vissza a főoldalra

 2016.03.11. 

Csurka István: Országrontók

A félrecsúsztatott rendszerváltásunkban minden együtt van benne: irányvétel a nemzeti összeomlásra, program a magyarság szándékos lefogyasztására, előkészület az idegen megszállásra, és az hogy egyáltalán erre sor kerülhetett, következménye ostoba tűrésünknek is. Ezeket a régi, hétpróbás Kádár-csáklyásokat már régen ki kellett volna iktatni.

A megszorító csomagjaikkal együtt, mely a Gyurcsány kormány megrendelésére készült. Amint azt már a múlt héten is megállapítottuk, ezt a megszorító csomagot azért dobták össze, hogy Gyurcsány azt mondhassa: ez túlságosan népnyúzó, én ezt nem vezetem be. De, persze, bevezeti, mint mondja, szükségből. Megint hazudik, persze. A szövetséges szakértőinek javaslata sem old meg semmit, kísérletet sem tesz a magyar állam és a társadalom adósságválságból való kiemelésére, csak magyar emberek, elsősorban nemzetfenntartó középrétegbeliek gyorsabb tönkretételét és a kasszáknak nagy terhet jelentő végzetes szegénységben élők és a nyugdíjasok gyors megritkítását akarja a mihamarabb elérni. A szakértőik dolgozatának alcíme ez lehetne: Fogyasszuk a magyart. A fő kifogásunk azonban erkölcsi. A szakértői szervezet élén Békesi László, Chikán Attila, Oszkó Péter és Lőrincz Lajos áll, a szakértői szövetség aláíró emberei, tisztelet a kevés kivételnek, a komprádor-burzsoázia jelképes alakjai, milliárdosok és ma is hat-hét milliós havi jövedelmet húzó meseautósok. Reformszövetségnek nevezik magukat. Nevetséges.

A társadalom legfeljebb tíz, de inkább csak öt százalékát kitevő kisebbségnek a tagjai, amely a társadalom kilencven százalékával szemben a nemzeti jövedelem nyolcvan százalékát teszi el, éli fel, juttatja ki külföldre, helyezi el off-shore cégekben. A magyar élet legnagyobb képtelensége most ez, s az egész Gyurcsány-vircsaft ezért van fenntartva. Öt-tíz százaléknak nyolcvan százalék, kilencven százaléknak húsz százalék. Ez a magyar kapitalizmus. És akkor ennek az öt százaléknak a képviselői nem azzal kezdik reformjavaslataikat, hogy az állam aktuális gondjainak könnyítése céljából első lépésként leadunk jövedelmünkből, vagyonunkból 200 milliárdot, tíz vagy tizenöt százalékot, hanem a kispénzűektől javasolják elvenni szinte teljes életszükségletüket. Pofátlanul javasolják visszavenni a 13. havi nyugdíjat, felemelni tanácsolják az alapszükségletek áfáját – ami nekik semmit nem jelent, meg sem érzik –, és kirántani kérik a családtól, a nagy családtól a létalapot. Ennél gonoszabb, aljasabb, nemzetellenesebb javaslatot nem pöffesztett fel semmilyen nemzetközi trágyadomb. Ezek merik szidni Werbőczyt, a pusztító parasztlázadás után a jobbágyságra valóban nagy terhet rovó Tripartitumáért? Az ő Fotexüket még nem gyújtotta fel senki. Zavartalanul élnek luxusukban és osztják az észt.

