vissza a főoldalra

 2016.05.27. 

Magyar katonasírok Kárpátalján

Mi már annak is örülünk, hogy nem akadályozzák a munkánkat

Elkezdődött Kárpátalján a huszti világháborús magyar katonatemető felújítása a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület irányításával. A munkálatok – amelyben más civil és egyházi szervezet önkéntes segítői is részt vesznek – a fák kivágásával kezdődtek meg. Hangácsi Istvánt, az egyesület elnökét a katonasírok felkereséséről, gondozásáról kérdeztük. Az elnök számára az jelenti az igazi elégtételt, ha egy hozzátartozót sikerül felkutatniuk, és a rokon ír egy köszönőlevelet.

 Milyen szerepe volt Husztnak a világháborús eseményekben?

 –Husztot elkerülték a világháborús csaták. Az I. világháborúban főleg a Kárpátok hágóin, s a hágók előterében folytak az ütközetek. De sem 1914-ben, sem 1915-ben a támadó orosz cári csapatok nem hatoltak be Husztig. Huszton a Monarchia hadikórháza működött. Idehozták az ütközetekben megsebesült katonákat, s azokat a hadfiakat, akik járványos betegséget kaptak el; tífuszt, kolerát. A hadikórházban elhunytak, 355-en, fekszenek az I. világháborús temetőben. A II. világháborúban kissé más volt a helyzet; 1940-től 1944. szeptemberéig két helyszínen temettek az I. világháborús sírok köré. Az egyik helyszínt árok választja el az I. világháborús kőkeresztektől. A második helyszín közvetlenül az I. világháborús temető felett volt, amit egy földút építésével legyalultak. A II. világháborúban 1940-ben kerültek először honvédeink a huszti temetőbe. 1940-es, 1942-es temetéseket találtunk közvetlenül az I. világháborús sírok baloldalán, akkor négy katona balesetben veszítette életét. A többiek 1944. áprilisától kerültek a temetőbe. ’44. áprilisában elkezdődött egy nagy offenzíva Galíciában, s akkor hozták a hiszti hadikórházba kórházvonatokon, gépjárműveken a sebesülteket. A szovjet csapatok közeledtével hátrahagyták a már menthetetlen sebesülteket. Huszt azért is jelentős számunkra, mert olyan unikális hely, ahol megmaradtak az I. világháborús sírok. Két héttel ezelőtt 250 fejfát számoltunk össze csak a várhegy oldalában. A többi településen főleg sírhalmokat találunk, ami a jobbik eset, mert előfordul, hogy csak az idősek emlékeznek vissza, hogy a világháborúk idején magyar katonákat temettek el egy olyan helyre, ami most magántulajdonban áll. Decemberben vettük föl a huszti városi vezetőséggel a kapcsolatot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi vezetőinek, és a történelmi egyházak papjainak, lelkészeinek segítségével. Biztosítottuk a tanácsot arról, hogy nem teszünk kárt a sírokban, sőt mindenki jól jár azzal, ha a város temetőjét felújítjuk. A város vezetése ebbe azért is egyezett bele, mert nemrég kezdték el a huszti várhegy és környékének rekonstrukciós munkálatait. Több engedélyt kellett kérnünk, az első a fák kivágására vonatkozott. Hiszen az I. világháborús temetőben nagyon sok a korhadt, beteg, több mint 100 éves fa. 55 fa kivágására kaptuk meg az engedélyt, s ezt a munkát végeztük el két hete. A 2016-os év feladata a tényleges munkák –a kőkeresztek pótlásának, kicserélésének, csiszolásának illetve a II. világháborús helyen egy emlékmű felállításának – előkészítése.

 A katonatemetők felújításához kellett engedélyt kérniük az ukrajnai hatóságoktól?

 –2006 óta járunk ki Kárpátaljára, a jelenlegi Ukrajna területére. Nem csak Kárpátalján, hanem már a Kárpátok előterében, Galíciában, Ivano-Frankivsk megyében is dolgozunk. 2013-ban olyan engedélyt kaptunk a honvédelmi tárcától, ami azt tartalmazza, hogy a HM megbízásából, átvállalva részben az ő feladataikat is, kutathatunk hadisírok után, illetve felkutathatunk olyan eltűnt katonákat, akikről a mai napig nincsen tudomása a hozzátartozóknak. A településeket járva idővel egyre több ismeretségre tettünk szert Kárpátalján és Galíciában is. Ha előzetes ismeretek, levéltári kutatások alapján eljutunk egy helyszínre, akkor mindig megkeressük az adott település vezetőjét, hogy s közöljük vele, hogy a magyar Honvédelmi Minisztérium megbízásából vagyunk jelen, s szeretnénk felkeresni a temetőt, hogy megtudjuk, milyen állapotban van. Ezután kérünk engedélyt a rekonstrukciós munkákhoz.

