vissza a főoldalra

 

 

 2016.03.09. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVIII. évfolyamának 10. száma!

A tartalomból:

Mozgalmat indít a Magyar Fórum (címlapon)

Lapunk a kezdetektől fogva munkálkodik a magyar hősök, magyar példaképek megismertetésével elültetni a hazafiság, a nemzeti büszkeség magvait. Ebben mindig számíthattunk Önökre is, most is arra hívjuk Olvasóinkat, hogy csatlakozzanak mozgalmunkhoz! Kérjük, hogy aki bármilyen tárgyi, írásos, képes, hangos, mozgóképes, vagy akár anyagi segítséggel tud bennünket segíteni ebben, az tegye meg, valamint terjesszék nyomtatott és internetes kiadványainkat. Állítsunk közösen emléket a magyar hősöknek, vigyük tovább 1956 üzenetét!

 „Saját országunkban vagyunk e még? Nem. De az ilyen állapotért semmilyen bacilus-pusztítás nem segít. Mi az oka, hogy a szervezet nem termelt antitoxint? Mert már amikor a bacilus belekerült, egy kórosan kettétagolt szervezet volt. Ezen kell elsősorban változtatni…A fődolog nem az, hogy ne legyünk antiszemiták. Sőt, nagyon is nyugodtan legyünk azok. De ne hagyjuk, hogy ebben olyanok is segítsenek, akik ettől nem szűnnek meg ellenfelek lenni.” (Bibó István, 1938) Ugyan ebben az évben nem írta alá bizonyos értelmiségiek tiltakozó ívét a zsidótörvények bevezetése ellen. Azzal utasította el a felkérést, hogy: csak olyan tiltakozást ír alá, mely a magyar nép sérelmeivel is foglalkozik.

Csurka István: Bibó-felejtés (2.oldal)

Bibó István személyéről, gondolatairól, műveiről jószerivel csak abban a harangzúgásban esett szó, amelyet halála hírére és végtisztessége alkalmából kondítottak meg az óbudai temetőben, valamint a magyar szellemi életben. Lélekharang-kíséretű eltemettetésben ma minden magyar állampolgár részesülhet, aki kiköti, hogy valamelyik nagy keresztény egyház szertartása szerint temessék el, s akinek a hozzátartozói tiszteletben is tartják ezt a végakaratát. A szellemi életben azonban csak kivételes esetben kondítják meg a harangokat. Bibó Istvánért megkondították. Abban a pillanatban, amikor kilehelte lelkét, szinte egy villámcikkanás világosságával döbbent rá a magyar értelmiség, hogy kit és mit veszített el – hogy egy pótolhatatlant veszített el.

 STRAUSS

55 éve választották a CSU elnökének (3.oldal)

2015 őszén, születésének 100. évfordulójára felfrissítették Werner Biermann által írt életrajzi kötetét, díszkiadásban jelentették meg, melyben Franz Josef Strausst méltán a háború utáni történelem legszínesebb egyéniségeként mutatja be a szerző. Érdekes, de azért nem adja vissza a nagy formátumú ember valódi értékét. A politikus tudományos értékelése egy újabb kötetben még várat magára, ugyanis vitán felüli, hogy Franz Josef Strauss helye a német politikának olyan nagy alakja mellett van, mint Konrád Adenauer. A könyv családi és baráti visszaemlékezések, levéltári anyagok, naplórészletek közlésétől színes, könnyen olvasható, szórakoztató, de figyelemre méltó benne még a német társadalom ún. népi liftje, amely tökéletesen működik, tehát hogy nem kiválasztott származási kasztok privilégiuma az ország vezetése, hanem mélyebbről is vezet út felfelé, hiszen egy hentes fia, tehetségénél fogva, szinte Bajorország koronázatlan királyává lehetett.

 Ne az erdésztől féltsük az erdőt (5.oldal)

Tervezzük az erdőgazdálkodók és az igazgatás bürokratikus terheinek csökkentését

Az erdőgazdálkodásról szóló törvény módosítása várhatón még az idén – a tavaszi, esetleg a nyári ülésszakon – az Országgyűlés elé kerülhet, és megszülethet a magyar erdőgazdálkodást szabályozó új jogszabály. Dr. Bitay Márton államtitkár megkeresésünkre kifejtette: ha nem termelnénk az erdőkből, ha nem újítanánk fel folyamatosan erdeinket, akkor a mai kor elvárásainak egyáltalán nem megfelelő elvadult területek jönnének létre. Ezért sem kell félni a gazdasági funkciótól.

