vissza a főoldalra

 2016.03.18. 

Az ének a lelki gazdagság alapja

Szolmizáción felnőni egyet jelent a magyar zenei nyelv elsajátításával

Schwimmer János operaénekes, a Győri Nemzeti Színház tagja 1954-ben született. Tanulmányait 1975 és 1981 között a Zeneművészeti Főiskola ének szakán végezte. Tanárai Sziklay Erika és Polgár László voltak. 1981-től a győri színház magánénekese, Szent István díjas örökös tagja. 1989-ig a győri konzervatórium és zeneművészeti főiskola énektanára.

Főbb színházi szerepei: Sparafucile (Verdi: Rigoletto); Colline (Puccini: Bohémélet); Masetto (Mozart: Don Giovanni); Ferrando (Verdi: A trubadúr); Biberach (Erkel: Bánk bán); Cillei (Erkel: Hunyadi László); Frank (ifj. J. Strauss: A denevér); Zuniga (Bizet: Carmen); Fáraó (Verdi: Aida); Ping (Puccini: Turandot); Nonancourt (Nino Rota: A florentin kalap); Második őrt álló (Mozart: A varázsfuvola); Carnero (Strauss: A cigánybáró).

Filmszerepek: Konyec – Az utolsó csekk a pohárban (2006); Szabadság, szerelem (2006); Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor (2002); Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke (2001); Komédiások – Színház az egész… (2000); Kisváros (1993); Szomszédok (1993); Öcsi, a sztár (1988); Uramisten (1984). 1981-ben kezdte az énektanítást a győri konzervatóriumban, majd a főiskolán. 1990 óta a színház énekmestereként minden műfajban segíti éneklő kollégáit. A Pesti Magyar Színiakadémia hallgatóit is tanítja egyéni hangképzésórákon.

 Tehetséggondozó énekmester

 Lukács Gyöngyi a világhírű magyar drámai szoprán egyszer azt nyilatkozta: „Tizenhat éves voltam, amikor Jevgenyij Nyesztyerenko kurzust tartott a Zeneakadémián és a győri konzi ének tanszaka kollektíven felutazott az eseményre. Az énektanárom, Schwimmer János (Isten áldja őt ezért!) rábeszélt arra, hogy énekeljek ott.” Több hazai zenei kiválóságot is elindított a pályán?

 – Lukács Gyöngyi volt az egyetlen a tanítványaim közül, akinek munkásságát Kossuth-díjjal jutalmazták. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a többi növendékem nem ért el sikert. Gyöngyi 15 évesen kezdte el énektanulmányait a győri konzervatóriumban. Még másik két tanszakon is tanult: a zongorán és a zeneszerzőin. Majd ezeket leadta, mert nem győzte energiával, hiszen ezenkívül a Győri Leánykarban is énekelt, és rendszeresen koncertezett. Gyöngyi különleges kincs volt; és számomra az jelentette az óriási felelősséget, hogy a jövő operaénekesétől ne vegyek el semmit, amit ki tud magából hozni. Nyesztyerenkót pedig mindig is rajongással figyeltem, s énekkurzusain azt tapasztaltam, hogy azok utolsó óráiban a hallgatóságból bárkit meghallgatott, és elmondta véleményét. Rábeszéltem Gyöngyit, hogy ő is énekeljen a kurzus utolsó napján. Musette keringőjét énekelte és Csajkovszkij egyik dalát. Nyesztyerenko mindenkiről az éneklése után röviden elmondta a véleményét, Gyöngyit viszont arra kérte, hogy a meghallgatás után maradjon a teremben. Ezután közölte vele: „fölveszem önt a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumba. Szeptembertől várom”. Gyöngyi leérettségizett, majd kiment Oroszországba, s ott szerzett diplomát.

 A győri Dallos-Nyers Boglárkát az Eurovíziós Dalfesztivál hazai versenye, a 2014-es Magyar Dal döntőbe jutott indulójaként ismerte meg az ország, holott a tehetséges lány már korábban második helyezést ért el az Europop Fesztivál nemzetközi versengésén. Tudtommal neki is ön az énektanára.

