vissza a főoldalra

 

 

 2016.03.04. 

Hatvan év után indul el újra a komáromi református templom toronyórája

A csaknem 180 éves óra több mint hatvan évig nem működött, gyülekezeti összefogással azonban most megújul, így március 13-tól ismét a komáromiak szolgálatába állhat. Az 1839. június 26-án, 640 ezüst forintért elkészített toronyóra Rauschmann József budai órásmester munkáját dicséri. A történelem során elszenvedett tűzvészt és háborúkat. Megannyi harangozó húzta fel napról-napra sok-sok éven át, de sorsát nem tudta elkerülni: elavult, elromlott, több évtizede állt, és várt a sorára.

A komáromi gyülekezet az elmúlt hónapokban azon munkálkodott, hogy az óra újra működjön, és környezete is megfelelő legyen. A sok fáradozásnak meglett az eredménye: a toronyórát gyülekezeti adakozásból és egyéb forrásokból sikerül méltó állapotba hozni. Megújul az óraszerkezet, és a négy óralapot is megtisztítják, így március 13-án a vasárnap délelőtti istentisztelet után pontban 11 órakor újra elindulhat. A toronyóra ezután minden egész órában (kivéve az estétől reggelig tartó időszakot) kondulással jelzi majd a pontos időt.

 Az ünnepélyes újraindítás alkalmából a komáromi református parókián képkiállítás is várja az érdeklődőket, akik a nemrég felújított harangokról, és az óra javítási munkálatairól készített fotókat tekinthetik meg.

 A régi óraszerkezetet és a felújított harangokat kísérővel a templomtoronyban meg is lehet majd tekinteni. A legfeljebb tíz fős csoportokat március 17-től április 28-ig minden csütörtökön 10:10-es vagy 15:10-es indulással várják. Jelentkezés a reforkom@gmail.com e-mail címen, 035/7702689 telefonszámon, vagy személyesen a hivatalban minden munkanap 08:00-12:00 óra között.

 A gyülekezet emellett ismét megszervezi március 12-13. között a templommal szemben, a régi posta épületében a Kézről Kézre jótékonysági csereberét, melynek bevételével az óra javítását szeretnék támogatni.

 

Felvidék.ma