vissza a főoldalra

 2016.03.04. 

Első a minőség a könnyű műfajban is

A magyar könnyűzenének ugyanaz a baja immár 40 éve

Berkes Gábor zenész, zeneszerző, producer 1963-ban született Budapesten. Közel harmincöt éves zenei pályafutása. 1980-ban, az instrumentális zenét játszó Lobogó együttesben kezdte, majd ’82-ben az Első Emelet zenekar billentyűs zeneszerzőjeként vált ismertté amely a nyolcvanas évek sikerzenekaraként több mint 1 000 000 lemezt adott el. 13 arany- és 3 platinalemezt tudhatnak magunkénak és több mint 1000 élő koncertet adtak országszerte. Az Első Emelet holtidejében a Rapülők zenekar billentyűse és zeneszerzője volt, majd egy lágyabb stílusú zenekarra vágyott, így megalapította az Emberek zenekart. Több kiadványon közreműködött és számtalan előadónak szerzett. Reklám, illetve filmzenék komponálásával is foglalkozik mind a mai napig, valamint produceri munkákat is végez. Saját stúdiójában számos felvételt készített és hangszerelt. Az utóbbi egy év legnagyobb munkái, két zenés színházi darab zenéjének a hangszerelése, illetve zenéjének komponálása volt. Szerteágazó az érdeklődési köre a zenében is, így mindig keresi az újdonságokat, különlegességeket.

 Általános zenei problémamegoldó

 Miként került a Turay Ida Színházhoz?

 – Segítségemet kérték az Első Emelet dalaira épülő, Csakazértis szerelem című darab bemutatásához, hangszereléséhez. Ezután írtam meg A vöröslámpás ház és a Bubamara musicalt. Ezek dalait magam szereztem, s a színészek éneklik. Mindkettőnek Topolcsányi Laura írta a szövegét, s a bemutató óta sikerrel mennek a színházban. Immár két éve a Turayban dolgozom.

 Mint zeneigazgató?

 – Fogalmazzunk úgy, hogy zenei vezető, vagy általános zenei problémamegoldó. Minden zenei kérdést nekem kell megválaszolnom. Hol írok, hol hangszerelek.

 Tehát Topolcsányi Laura írja a dalok szövegét is?  

– Pontosan. A Turayban az a munkamódszer alakult ki – előtte nem igazán dolgoztam így –, hogy Laura megírta a librettókat, és utólag írtam rá zenét. Számomra először ez nagyon furcsa volt, de annyira megkedveltem ezt a módszert, hogy több darabban is ezt alkalmaztam. Most éppen dolgozunk egy új darabon, ahol ugyanezt a szisztémát alkalmazzuk. Ez ad egyfajta kötöttséget, de ennek az az előnye, hogy a meglévő zenére nem készül olyan prozódia, ami nekem nem tetszik.

 Fontos, hogy a dalok szövegei a magyar nyelv szabályai szerint íródjanak, és helyes hangsúlyozással?

 – Természetesen! A legnagyobb szívfájdalmam, hogy a mai kollégák sajnos ezt – tisztelet a kivételnek – alig veszik figyelembe. Bekapcsolom a rádiót, s hallok jó zenét, a szöveg sem lenne rossz, viszont a magyar nyelv szabályaitól eltérően, egészen máshová teszik a hangsúlyt. Ilyenkor borsódzik a hátam.

 Olvasom, hogy producerként is tevékenykedik.  

– Voltam producer is. Ez oda vezethető vissza, hogy a ’90-es évek elején létrehoztuk a Rapülők-projektet, amit saját magunk elhatározásából nagyon hamar be is befejeztük. 1994 januárjában meg is szűnt. Nagyon benne voltunk akkor a szakmában. Minden szempontból fel voltunk készülve. Technikailag is remekül fölszerelt stúdiónk volt. Így lettem én producer. Dolgoztunk Hevesi Tamással, Szulák Andreával, St. Martinnal. 1994-től majdnem 2000-ig kiadók számára állítottam elő a komplett zenét CD-vel, arculattal, dizájnnal. Mindez gyakorlatilag koprodukciós munka. Öt évig foglalkoztam ezzel.

 Zenész, zeneszerző, producer, zenei vezető… Melyik tevékenység áll önhöz a legközelebb?