 – Bogi a győri színházban kis gyermekként nagyon ügyesen táncolt; a Dzsungel könyvében volt az egyik kis majmocska. Néhány év múlva befejezte a táncolást, s angol számokat kezdett el megtanulni. Megkerestek, hogy hallgassam meg. Olyan perfekt angol kiejtéssel és stílusérzékkel énekelt kislányként, hogy azt mondtam: nagyon szívesen foglalkozom vele, azzal a kikötéssel, hogy mivel még nem mutált, ezért hangképzésórát nem adok neki, hanem csak a zenével foglalkozunk. A lényeg, hogy könnyedén énekelje, amit szeretne, s azon, ha kell, javítunk. Alkalmanként órát vett tőlem, és a mai napig együtt dolgozunk. Annyira a zenén és a stílusérzékén keresztül bontakozott ki, hogy tőlem szinte stílust alig tanult, a ritmusvilágot, a pontos intonációt ismertettem meg vele, s arra biztattam, felszabadultan énekeljen. Ma már egy új csapattal dolgozik, neki szereznek számokat, s Bogi írja a dalszövegeket. Ilyen a 13-as ház című dala is, melyet remekül énekel.

 Minden zenei műfajban tanít?

 – Nincsenek számomra műfaji határok, mert azok könnyen átjárhatók. Persze, ha valaki nagyon rockosan akar énekelni koloratúrszoprán tartományban, akkor arról lebeszélem. A hangképzésben a felszabadult, könnyed éneklést tartom lényegesnek, szinte a tanítvány beszédhangjából kiindulva. Viszont nem értek egyet azzal, hogy az éneklés felerősített beszéd. Ennek szinte az ellenkezője igaz. Vannak olyan énektechnikával kapcsolatos gondolataim, amelyekhez ragaszkodom. Ilyen például, hogy a legátót nem lehet eléggé fokozni. Ha egy jó énekes a dallal érzelmeket közvetít, akkor nem gondolhatja, hogy igazán jól elénekelte. Inkább törekednie kell még kifejezőbb legátó éneklésre az érzelmi ív megmutatásához. Sok színésszel, énekessel dolgozom. A Pesti Magyar Színiakadémián tanítom az I–III. évfolyamosokat, a tanítványaim a legkülönbözőbb helyekről jöttek. Néhányuk olyan szépen énekel népdalt, hogy sokszor csak azt mondom, ezt még egyszer kérem. „A stílus – maga az ember” – ez a népdaléneklésre mélyen igaz. Sokszor tehát én tanulok a hallgatóim produkcióiból.  

A Pesti Magyar Színiakadémián nem is írják elő, hogy az egyes évfolyamokon melyek az énekkövetelmények?

 – Követelményeket szerencsére az énekben nem írtak elő. A színiakadémia tulajdonosa a Pesti Magyar Színház. A növendékeknek játszaniuk kell az előadásokban. Cserébe átadják a termeket, s a jelmeztárat a vizsgaelőadásokhoz. Én pedig arra törekszem, hogy növendékeim szabadon énekeljenek az aktuális feladat teljesítéséhez. Az év végi vizsgákon pedig nyomon lehet követni a hallgatók fejlődését. Emellett zenés mesterségvizsgákon is megmérettetik magukat.

 A Győri Nemzeti Színház énekmestere. Mi a különbség az énekmester és az énektanár között?

 – Az énekmester kifejezés elegánsan hangzik, valójában átfogóbb képzettségre utal: zenés színházak szólistáinak énektanára ő, aki egyéni órákon segíti az énekest a hangképzéstől a művészi előadásig. Jár hozzám operaénekes és színész, ha valamelyikünk, vagy a színház vezetése igényli. Például Fejszés Attila kitűnő színészünk, aki remek énekes is, úgy nyílt ki most Háry Jánosként, hogy sokaknak meglepetést szerzett. Hangja fényes baritonban teljesedik ki, miközben tenor szerepeket is énekel, így a János vitézt vagy a Mágnás Miska bonvivánját.

 Vannak olyan tanárok, akik növendékeikkel rendszeresen beszélgetnek azok álmaikról, jövőterveikről, félelmeikről, sőt magánéletükről is. Egy énektanár pszichológusnak is legyen?

 – Empátiával kell rendelkeznie, s ismernie kell minden egyes tanítványa erősségét, úgy kell fejlesztenie. El kell érnie, hogy, akivel foglalkozik, minden énekóráról sikerélménnyel távozzon. A hangzókon is sok múlik az éneklésben. A magyar magánhangzókészlet pedig feladja a leckét. Nyelvünk kevésbé dallamos, mint az olaszoké. A hangképzést személyre szabottan művelem. Néhány „eretnek” instrukcióm is van. Előfordul, hogy azt mondom: „ne artikuláljon annyira, beszédszerű pontossággal. Vagy:„most ne az érthetőségre törekedjen, hanem a dallam ívét énekelje.” Tehát győzzön a zene. Természetesen lényeges az artikuláció, ami a mássalhangzók impulzustechnikája.