Mit nem szolgált még ki, ami nem magyar, mit nem tett még tönkre, ami magyar, vagy az lehetett volna ez a Békesi-féle banda? Mert nem az a kérdés, hogy végérvényesen megoldja-e a gazdasági és a pénzügyi bajokat az elit tíz vagy tizenöt százalékos lemondása, hiszen tudjuk, hogy meg nem oldja. No, de a jogosultság! A szolidaritás? A nemzeti közösségbe tartozás. A hitelesség. Ha nem magán kezdi a Fotex-bankár banda, akkor hogyan van pofája a szegény embertől elvárni a reformkoplalást? Minden ellenkezőben benne rekedt volna a szó, ha az álelit vezérképviselői, s egyébként a romlás főbűnösei azt mondják: nekünk, a százötven leggazdagabb magyarnak együttesen van 2150 milliárd vagyonunk, együttesen és méretarányosan kiveszünk most belőle 200 milliárdot és odaadjuk a mi szeretett Gyurcsányunknak. (Költse orvosságra.) A reformjavaslat egy szó utalást, célzást nem tartalmaz az off-shore cégekben kint heverő, forgó pénzekre, adóparadicsomokban kint lévő elit síbolásokra, holott erről már a nyugati, nálunk sokkal gazdagabb országok és az unió is beszél. Itt még fel sincs mérve, hogy mennyi hiányzik a nemzet kasszájából, mennyit loptak ki az elvtársak és a csatlakozott privatizátorok. Miért nem a Kajmán-szigeteken kint lévő korrupciós, privatizációs, bűnözési bevételek hazahívásával, a magyar életbe, az adósságcsökkentésbe való visszafordításával kezdi reformjavaslatait a nagyeszű testület? Csak a kisember, csak az őstermelő, csak a kis cukrász, pék, lakatos és kőműves újabb és szigorúbb megadóztatásával lehet kezdeni? Nem kellene egy-egy ciprusi, Kajmán-szigeteki betétest gyengéden beidézni az ügyészségre, vagy a rendőrségre? A benti bánásmódra, az elbeszélgetés stílusára nem teszünk javaslatot, s témaként is csak a jogállam és Draskovics között feszülő ellentmondást kínáljuk. Egy tényt mindenekelőtt le kell szögezni: ha egy társadalom bajba kerül, akkor először meg kell keresni a bajba kerülés okát, a bajba kerülés felelősét vagy felelőseit, és meg kell állapítani a felelősség mértékét. Jóhiszemű tévedésről van szó vagy szándékos károkozásról?

Magyar érdek szolgálatában elkövetett vétlenségről, vagy idegen érdek tudatos kiszolgálásáról? Önzésről, csalárdságról, netán bűnszövetségben elkövetett bűntettről, vagy hozzá nem értésről? A szakértők szövetségének alapembereire, tisztelet a kevés kivételnek, akik koruknál fogva sem lehetnek ősi bűnelkövetők, már csak azért sem lehetett volna rábízni a reformjavaslat elkészítését, mert bűnelkövetők. Békesi nem ártatlan. Egy Sztojka ne ítéljen maga fölött a Cosma-gyilkosság kérdésében. Elég ha Princz Gábor öt és fél millióra ítélhette magát több száz milliárdos károkozása miatt. (Viszont egyszerűen nem is értjük, hol van a bizottságból Princz Gábor, a maga hatalmas ismereteivel? Hát nem inkább róla kellett volna elnevezni a bizottságot?) A bűnelkövetők se megnevezve, se megbüntetve a rendszerváltás során nem lettek. Ennek a következménye, hogy most látszólag új felállásban, valójában a régi falanxban a szövetségbe csoportosulhatnak és alátámaszthatják a rablóbanda kormányt. Ez tehát a nagy rendszerváltáskori mulasztás, amelyet nem a szovjet, nem a Párt, hanem a Nyugat, a liberalizmussal szövetséges, vele összeesküdött és a pártállamba és az úgynevezett ellenzékbe egyaránt beleépült része erőszakolt, hazudott, feszített rá a magyarságra. A magyarságot becsapták tehát. Akik észrevették ezt a csalást, azokat félreállították, elhallgattatták, szervezeteiket szétverték. Sok százezer embernek pedig elvették a kedvét a közélettől. A nemzetet mély kedvetlenségbe taszították. De a lényeg az, hogy ezért a mai helyzetért, a válságért, különösen pedig a begyűrűző világválságért a magyarság széles tömegei nem felelősek. Azok, akiket most a szakértői szövetség büntető karja sújt vagy sújtani kíván – nem felelősek. A felelősség ezé a piszkos kormányé, azé a már a rendszerváltás óta is tizenkét évnyit kormányzó MSZP–SZDSZ-koalícióé, amelyik most megint a népre akarja terhelni minden bűnelkövetése terhét.

