|
 2016.03.11.
Szűcs Balázs:
Határaink
Gyakran meg lehet
tapasztalni azt az érzést, hogy már nem bírom tovább, nekem
ez már nagyon sok, teljesen szét vagyok forgácsolódva… Nem
azért van ez bennünk, mert nem vagyunk jó emberek, túlságosan
önzőek vagyunk, hanem azért, mert rossz helyen húztuk meg a
határainkat, és nem tudjuk azokat felelősen tartani magunk vagy
mások felé. Hol van az én határom? Honnan tudom, hogy már túlmentem
rajta, illetve hol érezhetem, hogy még terhelhető vagyok.
A mindennapi munka
az embernek kihívást, tartást ad. Megadja azt az erőt, hogy
van miért ma felkelni, van miért ma elindítani a napomat. Szükségünk
van munkára, kihívásokra, nemcsak a megélhetésünk miatt,
hanem az önértékelésünk miatt is. Ha egy feladatot jól oldok
meg, azzal én is többé válok.
A probléma ott
kezdődik, amikor nem tudok, vagy nem merek nemet mondani a különböző
felkérésekre. Ilyenkor elkezdem besűríteni a feladataimat, és
azt érzem, hogy egyiknél sem tudok igazán jelen lenni, mert már
a másik kihíváson jár az eszem.
Egyszer Ratzinger
bíborost, a későbbi XVI. Benedek pápát megkérdezték, hogy
hogyan fér bele annyi munka a napi 24 órájába. Ő szerényen
csak azt felelte, hogy mindig csak az éppen aktuális feladatra
figyel, ott próbál teljesen jelen lenni.
Hányszor kap el
bennünket a kísértés, hogy hétköznap a hétvégére vágyódunk,
és elhúzzuk a munkánkat és hétvégén pedig azon sopánkodunk,
hogy nem tudunk pihenni, mert annyi munkánk maradt még a hétről.
Milyen egyszerű lenne hétköznap a munkára, a hét végén
pedig a pihenésre figyelnünk! A koncentrált jelenlét
megsokszorozza az erőnket és hatékonnyá teszi a
cselekedeteinket.
A másik nagy kihívás
a nemet mondás művészete. Azt meghatározni, hogy mennyit bírok,
és ami túl van a határaimon, azt nem vállalom el. Ez azért
nehéz, mert ehhez szükségünk van egy nagy adag helyes önismeretre.
Világosan látnom kell az erősségeimet és a gyengeségeimet és
a saját határaim között kell mozognom. Ha reggel rendszeresen
korán kelek és szükségem van 7-8 óra alvásra, akkor nem vállalhatok
el gyakran késő estébe nyúló előadásokat, mert felborul az
életem. Az életem értékességét nem az adja, hogy mindenre
igent mondok, amire felkérnek, hanem az, hogy jelen vagyok mások
számára, békét, nyugodtságot tudok sugározni azok felé,
akikkel találkozom.
Gyökössy Endre
Boldogmondások margójára című írásában ezt így fejezi ki:
„Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül
a csöndjük, és titkok tudóivá válnak, leborulók és nem
kiborulók lesznek többé.”
Talán a határainknak
ez a titka, képesek vagyunk-e úgy létezni, hogy a tevékenység
és jelenlét között megtaláljuk a józan határunkat.
Az örökös tevékenység
hiánya nem gyengeséget jelent, hanem éppen erőt. Látom az
utamat, amin haladok előre és jó érzékkel el tudom dönteni,
hogy mire mondok igent és mire nemet.
|