 Újra rájöttek a zenei nevelés fontosságára

 Megfelelő színvonalú az általános és középiskolai énektanítás?

 – Nem kerülöm meg a kérdésre a választ, de azt elöljáróban el kell mondani, hogy az éneklő ifjúság színvonala nagyon magas. Húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy a fiatalok ilyen hatalmas mennyiségben találkozzanak a kedvükre való énekfelvételekkel. Most, ha hall valaki egy számot, akkor az interneten számos feldolgozásban meghallgathatja. A legjobbat választhatja ki, s az alapján énekelhet. A tehetségkutató programok is a muzikális énekesek sokoldalúságát bizonyítják. Az énekoktatásra rátérve: zenei általános iskolába jártam, s áldom Kodály Zoltánt. Ő a Hernád utcai zenei általános iskola működését évente kétszer is kontrollálta. Mindennapos volt az énekóra, és még valamilyen hangszeren is tanulnunk kellett. Minden gyerek kapott egy furulyát az iskolától, s mellette szolmizáltunk. Szolmizáción felnőni itthon egyet jelentett a magyar zenei nyelv elsajátításával. A nagyon modern darabok tanulásánál is a szolmizációból kialakult hangközismeretem segített. Ezért a hangközlépésben sokkal otthonosabban mozgok. Ma újra rájöttek a zenei nevelés fontosságára, ahogy arra is, ha csak az alsó tagozatban bármilyen hangszeren tanul a gyerek, bizonyítottan jobban teljesít a többi tárgyból is. Kitalálták, hogy legyen minden nap ének-zene foglalkozás. Ami alapvetően jó ötlet, viszont a gyerekek annyira leterheltek; nulladik órára járnak, délután meg szakkörökre, edzésekre, így nem várható el, hogy még egy órát tanuljanak naponta. Csak abban az esetben lehet visszahozni a napi énekoktatást, ha leveszik a terhet a gyerekekről.

 Korábban előfordult, hogy valakinek a nevére mentek be az Operaházba. A fiatal énekesek közt vannak egyéniségek?

 – Valóban a mai zenés színház egyik hiányossága, hogy a közönség nem egy híresség miatt vált jegyet egy előadásra. De vannak ellenpéldák is. Amikor az Operaház Faust előadásába beállt Rost Andrea, akkor arra sokan bejöttek. Bándi János és Komlósi Ildikó produkcióira is sokan kíváncsiak. Tudomásul kell venni, hogy a nagy magyar tehetségek inkább külföldön énekelnek, s ők kint is húzónévnek számítanak. Az meg egyéni habitus kérdése, hogy valaki itthon vagy külföldön szeret-e jobban énekelni. Melis György ugyan elmehetett volna külföldre, de itthon énekelt, ahogyan Bede-Fazekas Csaba is. A világhírhez vezető út azonban igen rögös. Elég csak arra gondolni, mennyire intenzív a képzés például az operatanszakon.

 Apropó, azt miért nem végezte el?

 – Hat évet jártam a Zeneakadémiára, énekművész-énektanári szakra. Az első három évet Sziklay Erika művésznőnél tanultam. Engem mint basszistát tanított ő, a lírai szoprán. Nem minden ponton volt ez fejlesztő hatással rám, s három év után, mikor Polgár László jött tanítani a Zeneakadémiára, megkerestem azzal, hogy lenne-e a tanárom. 1977-ben a tanárváltás igen nagy „eretnekségnek” számított. Polgár ezért úgy döntött, hogy csak akkor vesz át, ha Sziklay Erikával ezt meg tudom beszélni. Sikerült, és az ötödik évben Polgár Lászlónál úgy fejlődtem, hogy a vezetőség megszavazott nekem m ég egy tanévet. Ami költségvetési szempontból is nagy dolog, mert néhány millió forint többletet jelentett a Zeneakadémia számára egy hallgató egy éves képzése. Mikó András ezután arra biztatott, hogy felvételizzek az operatanszakra. Úgy éreztem, hogy hangilag nagy megterhelést jelentene számomra az operatanszakra járni, napi 5-6 óra éneklés nem tett volna jót a hangomnak.