 – Ez egy nagyon könnyű kérdésnek tűnik, de nagyon nehéz rá válaszolni. Mindig az áll hozzám a legközelebb, amivel éppen foglalkozom. Amikor az Első Emeletet elkezdtük, s 22 évesek voltunk, azt hittük, az a világon a legfontosabb, amit mi csinálunk. Azt hittük, szinte világmegváltók vagyunk. Amikor producer voltam, akkor arról hittem, hogy az a legfontosabb. Később, mikor filmzenét szereztem, mint „hátországi munkás”, akkor azt a tevékenységet éreztem a leglényegesebbnek. Most azt gondolom, hogy a színház áll hozzám a legközelebb, hiszen ebbe fektetem bele a legtöbb energiámat, időmet. De ettől a többi tevékenységem nem került tőlem távolabb.

 A Turay Ida Színház színészei közül bizonyára nem mindenki végzett ének-szakot. Nehéz nekik betanítani a dalokat?

 – Nem nehéz. Az egész magyar színésztársadalomra jellemző, végzettségtől függetlenül, hogy van, akivel könnyű dolgozni, mert jó a hallása, mással nehezebb. Azok a színészek, akiknek nincsen annyira jó hangjuk, nyilván művészettel, játékkal tudják azt pótolni. Senki nem állítja, hogy például Kern András Pavarottival azonos szinten énekel, de mégis szívesen hallgatom Kern Andrást, mert olyan egyéniség, akinek megbocsátható az, hogy nincs magasan képzett hangja. A színészt az különbözteti meg alapvetően a popénekestől, hogy komplex előadást kell produkálnia, s ha gyengébb az énekteljesítménye, akkor azt valamivel kárpótolnia, kompenzálnia kell. A Turay Ida Színházban a színészek mind nagyon jó hallásúak. Régebben is dolgoztam színészekkel, amikor filmzenéket írtam, akkor tapasztaltam azt, hogy énekképességük nem azonos színvonalú. Bár a színészek többsége tisztában van azzal, hogy miben erős, miben kevésbé, és talentumukkal jól is gazdálkodnak.

 Hogyan zajlanak a próbafolyamatok? Korrepetitor is?

 – Nem, mert a színházban kiváló korrepetitor hölgy dolgozik, de néha én is betanítom a dalokat, mikor zenei alapra dolgozunk.

 A Turay Ida Színházban minden zenés darab a társulat tagjaira épül

 Könnyebbséget jelent a zeneszerzésnél, hogy eleve tudja a szereposztást?

 – Hogyne! A Turayban minden zenés darab a társulat tagjaira épül. Így személyre lehet szabni a dalokat. A legtöbb musicalt az jellemzi, hogy két-három nagy sláger viszi a darabot, és vannak olyan dalok, melyeket a kórus is el tud énekelni, mert nem állnak sok hangból.

 Mennyi időt vesz igénybe egy musical írása?

 – Nem vesz el az életemből ez olyan sok időt. 10-15 dalt megírni lehet, hogy hamarább megy, mint egy festmény elkészítése. Szerencsés esetben két óra alatt megírok egy dalt zongorakísérettel. Ami hosszabb ideig tart, az a hangszerelés.

 Klasszikus zeneszerzők mondják, hogy nagyon nehéz új dolgokat komponálni, mert már szinte mindent megírtak. Ez jellemzi a könnyebb műfajt is?

 – A könnyűzenénél még inkább. Ami viszont a könnyűzenénél nagy előnyt jelent a klasszikushoz képest, a fogyasztás jellege és módja. Közhely, hogy minden hangot már leírtak, és minden szó már elhangzott. De ha a zeneszerző ügyes, akkor képes úgy megalkotni a darabot, hogy az egyéni legyen.  

Az is lényeges, hogy a könnyűzenét nívósan adják elő?

 – Amikor megkérdezik, hogy milyen zenét szeretek, azt válaszalom, hogy a jót. A magyar nóták, a techno, a metál zenék és a szimfóniák között is vannak jók és rosszak. A lényeg, hogy az adott műfaj darabját szépen, jól írták-e meg, érződik-e mögötte valamilyen tehetség, s van-e valamilyen mondanivalója a szerzőnek.

 A magyar könnyűzenészek között vannak igazán egyéniségek? Tehát nem csak celebek.

 – Biztos vagyok benne, hogy vannak, bár nem vagyok naprakész a mai könnyűzenét illetően, de azért a rádióból hallok több új számot is. A magyar könnyűzenének ugyanaz a baja immár 40 éve. Alapvetően egy reprodukciós ország vagyunk, így megpróbáljuk a világ trendjét követni. Az invenciókat is a külföldi zenészektől szerzik a hazaiak. Akaratlanul is átvesznek valamit, és ez alapján dolgoznak. Nyilván mindenki beleteszi a saját eredeti ötleteit. Mivel nem mi találtuk ki ezt a műfajt, így ez a lépéshátrányunk mindig megmarad.

