vissza a főoldalra

 

 

 2016.05.27. 

A hazai igényekre épül a nemzeti buszgyártás megújítása

Évtizedes hagyományaira építve újul meg a magyar buszgyártás – jelentette ki Varga Mihály a hazai buszgyártók képviselőivel tartott sajtótájékoztatón. A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a kormány múlt heti ülésén fogadta el a tárca által kidolgozott nemzeti autóbuszgyártás cselekvési programjáról szóló előterjesztést.

A kormány határozott törekvése, hogy az autóbuszgyártást kiemelten fejlessze – tájékoztatott Varga Mihály. Mint mondta: ehhez jó alapot adnak az autóbuszgyártás terén meglévő hagyományaink, a járműgyártásban elért eredményeink.  A nemzetgazdasági tárca – a társminisztériumok bevonásával – igen rövid határidővel kidolgozza azokat a gyakorlati lépéseket, amelyek autóbuszgyártás megerősítését szolgálják – tette hozzá a szakminiszter.

 A közösségi közlekedésben használt buszok átlagéletkora 14 év, de nem ritka – 8000-ből hozzávetőleg 1000 – a 20 évnél többet futott jármű sem – emlékeztetett a miniszter. Kijelentette: ahhoz, hogy 2020-ra ez 10 év alá csökkenjen, évente 1000-1200 új busz beszerzésére van szükség. Már a 2017-ben felmerülő 1200 darabos beszerzési igényt is képesek fedezni a hazai gyártói kapacitások. Varga Mihály megjegyezte: azokban az országokban, ahol jelentős az autóbuszgyártás, ott a hazai szükségleteket elsősorban ezeknek a gyártóknak a járműveivel elégítik ki.

 A buszgyártás fellendülésének egyik legfontosabb pozitív hatása a foglalkozatás bővülése lesz – érvelt Varga Mihály. A következő három évben, a beszerezni kívánt mintegy 3000-3500 hazai autóbusz gyártásával több ezer új munkahely jöhet létre az országban – tudatta a miniszter hozzátéve, hogy a program megvalósításával a keletkező tőke- és munkajövedelmek hatásaként a költségvetés akár 30-40 milliárd forintos többletbevétellel is számolhat.

 Az 1990-es évekig Magyarország Európa legnagyobb autóbuszgyártó nemzete volt, jól képzett mérnök- és szakmunkás-kapacitással, versenyképes beszállítói háttérrel – hívta fel a figyelmet Lepsényi István. Az NGM gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára elmondta, ahhoz, hogy ismét megerősödjön a magyar buszgyártás, állandó és folyamatos rendelés-állományra van szükség.  

Mészáros Csaba, az Evropo Kft. elnök-vezérigazgatója a magyar mérnökök innovatív képességét és felkészültségét a fejlődés legfontosabb zálogának tartja. Mint mondta: nagy előnye a hazai gyártásnak, hogy pontosan felmért igényekhez tudják igazítani a fejlesztést.  

Krankovics István, a jól ismert Credo-buszokat gyártó Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, termékeik versenyképesek a magyar piacon is, és nagyobb kapacitásigényt is képesek kiszolgálni.

 

(Nemzetgazdasági Minisztérium)