46-an már leérettségiztek. Számukra szervezte az Alapítvány az öregdiák programot.

A találkozó elején Dobszay Benedek provinciális köszöntötte a diákokat, majd Dobszay Ambrus program-felelős szólt a diákokhoz, aki a mostani tanév elejétől vezeti a tehetséggondozó rendszert. Ezt követen az öregdiákok számoltak be egyetemi életükről, tapasztalataikról, szóltak arról is, hogy milyen képzésben vesznek részt az érettségi óta és milyen terveik vannak. A megjelent diákok ma mind egyetemre járnak, orvosi, gyógyszerész, mérnök, formatervező és más szakokon tanulnak tovább. Hangot adtak hálájuknak, hogy a programban részt vehettek, és elmondták, kit miben segített a későbbiekben az ösztöndíjprogram során kapott támogatás.

Az estét kötetlen beszélgetés, a közös élmények felelevenítése zárta. Az ösztöndíjasok harapnivaló mellett beszélgethettek volt igazgatójukkal, a program jelenlegi vezetőivel és természetesen diáktársaikkal, barátaikkal.

Az Alapítvány az estét hagyományteremtő jelleggel szervezte. Azt tervezzük, hogy minden évben összehívjuk az öregdiák ösztöndíjasok egyre növekvő táborát.

 

Csanády Lőrinc

Ferences Alapítvány