 Most Orbán azeri látogatása miatt villog a KETTŐS MÉRCE kijelzője (5.oldal)

Hol van az előírva, hogy az indiánok kiirtóit, az őshonos kisebbségek lemészárlóit és elüldözőit, meg a nemzetközi spekulánsokat kötelező dicsérnünk, mást pedig tilos? Hol van az előírva, hogy az egyik faji alapon való kiirtás, mint olyan, feledhető, a másik pedig nem. Hol van az előírva, hogy az egyik ország osztály alapon kirekesztő eszméjét szolgáló apa fiait, lányait, menyeit, vejeit. unokáit csak dicsérni lehet, mást pedig tilos? Ha Pukli ávós nagypapáját kell megvédje a libertáriánus sajtó, kivont karddal küzd.

 Zöld út a fejlesztések előtt (6.oldal)

Célunk a munkaerőhiány orvoslása

A Modern Városok Program keretében a kormány mintegy 1,6 milliárd forintot biztosított Zalaegerszeg számára iparfejlesztésre, ezen belül új csarnokok építésére. A minap napvilágot látott hírt megelőzte egy másik bejelentés, mely 5,7 milliárd forintról, s egy Mindszenty Józsefnek emléket állító múzeum és zarándokközpont létrehozásáról szól… Balaicz Zoltán polgármestert kérdeztük a zalai megyeszékhelyen tervezett fejlesztésekről.

 Szűcs Balázs: Bizalom: gyengeség vagy erő? (6.oldal)

Feltehetjük a kérdést: a bizalom gyengeséget vagy erőt jelent? Gyakran úgy tűnik, hogy rövid távon igen sokszor gyengeségnek tűnik, de csak ez az eszközünk arra, hogy valakit magunkhoz szelídítsünk. Tapasztalatból tudjuk, hogy sokkal egyszerűbb valakit erővel meggyőzni, magunk mellé állítani. De ha azt szeretnénk, hogy az illető szívét is megnyerjük, akkor a bizalom útját kell választanunk

 Gazdasági alap a kisvállalkozók megsegítésére (7.oldal)

Kecskemétre egyáltalán nem jellemző, hogy a kultúra mostohagyerek lenne

Orbán Viktor miniszterelnök február 9-én Kecskeméten, a Modern városok program részeként megállapodást írt alá Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterrel, amelynek egyik pontja szerint, a kormány 25 milliárd forint összegű támogatást nyújt egy gazdaságfejlesztési alap működtetésére. Kik és milyen módon igényelhetnek hitelt az alapból? Hogyan kapcsolódik össze a gazdaságfejlesztési alap az újonnan létesülő ipari kutató központtal? Mit jelent a város számára az 52-es főút négysávosítása? Mikor lesz kész az egyetemi campus? – kérdeztük Szemereyné Pataki Klaudiától, Kecskemét polgármesteréről.

 Migrációs krízis (8.oldal)

A kötelező kvóta veszélyezteti mindennapjaink biztonságát

Lizákné Vajda Líviát, Vámosszabadi polgármesterét a település külterületén lévő ideiglenes menekülttábor lakói által okozott kritikus helyzetről kérdeztük. Polgármester asszony közölte, hogy a 14-es főúton, amely a határállomást köti össze Győrrel, folyamatosan 6-10 fős csoportokban közlekednek a migránsok. Az őket kerülgető autósok és kamionosok többször kerülnek életveszélyes szituációkba. A buszokon, melyeken a gyermekek jönnek haza az iskolából, 20-30 migráns is utazik.

 Zsille Gábor: Ünnepi forgatag (8.oldal)

Nem tagadom, örömmel töltött el az a múlt heti sajtóhír, hogy a lengyelek nem kérnek Gyurcsány Ferenc cégéből. A varsói kormány a magyar kabinet hivatalos megkeresésére szó szerint azt felelte: „Az Európai Bizottságnak magyarázatot kell adnia az Altus Zrt. megbízásáról, és meg kell állapítania az összeférhetetlenséget.” Az ügy lényege, hogy a lengyel állami vezetők nem fognak együttműködni Gyurcsány cégével, amelyet az Európai Bizottság úgynevezett adatelemzéssel bízott meg, többek között Lengyelország területén is. Az állítólagos kutatás témája a lengyel fejlesztéspolitika lett volna, mindössze 400 ezer euróért, azaz nagyjából 120 millió forintért. A varsói kormány egyértelműen közölte a brüsszeli illetékesekkel, hogy támogatja a magyar kabinet érvelését: az uniós forrásokból nem szabad pártpolitikai törekvéseket támogatni, ezáltal beavatkozva egyes tagországok belügyeibe.

