|
 2016.05.27.
A huszonegyedik
század legnagyobb kihívása
Az afrikai földrész
lakosainak száma meghaladta az egymilliárdot. 30 200 000 km²-nyi
területével a Földkerekség második legnagyobb kontinense, az
emberiség rendelkezésére álló szárazföldi területek több
mint negyedét, pontosan 27%-át fedi le. 54 afrikai állam
alakult, melynek felében nem jut napi fél dollár sem a megélhetésre.
Lepusztult, szennyezett környezet, nyomor, nélkülözők tömege,
az AIDS, a drog, a már ismert de kezeletlen és ismeretlen betegségek
tizedelik a mindössze 41 éves átlagéletkort megélő populációt,
összeroppant gazdaságok, állandósult polgárháborúk, hordák
vagy a saját kormányuk által fenyegetett lakosság szenved az
emberiség bölcsőjét ringató földrészen. Afrika számos államában
oly mértékű a csecsemőhalandóság, hogy 5 éves korukig nem
anyakönyvezik a gyermekeket. A háborúzó országoknak juttatott
segélyek milliárdjaiért kizárólag fegyvert vásárolnak. A
felnőtt lakosság több mint kétharmada írástudatlan,
semmilyen képzésben nem részesül. Előrejelzések szerint a
„függetlenedés” útjára lépett Fekete-Afrika népét a
gazdasági nyomort és a tudatlanságot kihasználó katonai hordák
űzik Kongó, Etiópia, Libéria Namíbia, Ruanda, Csád,
Mozambik, Közép Afrika, Zimbabwe, Elefántcsontpart, Szudán,
Szomália területéről Európa felé – hogy a következő 50
év migránsáradatát egyre növekvő mértékben kibocsátó
legkirívóbb országokat említsük.
Az Afrika szarván
található Szomáliában például 1991. óta, tehát 25 éve
tart a káosz. Az országot két évtizede irányító Sziad Barre
megbuktatása után egy nappal már törzsi hadurak és az
al-Kaida vetélkedtek a hatalomért. Demokrácia helyett az Egyesült
Államok, az ENSZ és az Afrikai Unió katonai beavatkozása a
szomáliai polgárháborút az anarchiát, az éhínséget hozta
Szomáliára, a világra pedig a szomáliai tengeri kalózbandákat.
A
törvényt itt az diktálja, aki nagyobb fegyverrel rendelkezik,
akit több harcos kísér. A 2012-ben választott kormány az
al-Kaidából kinőtt as-Sabáb dzsihadista szervezettel szemben
tehetetlen.
A
világ országútjain, tengerpartjain becslések szerint milliós
nagyságrendű lehet a szomáliai migránsáradat.
Csád
a Darfur utáni legnagyobb konfliktushelyzet. A bennszülöttek
konfliktusai miatt nagyjából félmillió ember vándorol, mert a
paranoid vezető, Idriss Déby uralma alatt az élet
elviselhetetlenül nyomorúságos. Déby a lakosságnak szánt
humanitárius segélyeket a katonasághoz irányította, több
ellenzéki ellenlábasát is letartóztatta. A dolgok annyira
elfajultak, hogy még az ENSZ békefenntartók is elkezdtek
kivonulni az államból, megfelelő háttértámogatás híján.
Szudánban
még a rabszolgaság intézménye is létezik. A svájci Christian
Solidari ty International (CIS) nevű emberjogi szervezet 2000
januárjában több mint ezer szudáni rabszolgának vásárolta
meg a szabadságát, fejenként 50 dollárnak megfelelő helyi
valutáért.
Az országban több
százezer rabszolga lehet, és a rabszolga-kereskedelemnek is több
válfaja létezik. Például az északi kormány katonákat küld
a déli helyőrségekbe, de nem fizet zsoldot a hadsereg és a
vele szövetséges milíciák katonáinak, ezért azok falvakat dúlnak
fel, elrabolják a jószágokat, s rabszolgákat gyűjtenek.
Mindez az északi kormány tudtával történik. A férfiakat általában
megölik, csak az asszonyokat és a gyermekeket hurcolják északra,
ahol eladják őket.
Az
ilyen módon értékesített rabszolgákat a gazdák mezőgazdasági
vagy ház körüli munkára használják, de nem ritka jelenség a
szexrabszolgaság sem. A rabszolgák betörésére és megfélemlítésére
tulajdonosaik gyakran alkalmaznak fizikai és pszichikai kínzást
(verést, csonkítást, szexuális erőszakot, halállal való
fenyegetést stb.). Némelyiküket a gazdák visszaviszik eredeti
falujukba, hogy ott a család vagy a falu kiválthassa.
A rabszolgaság elől
Szudán déli részéből mintegy kétmillió ember kelt útra,
hagyta el otthonait.
