vissza a főoldalra

 

 

 2016.05.27. 

A magyar pártok ne egymás ellen, hanem egymás mellett induljanak

Meg kell akadályozni, hogy tovább csökkenjen Kolozsvár magyarságának számaránya

Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári polgármesterjelöltje felelevenítette: a Néppárt törekedett egy, a magyar szavazatok maximalizálását eredményező összefogásra az RMDSZ-szel, de a szövetség politikusai elutasították többszöri megkeresésüket, így egyértelművé vált, önálló listát és polgármesterjelöltet állítanak. Fancsali hozzátette, hogy a Néppárt a kolozsvári önkormányzatba jutásához szükséges öt százalék eléréséhez legalább hatezer szavazat begyűjtését tűzte ki célul.

 Miként esett önre, mint civil aktivistára a Néppárt választása?

 –Egy éve vagyok az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke, és miután Gergely Balázs, akit felkértünk arra, hogy vállalja el a városi polgármester jelöltséget, visszalépett, s átigazolt az egyházak kérésére az RMDSZ-hez, a helyi szervezet engem választott jelöltnek, és a tanácsosi lista vezetőjének. Úgy döntöttünk, mindenképpen elindulunk, annak ellenére, hogy átigazolt egy emberünk. A civil aktivista fogalma rám nézve azt jelenti, hogy politikai tevékenységem előtt teljesen civil voltam, s ugyanazt, az akkori eszköztárat próbáltam megtartani a politikában, s a civil szervezetek megerősítésére törekszem. Nem szándékozom őket a politikával meggyengíteni, hanem bevonni a munkába, mert azt gondolom, ez így helyes.

 Gergely Balázs mely egyházak kérésére hagyta el pártjukat?

 –A református püspök úr kezdeményezésére ült össze az evangélikus, az unitárius püspök és katolikus esperes. Nekik szükségük van arra, hogy az RMDSZ-es alpolgármester asszony a júniusi szavazás után is posztján maradjon. Az egyházak sok ingatlan visszaszerzésében számítanak az önkormányzat segítségére. Ezért lényeges számukra, hogy minél többen szavazzanak Horváth Annára. Emellett Gergely Balázsban látták azt a garanciát, hogy RMDSZ-es tanácsosként képviselni fogja az egyházak érdekeit.

 Milyen érzés egy olyan személy ellen elindulni, akivel évek óta együtt dolgoztak?

 –Természetesen sajnálom Gergely Balázs döntését, de tudomásul veszem. Kolozsváron a magyar pártok szerintem ne egymás ellen induljanak, hanem egymás mellett, mivel teljesen világossá vált, hogy csökken az RMDSZ szavazótábora, s mi nem abból a táborból szeretnénk szavazatokat szeretni, hanem azokat szólítjuk meg, akik eltávolodtak az RMDSZ-től, vagy nem akarnak részt venni a voksoláson. Sajnálatos tény, hogy a kolozsvári magyarok inkább maradtak távol az urnáktól, mint a románok. Valószínűleg azért, mert nincs más magyar párt. Ezért indultunk el 2012-ben, s ezért tesszük ezt most is. Tehát a bizonytalanok, és a kiábrándultak szavazataira számítunk. Így elérhető, hogy több magyar tanácsos legyen Kolozsváron. Ezért mondom, mi nem versenyzünk egymással, hanem kiegészítjük egymást, és többletet teremtünk. Ez a mi elképzelésünk, az, hogy ezt az RMDSZ miként látja, az már más kérdés. Azt hiszik, képesek megduplázni önerőből tanácsosaik számát, de ez a korábbi eredményeket figyelembe véve naivitás, vagy önbecsapás. Egymás mellet, és nem egymás ellen indulunk, a magyarság érdekében.

 De mégis versenybe szállt a polgármesteri tisztségért. Így ön Horváth Anna ellenfele.

 –Nem versenyzek Horváth Annával. Mindketten kihasználjuk a rendelkezésünkre álló estközöket. Mindkét magyar jelöltnek ugyanannyi a matematikai esélye, nyilván, a gyakorlatban az RMDSZ-nek nagyobb, de az tény, hogy nem lesz magyar polgármestere a városnak.

 Akkor az esélytelenek nyugalmával indul?