 Brüsszelben győzött a magyar álláspont (9.oldal)

Megtöbbszörözték az öntözésfejlesztés forrásait

A Miniszterelnökség a hazai agrárium fejlesztése érdekében mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdák a meghatározott feltételek figyelembevételével, de teljes mértékben ki tudják használni a Vidékfejlesztési Program nyújtotta öntözésfejlesztési lehetőségeket. Kis Miklós Zsolt államtitkár kiemelte, hogy eredetileg új öntözési beruházásokra, az öntözött területek növelésére egyáltalán nem lett volna lehetőség. A Miniszterelnökség azonban elérte, hogy Magyarország Vidékfejlesztési Programjának keretében lehetőség nyíljon az öntözött területek növelését célzó fejlesztéseket uniós forrásokból finanszírozni.

 Az ének a lelki gazdagság alapja (10.oldal)

Szolmizáción felnőni egyet jelent a magyar zenei nyelv elsajátításával

Schwimmer János, operaénekes: Zenei általános iskolába jártam, s áldom Kodály Zoltánt. Ő a Hernád utcai zenei általános iskola működését évente kétszer is kontrollálta. Mindennapos volt az énekóra, és még valamilyen hangszeren is tanulnunk kellett. Minden gyerek kapott egy furulyát az iskolától, s mellette szolmizáltunk. Szolmizáción felnőni itthon egyet jelentett a magyar zenei nyelv elsajátításával. A nagyon modern darabok tanulásánál is a szolmizációból kialakult hangközismeretem segített. Ezért a hangközlépésben sokkal otthonosabban mozgok.

 Állambiztonsági akciók a papság ellen (12.oldal)

„A belső reakció elleni harc kérdése”

Március 1-jén Budapesti Gazdasági Egyetem aulájában került sor a Veritas-estek sorozat tizenötödik vitaestjére Az egyházak és az MSZMP az 1960-as években címmel. A témát Dr. Zinner Tibor kutatócsoport-vezető moderálása mellett Dr. Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja és a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa, Dr. Tóth Eszter Zsófia mutatták be. Beszélgetésük során az érdeklődők bepillantást nyerhettek abba, hogy a diktatúra szorításában milyen mozgástere volt az egyházaknak. Milyen jellegű állambiztonsági intézkedések történtek, miről jelentettek a titkos ügynökök egyházi kérdésekkel kapcsolatban. Milyen volt a szerzetesrendek helyzete és milyen perek folytak egyházi személyek ellen a hatvanas években.

 Minden helyre jutni fog a felajánlásból (13.oldal)

Ákos ötvenmillió forintot adományozott a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak

Amilyen hatalmas volt a médiavisszhang egy tavaly év végi Ákos-nyilatkozat kapcsán, annyira kevés szerkesztőségnél lépte át az ingerküszöböt az a tény, hogy az énekes – miután rendezte vitáját a német távközlési céggel – 50 millió forintot adományozott a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott és vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára. Lapunk Csaba testvért kereste meg a különleges támogatás kapcsán.

 Csorja Gergely: A határozott magyar álláspont sikere (19.oldal)

 A hétfői EU–Törökország csúcson Orbán Viktor politikája diadalmaskodott. Magyarország idejekorán végrehajtott lépéseivel megakadályozta a migránshelyzet eszkalálódását déli határainkon. A kerítés – vagy szebben technikai határzár – gondolatát Orbán Viktor személyesen verte át a magyar közigazgatáson. Ezért akkor komoly támadások érték, de néhány hónap alatt kiderült, hogy a legkritikusabb országok maguk is kénytelenek voltak hasonló eszközökhöz nyúlni. Orbán előrelátása és kitartása az Európai Unió vezetőinek élvonalába repítette a magyar miniszterelnököt. Most, amikor Törökország lényegében zsarolni akarja az EU-t és euróra kívánja váltani a migránsáradatot, most Orbán vétója – mely vétó mögé több állam is beállt – azt jelenti, hogy a magyar miniszterelnök meghatározó politikai tényező lehet Európában.

 A MAGYAR SZABADSÁGÉRT

1956-2016 (19.oldal)

Márciusi ifjak, pesti srácok

„Ragaszkodunk nemzeti hagyományainkhoz:

a) Méltóképpen ünnepeljük meg március 15-ét, október 6-át és István király napját.

b) Hunyadi világraszóló nándorfehérvári győzelmének emlékezetére újra szólaljon meg a Magyar Rádióban a déli harangszó.

c) Legyen újra nemzeti jelvényünk a Kossuth-címer.”