Az
UNICEF bírálta a svájci CIS-t, embervásárlási módszere
miatt, mondván, hogy az elfogadhatatlan. Az ENSZ tagszervezete
szerint a svájci szervezet így végül is pénzt adott arra,
hogy a kereskedők fegyvereket vásárolhassanak maguknak.
A Kongói
Demokratikus Köztársaság a világ egyik legbőségesebb, legváltozatosabb
és leginkább kitermelhető ásványianyag-készletével
rendelkező országa, melynek saját hadserege és lázadó
csoportok, milíciák fosztják ki erőforrásait. A lakosság
fele gyerek, az átlagéletkor 44 év. Százezrek halnak meg egyébként
gyógyítható betegségekben.
A Közép-afrikai
Köztársaság egyes részeit – a régióban több országban is
aktív – a Lord’s Resistance Army, vagyis az Úr Ellenálló
Hadserege tartja rettegésben. A legendásan brutális lázadócsoport
fosztogat és embereket rabol el, akiket aztán besoroznak. Eközben
François Bozizé, a 2003-ban hatalomra került egykori
katonatiszt kiürítette az ország pénztárát saját katonai
alakulata hasznára. Az ország szinte semmilyen modernizációt
nem hajtott végre Franciaországtól való függetlenedése óta,
mely nagyjából 60 évvel ezelőtt történt.
A guineai elnök
Lansana Conté 2008-ban meghalt, amikor renegát lázadó katonák
egy csoportja megszerezte a hatalmat, és egy, a hadseregben szolgáló
kapitányt, Moussa Dadis Camarát nevezték ki elnöknek. Camara
kiszámíthatatlan és erőszakos uralkodónak bizonyult. 2009
szeptemberében guineai csapatok 150 ellenzéki vezetőt mészároltak
le az ország nemzeti stadionjában egy tüntetést megtorolva,
amivel nemzetközi felháborodást váltottak ki. Hónapokkal később
Camarát saját testőrei egyike lőtte le, aki azt állította,
hogy a katonai junta vezetője kényszerítette őt a mészárlásokra.
A sérült Camara elmenekült az országból.
Vég nélkül
sorolhatnánk az eseteket. Mi lehetne a megoldás? A probléma szétterítése
biztosan nem megoldás a Fekete-Afrikában honos infernális állapot
helyben való orvosolása helyett.
És mégis, a
transzatlanti birodalom teljesen elhülyült vezetői a tényleges
okok feltárása és orvoslása helyett kitalálták a befogadás
intézményének kötelező kvótáját, vagyis a százszor
kudarcot vallott idiotizmust erőltetik tovább. Ezt a hozzáállást
felismerve működnek együtt a csempészbandák és a
terrorszervezetek. Az angolszász típusú demokrácia hiányára
való hivatkozással robbantották ki az arab tavasz gyűjtőnévbe
sorolt polgárháborúkat is, noha pontosan tudták, ott sem a
demokráciára volt a legnagyobb szükség. Fokozottan igaz ez a
sokat szenvedett fekete-afrikai országokra, ahonnan a tervek
szerint inkább több százmillió embert utaztatnának Európába,
ahelyett hogy megfelelő haderő bevetésével a békességet
megteremtenék majd mezőgazdasági és közigazgatási
szakembereket, orvosokat, mérnököket küldenének oda. A
fegyverek begyűjtésére és megsemmisítésére, tanárokra,
infrastruktúrára, mindenekelőtt teljes nemzetközi gyámságra
és védnökségre lenne szükség. Mert bebizonyosodott, hogy
egyelőre nem képesek az önálló nemzeti léthez szükséges
belső államalkotó erő megszervezésére és működtetésére.
Akármilyen nehezünkre esik is ezt kimondani.
Példának
okáért Afrika szarván Szomáliában az országot „irányító”
új erő katonai taktikája az afganisztáni tálibok és az
afrikai gerillák harcmodorának ötvözete. Határokat nem
ismerve, kis csoportokban végrehajtott merényletekkel dolgoznak.
Jelenleg 10-12
ezer fősre becsülik az as-Sabáb fegyvereseinek számát. Jelen
vannak már Ugandában, Djiboutiban és Kenyában is. Ki akadályozza
meg őket abban, hogy Európába is átruccanjanak? Ha egyszer
kedvük szottyan a menekültek között elvegyülni, a tengeri kalózkodás
jövedelmező üzletágát szárazföldire váltani? A gondolkodó
ember fontos tulajdonsága a lényegtelent a lényegestől megkülönböztetni
tudás képessége. Ezért kell felelősségteljesen viselkednünk,
ha már átlátjuk a migráció veszélyét, azt, hogy egymilliárd
embert nem tud Európa befogadni, egymilliárd ember problémáját
nem tudjuk mi megoldani. Ha nem akarunk a fent bemutatott országok
sorsára jutni, az erőszakos letelepítés elleni népszavazásra
mindnyájunknak el kell menni.
czyla
|