 –Ez fel sem vetődött! Az kétségtelen, hogy a pártunkról sokkal több hír jut el így a médiába. A román választási rendszer annak kedvez, aki polgármester jelöltet is állít. A pénzvisszaosztásnál és a kampányfinanszírozásnál is tudni kell azt, hogy aki polgármestert, megyei tanácsosi és helyi tanácsosi listát állít, annak van esélye a kampányra ráfordított összeg visszaszerzésére. Kampányfinanszírozási szempontból egy polgármester jelölt ötszörös minimálbért (5000 lejt), míg egy tanácsos lista egy-vagy kétszereset költhet –település nagyságától függően.

 Kolozsvárott, Erdély fővárosában mára 20%-ot sem éri el a magyar lakosok aránya. Mekkora kihívást jelent ilyen helyzetben, hogy két magyar párt száll versenybe június 5-én a szavazatokért? Próbáltak összefogni a helyi RMDSZ-szel?

 –Kolozsváron a magyarság aránya 16%-ot teszi ki, és valamivel több, mint 40 ezer magyar szavazópolgár él. Két éve próbáltunk megegyezni az RMDSZ-szel. Felajánlottuk a koalíciós indulást, amire az volt a válasz, hogy ez törvényileg nem lehetséges. Azt is felajánlottuk, hogy egy embert feltennénk a listájukra. Sőt nem is a befutó helyre. De azt sem fogadták el, tehát nem akartak megegyezni. Ezért is akarunk elindulni, mert az eddigi szavazóinkat nem hagyhatjuk cserben. Alternatívára van szükség. Nem kergetünk hiú ábrándokat. Tudom, nem választanak meg polgármesternek. A célunk, hogy két tanácsosi helyet szerezzünk meg, amihez 6000 szavazat szükséges. Egyre inkább csökken a városban a magyar lakosok száma, és ezt a folyamatot akarjuk megállítani.

 Az indulásához legkevesebb 2800 támogató aláírást kell begyűjteniük. Hol tartanak jelenleg?

 –3114 aláírást adtam le a polgármester jelöltségre és 3103-at a tanács listára. Május 6-ától elkezdtük a hivatalos kampányt. Korábban a nagy pártok milliárdokat költhettek kampányra. Idén megszabták, hogy ki mennyit költhet, a jelöltek számának függvényében. Nincsenek óriásplakátok, ajándékok, ingyen ebédek, ingyen sörök. Szinte mindenki az interneten és az újságon keresztül kampányol. Programunk egyik legfontosabb eleme az átláthatóság megteremtése a helyi célokra fordítható közpénzek felhasználásának a tekintetében. Erre egy kolozsvári példa: Emil Boc polgármester az adófizetők által finanszírozott lapjában 500 fa elültetéséről számolt be, azt viszont nem említette, hogy ezek közül több tucat fát helyettesíteni kellett, mert kiszáradtak, és a második vásárláskor több száz eurós különbség adódott az előző árhoz képest.

 Önt idézem: „ki kell, mondjuk, változtatni csak úgy lehet, ha nem szavazunk olyan pártra, amely akár egy korrupt politikust is soraiban tudhat.” Melyik pártra gondolt?

 –Az elmúlt 25 éve pártjai mind érintettek a korrupciós botrányokban. Ha nem létezne a mi pártunk, akkor olyan párta szavaznék, amely 2015, a liberalizált párttörvény után alakult, és vezetői nem voltak kommunisták, fiatalokból állnak, s nem korruptak.

 Nem gondol arra, hogyha az RMDSZ kevesebb szavazatot kap, akkor Önt kiáltják ki a magyarság árulójának?

 –Nem miattam, hanem az RMDSZ hibás politikája miatt kaphat kevesebb szavazatot ennek a pártnak a jelöltje. Mivel az RMDSZ-től eltérő irányvonalat képviselek, így nem is vehetem el a szavazóikat. Mi nem az RMDSZ-től akarunk elcsábítani szavazatokat, hanem az RMDSZ-ből kiábrándult, a szavazástól távol maradó több ezres kolozsvári magyarságot akarjuk szavazásra bírni, mivel a magyar választók számának növelésével tudunk minél erősebb magyar képviseletet elérni a városi tanácsban. Már több lakónegyedben voltunk, és Horváth Annán kívül az átlagember egyetlen magyar tanácsost sem ismer. Ezen is változtatni akarunk.

 

Medveczky Attila