(A Szegedi Pedagógiai Főiskola MEFESZ szervezetének megalakulásakor, 1956. október 17-én elfogadott programjából.)

Fiatalok, akik nélkül nem lett volna sem 1848, sem 1956. A magyar szabadságért való önfeláldozásukkal példák a mai tizen- és huszonéves korosztály előtt. „Rabok tovább nem leszünk!”, „Bem apó és Kossuth népe, menjünk együtt, kéz a kézbe!”, „Kossuth címert akarunk!” Ahogy ’56 forradalmárai ’48-as jelszavakat skandáltak, úgy mi is táplálkozhatunk a pesti srácok és a márciusi ifjak szellemiségéből. Kik voltak ezek a fiatalok? Suhancok, külvárosi nincstelenek, gyári munkások, egyetemisták, értelmiségi fiatalok, birtoktalan nemes ifjak. Akiknek származásuk, koruk, vagy a diktatúra miatt nem volt beleszólásuk a politikába, mégis megváltoztatták az ország sorsát. Korlátokba ütköztek a feudális rend viszonyai, a Habsburg vagy a szovjet elnyomás miatt, azonban nemzeti érzelműek voltak és radikálisak.

 Állítsunk közösen emléket 1956 hőseinek!

A Magyar Fórum heti és havi számaiban, internetes megjelenésein, valamint egy önálló kötettel kíván emléket állítani a magyar szabadságharcosoknak. Csatlakozzanak mozgalmunkhoz és segítsenek nekünk!

Várjuk szerkesztőségünkbe

fényképeik
mozgóképeik
rajzaik
hanganyagaik
visszaemlékezéseik
ritkaságaik
kiadatlan könyveik
cikkeik

bármilyen 1956-hoz kapcsolódó emlékük, relikviájuk eredetijét vagy másolatát. Segítségüket előre is köszönjük!

1956@magyarforum.hu

1092 Budapest, Ráday u. 32. III. emelet 3.

Aki anyagi támogatással szeretne hozzájárulni mozgalmunkhoz, annak támogatását az alábbi számlaszámra várjuk: 11712004-20341426-00000000; A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány. 1956 hősei a mi hőseink! Legyünk mindannyian büszkék rájuk!

 

Most érdemes előfizetni!

Keresse a heti Magyar Fórumot február 4-étől az újságárusoknál. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amint októberben főszerkesztőnk cikkében jelezte: „Anyagi gondjaink továbbra is égetőek. Így nem tehetünk mást, mint hogy megemeljük az újság árát. A Magyar Fórum évtizede, vagy talán még régebben változatlan áron jut az olvasóhoz. Most kénytelenek vagyunk a 247 forintos árat felvinni 350 forintra. Tudjuk, hogy sokak számára ez a 100 forint is nagy teher, mégis azt kérjük, hogy tartsanak ki mellettünk és támogassák továbbra is lapunkat azzal, hogy hétről hétre megvásárolják, vagy időszakosan előfizetik.” Most érdemes előfizetni. Az előfizetési díjak változatlanok. A 2015-ös évi árak. A Heti Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 12.844 Ft ., fél évre: 6422 Ft . A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 5880 Ft . Számlatulajdonos: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány, számlaszám: 11712004-20341426-00000000. Előfizetéssel kapcsolatos információ: info@magyarforum.hu; +36-1-781-3236. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

 

Amennyiben csekken fizet elő, kérjük, igényelje telefonon, vagy e-mailben a csekket, amit elküldünk önnek, és kérjük, olvashatóan töltse ki a feladóvevényt.

 

KÜLFÖLDI olvasóinkhoz!

 Szeretnénk szíves figyelmükbe ajánlani a nemzeti szellem, a keresztény erkölcsiség fórumát. A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre 200 USD, a Magyar Fórum hetilap előfizetési díja egy évre 200 USD. Az előfizetés forintban és devizában történhet.

 Számlaszám:

 11712004-20341426-00000000  

Számlatulajdonos:

 A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

 Számlavezető:

 OTP Bank Zrt.

 SWIFT (BIC) kód:

 OTP V-HU-HB

 IBAN-szám:

 HU36117120042034142600000000

 Kérjük, ne felejtse el megadni az előfizetés időtartamát, illetve pontos nevét és címét!

A Magyar Fórum korábbi cikkei elolvashatók a fuggetlenseg.hu és a Facebook oldalon – amennyiben elnyeri a tetszését az oldal, kérjük „tetszikelje”.

 

/https://www.facebook.com/magyarforumonline?fref=ts/

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2016. márciusa

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

 Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.