A szakértői szövetségnek és a kormánynak, különösen így, hogy az elvtársak nem magukon kezdik az áldozatvállalást, semmi jogosultsága nincs. Ez most kussoljon, lapuljon, örüljön, hogy él, és vegyen magának olcsó búvóhelyet Tatárszentgyörgyön, a falu szélén. Most megint jönnek a jogállammal, a nemzetközi szerződésekből következő folytonosság szükségességével. Ez se új mese. Nem lehet a jogállam, a képviseleti demokrácia, a jogfolytonosság és az egyetemes felelősségvállalás mögé elbújni, mert a becsapott, félrevezetett, megképernyőzött, reklámbombázott, iskolája fosztott, elszegényített, leközömbösített magyar nép nem felelős ezért a válságért. Tehát a terheit sem köteles viselni. Ez az állam nem a mi államunk, ez a rendszer nem a mi rendszerünk, ez a kormány csalással került hatalomra, ez a banda nem ért semmihez, ezért mi nem állunk helyt értük a korgó gyomrunkkal, meg nem születő gyermekeinkkel. Az adósságot annak az elitnek kell kifizetni, amelyik felvette, és magára, a hatalmára, a reneszánszára fordította. Ha pedig az állam ennek következtében csődbe megy, összeomlik, hát összeomlik. Az így bekövetkező szenvedést semmiképpen nem tudjuk elhárítani magunktól. Se Gyurcsányékkal, se Kókáékkal se senkivel. Ez sajnos már elkerülhetetlen. De ez tisztító szenvedés legyen legalább. Az új magyar élet csak az egyébként is elkerülhetetlen összeomlás után következhet. A magyar értelmiség javának most már arra kell ügyelnie, hogy mi történik az összeomlás után. Nem szabad, hogy a szövetség fiai és csáklyásai újra közénk férkőzzenek. Az idegen megszállást meg kell akadályozni.

Másodszor: szólni kell az Európai Unióval, a Világbankkal, az IMF-fel, a NATO-val való szövetségeinkről, kötelezettségeinkről. A kérdés az, hogy tartozunk-e felelősséggel annak az uniónak, annak a katonai szervezetnek, amelyekbe valójában belecsaltak bennünket és amelyek akkori és mai vezetői is tudják, mi hogyan történt. Az EU vezetői, NATO főnökei, itt, Magyarországon mindig olyan kormányt, olyan rendszer képviselőit támogattak és támogatnak ma is, amelynek képviselői részesei a nagy nemzetközi bűnelkövetésnek, mindennek, ami ma a válságot és a világra boruló borzalmakat alkotja, összehozza. Amikor a NATO-csatlakozásról és az EU-csatlakozásról kellett dönteni, a magyar választópolgárok több mint ötven százaléka távol maradt az urnáktól. Aki akarta, láthatta, hogy a magyarságnak nem fűlik a foga egyikhez sem. Erkölcsi alap tehát a magyarság büntetésére, másodosztályúként való kezelésére, vagy az összeomlás miatti felelősségre vonására, európai megbüntetésére, az idejuttatott alamizsnák visszakövetelésére nincs. Ha csődbe mentünk, kidobhatnak bennünket az unióból. Ehhez joguk van. Jelek mutatják, hogy ezt akarják – de akkor ne követeljenek vissza semmit. Nem kell még egy Trianon. Igen, ezt az EU-háborút is elvesztettük, de most már hagyjanak békén bennünket. Ne küldjenek majd ide senkit, semmilyen csapatokat a cigányok megvédésére, hiszen úgysem a cigányokat akarják megvédeni. De ha jönnek, ne hagyjanak élve senkit. Tekintsék az országot Gázai övezetnek, amelyet a Hamasz vezet, és irtsák ki a csecsszopót is. Mert annak a magyarnak lesz a legkeservesebb, akit élve hagynak. És éhbérért alkalmazásba vesznek a véres földeken.

Akinek van füle a hallásra, van szeme a látásra, az észreveszi, mire megy ki a játék. A kitagadás előtt bűnössé kell tenni a magyarságot. Igen, mi okoztuk a világválságot, most Tatárszentgyörgyön, korábban Szarajevóban. A magyar üldözi a cigány kisebbséget. Üldözni pedig csak katalánt, baszkot, északírt és palesztint szabad. Mi lesz, ha a szakértői szövetség minden zsenialitása ellenére bekövetkezik a csőd és az unió ki akar hajítani bennünket, de az eddig belénk fektetett eurókat visszaköveteli. Nem volt szép ez a húsz év és nem is volt szabad, pedig azt állítják. Szabadságot se kaptunk. Sajnos a szabadságunkhoz is csak egy borzalmas csőd purgatóriuma után juthatunk el. Emeljük tekintetünket Szent István és Szent László magasságába, és új, szerény életünk elrendezésekor mi, megmaradtak ne törődjünk se Nyugattal, amely mindig csak elvett tőlünk, sem Kelettel, mely a vérünket ontotta, ne törődjünk semmilyen belső kisebbséggel, amelyik uralkodni akar rajtunk, de becsüljük meg azt, amelyik osztozni akar sorsunkban, és csak magunkkal törődjünk. Vegyük már észre, hogy minden nemzet ezt teszi. A reform az, hogy egészen más életet kell élnünk.

(Elhangzott: 2009. március 1.)