 Mi a magyar könnyűzene sajátossága?

 – A nyelv. A hazai könnyűzene legnagyobb vívmánya, hogy magyarul szól a magyarokhoz. Akkor tartom jónak a magyarul énekelt dalt, mikor az sokkal jobb, mint az eredeti, angol verzió.

 Írók, költők, klasszikus zenei komponisták pályájuk elején akaratlanul is valaki hatása alatt állnak, mielőtt rátérnek saját útjukra. Önre is ez jellemző?

 – Amit mond, az egy teljesen normális dolog. 12 évesen találkoztam Benkő Lászlóval egy filmforgatáson, aki az Omega együttes Nem tudom a neved című dalát írta. Így a kulisszatitkokat megismerhettem. Ezután megtanultam magamtól az Omega dalait. Akkor már jártam zongoraórákra, mert készültem a konzervatóriumba. Amikor fölvettek a konziba, megtudtam, hogy odajárt a Presser. Ennek hatására LGT-számokat tanultam meg. Gyermekkoromban ők voltak a nagy elődök, példaképek, akikre fölnéztem.

 Vannak, akik most az Első Emeletre, vagy éppen Berkes Gáborra néznek föl?

 – Vannak, de nem a fiatalok, hanem inkább a középgeneráció tagjai és az idősebbek. A szakma is eléggé jól respektálja a műveimet. Amikor elkezdtem a szakmában dolgozni 18 éves voltam, és az idősebb kollégák elfogadtak, befogadtak minket köreikbe.

 A fiatalok számára már „történelem vagyok”

 A fiatal zenészek kikérik a tanácsait?

 – Most már nem, mert a generációk annyira eltávolodtak. A jelenlegi kezdők, a 20 évesek már nem hozzám jönnek. Már eszükbe sem jutok. A szakmai műhelyek nagyon jók, de ezeknek nem vagyok a szerves része. A fiatalok számára már „történelem vagyok”, de nem bánom.

 Az ötödik x-ben?

 – Ebben a műfajban már igen. Ez nem jelenti azt, hogy a velem együtt öregedő zenészekkel nem tartom a kapcsolatot.

 Tanít?

 – Nem, mert nem érzem azt, hogy olyan sok tudásnak lennék a birtokában, nem is vagyok képzett zenetanár, ráadásul eléggé türelmetlen vagyok; nagyon hamar elvárnám a gyerektől, hogy fejlődjön. Tehát rossz pedagógus lenne belőlem.

 A próbákon is türelmetlen?

 – Nem, mert a próbákat nem az oktatás jellemzi, hanem a kollegiális viszony. Ha egyenrangú felekkel próbálunk egy produkciót, azt simán le tudom vezényelni. Hiszen nem tanár–diák viszonyról van szó, hanem munkatársiról.

 Lépjünk vissza az időben. Említette, hogy konziba járt, s beszélt a példaképeiről. Mindig is könnyűzenész akart lenni?

 – Bár tetszett a könnyűzene, de a konziban klasszikus zenei tanulmányokat folyattam. Onnantól, hogy Benkő Laci „megfertőzött” a könnyűzenével, sokat vívódtam magamban. Arra gondoltam, jó lenne nem csak zongorán, hanem Hammond-orgonán, szintetizátoron is játszani. A konziban eltöltött évek alatt határoztam el, hogy könnyűzenész leszek. Könnyebbnek is tűnt.

 Valóban könnyebb könnyűzenét játszani?

 – Szakmailag biztos, hogy kevesebb felkészülést igényel. Azt gondolom, hogy amennyit én tanultam, mielőtt együttesekben zenéltem, az a minimum a pályán. Annál kevesebb tudással nem szabadna zenélni. Bár sokan megteszik, de nem kéne. A konzi nagyon jó alapot adott, mert megismerkedtem a klasszikus zenével és a klasszikus zeneszerzéssel, s a különféle hangszerekkel. Nagyon sok dolgot megtanultam ott, amit a mai napig kamatoztatok.

 Bizonyára elcsépelt a téma, de korosztályom klasszikus ifjúsági sorozata volt a Keménykalap és krumpliorr, s az Utánam, srácok. Mindkettőben játszott gyermekszínészként. Hogyan történt a szerepekre a kiválogatás?

 – Néhányszor behívtak szinkronmunkára a Pannónia Szinkronstúdióba, de nem ezért esett rám a filmesek választása. A Keménykalap és krumpliorra az iskolába jöttek válogatni, s engem fazon alapján választottak ki. Kicsi voltam és duci, és tetszett nekik ez a forma. A próbafelvételen rám esett a választás.

