vissza a főoldalra

 

 

 2016.05.27. 

A társadalmi megosztottság ellen fogott össze a két felvidéki magyar színház

Közös sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház 2016/2017-es évadjának előadásait május 17-én, Komáromban. A sajtórendezvényen jelen volt a Komáromi Jókai Színház igazgatója, Tóth Tibor és dramaturgja, Varga Emese, valamint a kassai Thália Színház képviseletében Czajlik József igazgató és Forgács Miklós dramaturg.

 Színháztörténeti jelentőségű a két színház koprodukciója

 A rendhagyó sajtótájékoztató apropóját a két felvidéki magyar színház közös együttműködése adta: szeptemberben közösen viszik színre a Bányavakság c. tragikomédiát. Ehhez hasonló együttmunkálkodásra a felvidéki magyar színjátszásban nem volt még példa. A darabban a két hivatásos társulat művészei szerepelnek majd; az előadást Komáromban és Kassán is műsorra tűzik a következő évadban.

 Megosztottság és az együttműködés lehetőségei

 Tóth Tibor a sajtótájékoztatón rámutatott, a társadalmi megosztottság különös karakterjegye mindennapjainknak. „Barátságok szűnnek meg, családok esnek szét a társadalmi címkézés miatt, egyetemes értékek és helyzetek válnak áldozatává a szekértáborok háborúzásának“ – mondta. Ezért a Jókai Színház a 2016/2017-es színházi évadban a megosztottságra és annak veszélyeire szeretné felhívni közönsége figyelmét. „A Komáromi Jókai Színház 64. színházi évadja a megosztottság témakörét boncolgatja, de közben keresi az együttműködés lehetőségeit“ – fogalmazott a direktor.

 A kassai Thália színház igazgatója, Czajlik József hangsúlyozta, a megosztottság, mint társadalmi jelenség hozta létre a két színház összefogását. A Thália következő évadjának alapkoncepciója a negatív identitás köré összpontosul – emelte ki.

 Valóban az vagyok, akinek mások mondanak?

 A Thália igazgatója elmondta, az ismert slammer, Horváth Kristóf (Színész Bob) egyik szövegének sorára fűzik fel majd minden darabjukat a Tháliában. Erről bővebben Forgács Miklós beszélt. „A negatív identitás, mint terminus technicus a szociológiai és a politológiai szakirodalomban leginkább a kisebbségi léthez köthető fogalom” – mondta a dramaturg.

„Leginkább azt határozzuk meg vele, hogy mi nem vagyok, vagy úgy határozom meg az identitásomat, hogy mivel állok szemben. Negatív identitás az is, ha sérelmekből, traumákból, kirekesztettségből, megalázottságból határozom meg az identitásom. Ahogyan az is, ha a többség, a rajtam kívül állók határozzák meg azt, hogy én mi vagyok. Akkor igazán negatív ez az identitás, ha én ebbe bele is törődőm“ – hangsúlyozta Forgács.

 A Thália következő idényének előadásai azzal foglalkoznak, hogy a szereplők miképpen hadakoznak a saját negatív identitásukkal.

 A Thália Színház műsorterve a 2016/2017-es színházi évadra Tóth Ede A falu rossza c. népszínművét Puskás Zoltán viszi színpadra. A Thália igazgatójának rendezésében kerül színpadra Székely Csaba tragikomédiája, a Bányavakság. Ray Cooney Páratlan páros c. vígjátékát Dudás Péter kivitelezésében láthatja a kassai közönség. Színházi nevelési előadásként került a repertoárba Tóth Miklós rendezésében az Árvíz. Az évadot William Shakespeare komédiája, a Szentivánéji álom zárja. Az előadást Czajlik József állítja színre.

 A Jókai Színház bérlethirdetés-koncepciója a 2016/2017-es színházi évadra erős kezdéssel, Forgács Péter rendezésében Arthur Miller Az ügynök halála c. drámájával indít a Jókai szeptemberben. Ezt követi Székely Csaba Bányavaksága, amely a bánya-trilógia második része és koprodukcióban készül a kassai Tháliával. Henrik Ibsen A nép ellensége c. színművét Koltai M. Gábor rendezi, míg W. Shakespeare Rómeó és Júliáját Martin Huba viszi színpadra Komáromban. Heltai Jenő vígjátékát, a Naftalint Hargitai Iván rendezi. Természetesen gondoltak a legkisebbekre is: Ulrich Hub mesejátékát, Nyolckor a bárkán c. zenés meseelőadást Méhes László rendezi.

 A Jókai Színház régi bérletesei június elsejétől július elsejéig újíthatják meg bérleteiket.

 

(felvidek.ma)