vissza a főoldalra

 

 

 2016.03.04. 

Az EMNP egyedül méretkezik meg Háromszéken az önkormányzati választásokon

Háromszéken az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal (MPP) kötött választási szövetséget, több helyen az MPP jelöltjei az RMDSZ-listán indulnak, és több mint valószínű, hogy a megyei tanácsba jelöltek listája is közös lesz, ennek nyomán a Néppárt tisztán és egyedül méretkezik meg a helyhatósági választásokon – jelentette be tegnapi kézdivásárhelyi sajtótájékoztatóján Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke.

Azt is közölte, hogy a megye majdnem minden többségi magyar lakosságú városában és községében, ahol lehetséges, polgármesterjelöltet állítanak és tanácsosi listát indítanak. A jelöltek kiléte egy­előre titok, csak március végén hozzák nyilvánosságra – hangsúlyozta –, ami azért fontos, hogy megvédje őket a fölösleges és elvtelen támadásoktól. „Nem lesz könnyű dolgunk – mondotta –, fel vagyunk készülve arra, hogy kiálljuk az RMDSZ részéről várható támadásokat.”

 Azt is megtudtuk, hogy az utóbbi időben több új szervezet alakult Felső-Háromszéken – hogy hol, azt nem árulta el –, és a folyamat nem állt le. A Néppárt legfontosabb célkitűzése az – mondta a megyei elnök –, hogy a megyei közgyűlésben túllépjék az egyharmadot. Triplázni óhajtják a 2012-es eredményeket.

 Balázs Attila ugyanakkor arra szólította fel a közintézmények, elsősorban oktatási és egészségügyi intézmények vezetőit, hogy mellőzzék a pártpolitikát az intézmény falai között, ne gyűjtsenek aláírásokat stb.

 Arra a kérdésünkre, hogy Kézdivásárhely esetében, ahol a Néppártnak jelenleg négy önkormányzati képviselője van, melyek a célkitűzéseik, azt a választ kaptuk: az a céljuk, hogy megnyerjék a polgármesteri tisztséget, és ne négy, hanem tizenkét tanácsi helyet szerezzenek meg a tizenhétből. Új emberekkel gyarapodott a Néppárt, az általuk megkeresett, a lakosság kö­rében köztiszteletnek örvendő polgárok a párt felkérésére vállalták, hogy a Néppárt listáján induljanak a helyhatósági választásokon – mondotta.

 Sepsiszentgyörgyön is teljes tanácsi listát indítanak, és három potenciális polgármesterjelöltjük is van. Baróton az MPP-vel tárgyalnak, ott is meg akarják nyerni a választásokat, ezért még nem döntöttek arról, hogy saját polgármesterjelöltet indítanak-e, vagy az MPP-jelöltjét támogatják – részletezte Balázs Attila.

 

Iochom István

Háromszék