 Olyan legendákkal játszhatott együtt, mint Páger Antal, Alfonzó, Bánhidy László, Szilágyi István, Ráday Imre, Tímár Béla, és még sorolhatnám. Ők hogyan álltak hozzá a gyerekszínészekhez?

 – Mindegyikük professzionális művész, ezenkívül végtelenül befogadóak, elfogadóak voltak. Egy percig sem éreztették velünk azt, hogy zöldfülűek vagyunk, hanem kollégaként kezeltek. Ez egy nagyon példaértékű hozzáállás. Alfonzó folyamatosan szórakoztatott bennünket, ő volt szinte a bébiszitterünk, állandóan velünk volt.

 Iskolatársai nem voltak irigyek önre?

 – Dehogyis! Remek volt az osztályközösségünk a Batthyány Lajos Általános Iskolában. Sokat elárul, hogy 4,8 volt az osztály tanulmányi átlaga. Szinte mindenki foglalkozott valami mással is a tanuláson kívül. Egyik kislány például műugró országos bajnok volt éveken keresztül. Én pedig színészkedtem, amivel soha nem kérkedtem.

 Nem volt furcsa, amikor visszanézte magát a képernyőn?

 – A gyerekfilmeket szívesen megnézem újra, és jókat nevetek rajtuk. Az utóbbi években, ha interjút adok a tévében, azt már nem nézem vissza.

 Sajnálja, hogy már nem készülnek ilyen filmek?

 – 1971 és 1980 között nagyon sok kiváló gyermekeknek szóló film készült a Mafilm jóvoltából. De nem csak azt tartom problémának, hogy már nem készítenek ilyen alkotásokat. Azt is, hogy világunk túlzottan technokrata lett, és kiveszőben van a humánum. Ezért is szeretem nagyon a színházat, ahol megmaradtak a régi tradíciók.

A tehetségkutatók buktatói

 Mi a véleménye a különböző tehetségkutató műsorokról?

 – Sok zenész mérges az ilyen műsorok miatt, én viszont nem. Tévéműsorokként kezelem ezeket. Vannak, akik mondjuk egy falunapra meghívják az egyik versenyzőt, aki a tévében nagyon tetszett nekik, és élőben szembesülnek azzal, hogy az illető produkciója mégsem annyira jó. Ők azok, akik hibásan állnak hozzá a tehetségkutató műsorokhoz, mert nem értik meg, hogy az ott fellépők még nem érett művészek. Kaptak egy esélyt, némelyikük valóban ügyes, és ha felkészült egy valóban jó produkcióra, akkor annak csak örülhetünk.

 A dobogós helyezést elérteket futtatják egy darabig, aztán kihátrálnak mögülük.

 – Ez a tendencia. Erre szoktam mondani, hogy aki madár, és van szárnya, képes tovább repülni, akinek nincs, leesik – tehát nem való a pályára.

 Ön mindig képes volt továbbrepülni.

 – Valószínűleg volt szárnyam, amivel tudtam haladni. Legalább 15 tehetségkutató verseny volt eddig, 40-50 emberrel ellátták egy ideig a könnyűzenei piacot, s belőlük fennmaradt 5, aki több lemezzel, koncertműsorral jelentkezett.

 Nagyon sok díjat kapott. Mennyire számítanak ezek az elismerések?

 – Jól esik, amikor egy díjat kapok, de nem szabad ezeket az elismeréseket túlértékelni.

 Az Első Emeletnek a pártállam idején voltak politikai jellegű konfliktusai a fennálló rendszerrel?

 – Csak kétszer kerültünk ilyen helyzetbe. Először, mikor az Állj, vagy lövök című számot föl akartuk venni a Magyar Rádióban. A szöveget meg kellett változtatni Állj, vagy jövök-re, mert az eredetit militaristának titulálták. Az Európa című dalunkkal szemben is kifogást emeltek. Először nem engedélyezték, majd végül is megenyhültek. Ehhez a két esethez képest a mai világban sokkal több dalt dobnak vissza a kiadók indok nélkül. Volt még egy konfliktusunk: Patkó Béla tagunk fölvett egy ’56-os feliratú pólót magára a koncertünkön, s szóltak, hogy ezt vegye le magáról. A mi közönségünk nem volt balhés. Gondolom, koncertjeinken is kint volt a megfelelő felügyeleti szerv. Jó néhány dalszövegünk politikailag áthallásos volt, de azokra nem figyelt akkor föl senki – csak húsz év múlva, amikor már felnőtt a rajongótáborunk.