 Mekkora forrás áll a munka elvégzéséhez?

 –A forrás a tagdíjakból, a támogatóktól befolyt összegekből és a honvédelmi tárca pénzügyi segítségéből tevődik össze. 2015 végén jegyeztek be bennünket, mint közhasznú egyesületet, így idén már számolhatunk az 1%-os felajánlásokkal is. Minden egyes forintot visszaforgatunk a sírok felkeresésére, és a temetők felújítására. Ezért a munkáért nem várunk elismerést. Karitatív munkának tekintjük, halottak sírjait gondozzuk. Nekünk az jelenti az igazi elégtételt, ha egy hozzátartozót sikerül felkutatni, és a rokon ír egy köszönőlevelet. Felemelő érzés kijuttatni egy hozzátartozót az elhunyt honvéd sírjához

 Kiknek a feladata lenne hivatalosan a magyar honvédsírok gondozása, az ukrán vagy a magyar szerveké?

 – Mindegyik ország vállalja, hogy gondozza a másik elesett katonáinak sírjait is. Az ukránok is tevékenykednek Magyarországon. A világháborúban Vörös Hadseregnek hívták azt a tömeghadsereget, ami számos nemzetiséget magába tömörített, és a síroknál nem jelezték, hogy orosz, vagy ukrán katonákat temettek-e oda. Most már kutatják a katonai archívumokat, feloldották a vonatkozó dokumentumok titkosítását, meg lehet állapítani az adatok alapján, hogy az adott katona milyen nemzetiségű volt. Ahogy mi dolgozunk Kárpátalján, ugyanúgy dolgoznak ők is nálunk, a magyar hatóságok nem gördítenek akadályokat a munkájuk elé. A honvédelmi tárca jelentős pénzeket költ arra, hogy a magyarországi akár magyar, akár ukrán katonasírok rendben legyenek. Mi tisztában vagyunk vele, hogy Ukrajnában a mai nehéz időkben korlátozottak a kormány lehetőségei arra, hogy pénzt költsenek a hadisírokra. Mi annak is örülünk, hogy nem akadályozzák a munkánkat. Vannak olyan országok, melyekkel nem kötöttek hivatalos, államközi kölcsönös hadisír gondozást, ide tartozik Szerbia és Szlovákia. Ukrajnával 1996-ban kötötték meg ezt az egyezményt.

 Kizárólag Kárpátaljára fókuszálnak, vagy más határon túli területekre is?

 –Jártunk mi már Bácskában is, ahol szemrevételeztük a két világháború katonasírjait. Ezek viszonylag jó állapotban vannak, bár délvidéki barátaink szerint fel kéne azokat is újítani. Hangsúlyozom, Délvidéken nem az 1944 végi partizán bosszú áldozatait kutattuk. Számunkra az igazi kihívást Kárpátalja jelenti, hiszen elég nagy számban haltak meg azon a területen honfitársaink a II. világháborúban. Végezetül egy érdekes, és megható példa Galíciából, ahol egy magánház kertjében találtunk katonatemetőre. Az ott élő néni először tagadta a dolgot, de mi időről időre felkerestük. Azt kérdezte tőlünk, hogy Magyarországnak már ez a terület is kell vissza? Megnyugtattuk, hogy egyáltalán nem ilyen szándékkal érkeztünk, kizárólag a katonák sírjait keressük, hozzátartozók kérését teljesítjük. Ekkor megértette, miről van szó, és elmondta nekünk, hogy bizony a tehén se szívesen járt arra a területre, és ott a krumpli se akart soha kikelni. A következő alkalommal vittünk ki műszereket, és a radaron megmutattuk a néninek a sírokat. A néni sírdogált, hogy mi lesz most az ő kertjével, attól félt, temetővé alakítjuk. Megnyugtattuk, hogy nem vesszük el, valószínűleg egy emlékművet fogunk csak oda állíttatni. Mikor a következő alkalommal visszamentünk, ő maga állított egy keresztet arra a helyre, s koszorút tett rá.

Medveczky Attila