vissza a főoldalra

 

 

 2016.05.27. 

Adják vissza a fővárosiaknak az Alstom-pénzeket

Szocialisták, szabaddemokraták, liberálisok – egy kalap alá valók. Együtt tették tönkre az országot és sodorták Budapesttel együtt a szakadék szélére

Nagy-Britannia bűnüldöző intézményétől, a Jelentős Csalások Elleni Hivataltól információ érkezett arról, hogy a 2002 májusa és 2004 szeptembere között hivatalban lévő magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter cége feltűnően nagy összegű pénzátutalásokban részesült 2007 és 2010 között az Alstom nevű, franciaországi központú multinacionális nagyvállalattól. Demszky Gábor volt szabaddemokrata főpolgármester mennyire érintett ebben az ügyben? Elképzelhetőnek tartja, hogy Demszky és több egykori budapesti vezető még csak nem is tudott a vesztegetési botrányról? Igaz, hogy a főváros jelentős összeget fizetett még az első szerelvény leszállítása előtt, vagyis kifejezetten rossz szerződést kötött a francia céggel? Simon Gábor érintettségét is tisztázni kéne? Aki válaszol: Dr. Kocsis Máté a Fidesz budapesti elnöke

 Szinte minden sajtóoránum Medgyessy felelősségét hangoztatja. Mennyire sáros a hajdani szocialista miniszterelnök az Alstom-botrányban?

 –Itt nemcsak Medgyessyről van szó, ez a szocialista kormányok korrupciós botránya. Ilyen horderejű ügynél százmilliós kenőpénzekről másoknak is tudniuk kellett, főleg, hogy a pénz nagy részének nyoma sincs. Pedig lennie kell valahol.

 Csak a jegybank botrányáról akarják elterelni a figyelmet – evvel védekezett Medgyessy Péter, miután kiderült, hogy családi cége majdnem kétszázmillió forintot kapott a francia Alstomtól, amikor az metrószerelvényeket adott el Magyarországnak. Mi erről a véleménye?

 –A megjelent hírek szerint Medgyessy nyakig benne van egy hatalmas korrupciós botrányban, és ki tudja, mire derülhet még fény a hatóságok vizsgálata során. Nem csoda, hogy ennyire kétségbeesett.

 Amikor 2004. szeptemberben Medgyessy lemondásra kényszerült a miniszterelnökségről, kijelentette, hogy az MSZP koalíciós partnere, az SZDSZ „tele van korrupciós ügyekkel”. Azt látom, sokan csak szocialista kormányokról beszélnének, s elfelednék, az SZDSZ is koalíciós partner volt. Nem kéne a kormánypárti politikusoknak jobban kiemelni, hogy a szabaddemokraták mennyit ártottak az országnak? S ha már az SZDSZ-ről van szó, ki szeretnék-e vizsgálni, hogy Demszky Gábor volt főpolgármester mennyire érintett ebben az ügyben?

 –Szocialisták, szabaddemokraták, liberálisok – egy kalap alá valók. Együtt tették tönkre az országot és sodorták Budapesttel együtt a szakadék szélére. Amikor a százmilliós kenőpénzek a brit nyomozóhatóság gyanúja szerint kikötöttek a BKV körül, Demszky Gábor személyében szabaddemokrata főpolgármestere volt a fővárosnak. Többek között már neki is feltettük a kérdést, hogy tudott-e a kenőpénzekről. Sőt azt is szeretnénk tudni, hogy a maradék pénzből jutott-e neki is? A hatóságoktól elvárjuk, hogy alapos munkát végezzenek, de emellett ,ha jól tudom az Országgyűlés gazdasági bizottsága is vizsgálódni fog ,és a Fővárosban is meg fogjuk nézni, pontosan ki utána fogunk járni a kérdéseknek.

 Elképzelhetőnek tartja, hogy Demszky és több egykori budapesti vezető még csak nem is tudott a vesztegetési botrányról?

 –Ön szerint lehetséges ez? Szerintem nem. De feltettük a kérdéseket, tudott-e a kenőpénzekről Demszky Gábor mellett Gyurcsány Ferenc, Horváth Csaba vagy Gy. Németh Erzsébet? Mind ott voltak a főváros környékén 2006-2007-ben, választ azonban egyik sem adott. Kérdés, hogy mi titkolni valójuk van? Miért nem válaszolnak?

 Kiderült, hogy az Alstom mekkora kenőpénzt adott a döntéshozóknak, s mi lett annak az összegnek a sorsa?

 –Annyi biztos, hogy az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala Alstom-vezetőket vádolt meg azzal, hogy összesen 2,3 millió eurós, vagyis 700 millió forintos kenőpénzt adtak, vagy beleegyeztek, hogy adnak, hogy az Alstomot helyzetbe hozzák a BKV-nál. Közben, mint a hírekből kiderült, az Alstomtól Medgyessy családi cégén keresztül egészen Medgyessy feleségéig vándorolt több mint 100 millió forint. Nincs azonban nyoma több mint fél milliárd forintnak Hol a többi pénz?  Ezt szeretnénk megtudni.

 Igaz, hogy a főváros jelentős összeget fizetett még az első szerelvény leszállítása előtt, vagyis kifejezetten rossz szerződést kötött a francia céggel?

 –2010-ben, amikor Tarlós István átvette Budapest vezetését, azzal kellett szembesülnie, hogy a fővárosnak óriási veszteséget okozó szerződéseket kötött az előző városvezetés az Alstommal. A főpolgármesternek évekig küzdenie kellett az előnytelen szerződések miatt és sokszor éppen azok támadták, akik akár benne lehetnek a korrupciós botrányban. Most már tudjuk, hogy nem véletlenül születtek azok a szerződések.

 Simon Gábor érintettségét is tisztázni kéne? Hiszen Simon Gábor számláján is landolhatott a pénzek egy része, mert a mai napig nem tudni, milyen forrásból származik az a több százmillió forint, amit az MSZP volt elnökhelyettese külföldi bankokban parkoltatott.

 –Ez a nyomozóhatóságok feladata. Bárki is a felelős, bárhova is került a pénz, az jogosan a budapestieké.

 Felállítanak a fővárosi közgyűlésben az üggyel kapcsolatban bizottságot? A nyomozás mellett a bizottságban mire derülhet fény?

 –Nem az a lényeg, hogy bizottság keretein belül vagy más formában fogunk válaszokat keresni, de mindenképpen meg fogjuk nézni, hogy az akkori döntéshozási mechanizmusok hogyan működtek. Át fogjuk vizsgálni, hogy pontosan ki és milyen szerződést írt alá, ki kivel tárgyalt a szerződésekről és ki milyen döntést szavazott meg a közgyűlés és az illetékes bizottságok ülésein. Össze fogjuk vetni az akkori érintettek döntéseit későbbi nyilatkozataikkal. Ki kell derülnie, hogy kiket terhel a felelősség azért a hatalmas kárért, amit a budapestieknek okoztak.

 Van arra egyáltalán lehetőség, hogy az Alstom–pénzeket az érintettek visszaadják a fővárosiaknak?

 –Nem tudom, hogy milyen jogi lehetőségek vannak, de úgy gondolom, hogyha bebizonyosodik mindarról, ami kiderült, hogy igaz, akkor minden egyes érintettnek kutya kötelessége visszaadnia a pénzt a budapestieknek és minden magyar embernek.

 

Medveczky Attila