 Határon túl is koncerteztek?

 – Nem is egyszer. Volt egy számunk, a Drakula, amelyik konkrétan az akkori romániai helyzetről szólt, és nagyon komoly politikai tartalma volt, de senki sem szólt miatta. Ezt a számot csak 1990 után adtuk elő Erdélyben.

 Voltak irigyeik?

 – Biztosan, de ezzel nem foglalkoztunk. Sosem keresem a rosszat. Inkább azokra figyelek, akikből árad a pozitívum, akik segítőkészek. Miért vesztegessem el azzal az időmet, aki csak ártani akar? Abszolúte optimista vagyok. Az életben vannak nehézségek, melyek úgyis megtalálnak. Akkor miért keressem saját magam a problémákat?

 1990-ben miért hagyták abba a zenélést?

 – Az együttes csak 2013 decemberében szűnt meg hivatalosan, bár 1990-ben abbahagytuk a zenélést. A zenekar aktív időszaka 1982-től ’90-ig tartott. Akkor készült az életmű, s utána azt csak reprodukáltuk a koncerteken. 2010-ben azért még írtunk három új dalt, de ezek jelentősen már nem változtatták meg a zenekar karakterét. Nem azért döntöttünk a megszűnés mellett, mert nem tudtunk volna új számokkal fellépni. Hanem mert nem is akartunk. A ’80-as évek zeneileg nagyon érdekes korszak volt. Akkor kezdtek el világszerte az addig hagyományos beat- és rockzene megújításán kísérletezni. Ennek a törekvésnek a stílusgyakorlatai számos helyen hallhatók. Mi akkor egy nagyon fiatalos, nagyon vidám és lendületes, az arra az időszakra jellemző világot építettünk magunknak. Azt gondoltuk, hogy ezt 50 éves fejjel szépen, méltóképpen el lehet búcsúztatni. Hiszen dalaink nem olyanok, melyeket 60 évesen is elő lehet adni.

 Sokszor hangsúlyozza az élő zene fontosságát. Arra gondol, mikor a szintetizátorokba beledugják a floppyt, és úgy tesznek, mintha játszanának a billentyűkön?

 – Ez még nem bűn, csak éppen nem szép dolog. De a legtöbben fölveszik a saját zenéjüket, és hozzájátszanak. Ez olyan, mintha valaki saját magát kísérné. Olcsó megoldás, mert csak egy embert kell fizetni. Az élő zene alatt főleg azt értem, hogy a zenekarok mikor kiállnak a közönség elé, akkor a színpadon lévő összes hangszert megszólaltatják. A zene éppen a spontán előadástól jó és különleges. Annak teljesen más a hangzása, és a zenészek közben szinte kisugároznak a közönség felé. Egy igazi művész, egy jó előadó magával tud ragadni akár egy egész sportcsarnokot betöltő tömeget.

 A stúdiófelvételek ezért sterilebbek?

 – Ahogy mondja. Éppen ezért több zenekar nem is szeret úgy dolgozni, hogy egyenként feljátsszák a hangszereket, hanem egyszerre zenélnek a stúdióban, hiszen ezzel egymásra hatást gyakorolnak.

 Amikor az interjú időpontját egyeztettük, azt mondta, minél hamarább kerüljön rá sor, mert egy nagyobb munkát kell elkezdeni. Miről van szó?

 – A Turay Ida Színházban új darabot – Ikrek előnyben címmel – készítünk, és nincs sok időm a dalok megkomponálására, a hangszerelésre. Ilyenkor a telefont kikapcsolom, leutazom vidékre, és tíz napig egyhuzamban dolgozom. A külvilágot ilyen esetben kizárom, mert ha hétköznapi dolgokkal is foglalkozom, akkor csak napi 5-6 óra jut a munkára, ami nem elég. Komponálás alatt megáll az óra, nincsenek napszakok. Előfordul, hogy 20 órát dolgozom, majd alszom 8 órát.

 Akik a szórakoztató iparban dolgoznak, ha kikapcsolódásra vágynak, nem járnak koncertre, színházba, semmi olyan helyre, amely a munkájukra emlékeztetné őket. Ön hogyan kapcsolódik ki?

 – Úgy, hogy koncertre, színházba, és moziba járok. Amit mond, azzal nem értek egyet, mert egy zenésznek, színházi embernek muszáj látnia, hallania, mit és hogyan adnak elő mások. Aki bezárkózik ebben a szakmában, azt nem érik új impulzusok. Én viszont minden szépre és jóra nyitott vagyok – műfajtól függetlenül.

Medveczky Attila