 Miért pont Győrbe szerződött?

 – A győri színház akkor erősítette meg az operatársulatát, ráadásul egy új épületben. Első és egyetlen vidéki színházi meghallgatásom volt. Fölvettek magánénekesnek, azzal a kitétellel, hogyha a rendező vagy a vezetőség úgy dönt, akkor operettben, musicalben, prózai darabokban is játszanom kell. Lehet, hogy másoknak ez problémát okozott, de én örültem annak, hogy színész is lehetek. A színészi pálya számomra azért volt elérhetetlen, mert a gimnáziumban nem volt valami magas a tanulmányi átlagom. Így nem tudtam elképzelni, hogyha még be is kerülnék a Színművészeti Főiskolára, akkor miként tudnék megfelelni a követelményeknek. Győrben megvalósult az álmom.

 Operaénekesként Bujtor-filmekben

 Sőt még filmekben is szerepelt.

 – Több magyar filmsorozat epizódjaiban játszottam. A legkedvesebb szerepem az 1984-es Uramistenben volt, amelyet Gárdos Péter rendezett. A Metropolitan Operából elhívott operaénekest játszottam, Feleki Kamill és Eperjes Károly asztalához kellett mennem frakkban, s elénekeltem a Don Giovanniból Leporello áriáját. Filmes geg volt, hogy Amerikából egy nagy operaénekest hívtak oda az asztalhoz. Bujtor István Zsaruvér és csigavér filmjeiben is szerepeltem. Korábban nem dolgozott velem Győrben, de mint társulati tagot ismert. Amikor megkérdeztem, hogy miért éppen engem választott ki, akkor így felelt: „én tutira megyek, édesapám.” Egy mindenes figurát, Dugót játszottam a Bujtor-filmekben, aki kissé népies volt, másfelől jó üzletember. A motoros sárkányrepülő vezetése közben még operaáriát is énekeltem…

 Tehát révbe ért. Senki sem akarta lebeszélni az operaénekesi pályáról? Édesanyja mint zenekritikus, zenész, biztos ismerte ennek a hivatásnak a buktatóit.

 – Édesanyám nagyon örült, hogy „sínen vagyok”. Kezdetben zongorázni tanultam, de nem tudtam nehezebb darabokat óráról órára kigyakorolni. Így maradt a dzsessz, és otthon a hangversenyzongorán szabadon játszottam. A gimnáziumban megalapítottunk egy spirituálé énekegyüttest, a SchwimMericske Soót. Az együttes elnevezése a tagok nevéből eredeztethető: Schwimmer János, Mericske Zoltán és Soós András. Mericske Zoli zeneszerzővel,a zuglói ütő zenekar vezetőjével jelenleg is jó baráti kapcsolatot ápolok, évtizeden át zörejbrigádként működtünk együtt. Akkor még nem döntöttem az éneklés mellett, az István Gimnázium szimfonikus zenekarában doboltam, ahol még néha ma is játszom. Az, hogy a Zeneakadémiát eredményesen elvégeztem, elégtételt jelentett számomra. Bár a tanítás akkor nem motivált annyira, de úgy gondoltam, lehet abban valami jó, hogy én mondjam meg, hogy ki miként énekeljen. Negyedik és ötödik évfolyamban már kötelező jelleggel kellett növendékekkel foglalkoznom, s ötödik év végére vizsgatanítást írtak elő. Akkor kezdtem megszeretni az énekoktatást. Érdekesség: félénk tanítványom egyszerűen nem jött el a vizsgatanításomra. Vártunk rá egy ideig, azt hittük, késik. Ónody Márta tanszékvezető úgy döntött, hogy Tóth János operaénekes, kedves csoporttársam „ugorjon be” a növendék szerepébe. Meghagyta, hogy János úgy énekeljen, hogy legyen rajta mit javítanom. S akkor ott, a vizsgabizottság előtt Tóth Jánost megénekeltettem. Olyan jó énekórát csináltunk, hogy ötöst kaptam a tanári diplomámra. Így két diplomával kezdtem a győri színházban, hatalmas boldogságban, azért is, ahogy már említettem, mert prózai szerepeket is osztottak rám. Sőt prózával debütáltam a Cigánybáróban. Az egyik cigányt kellett alakítanom Bor József – Isten nyugosztalja – rendezőm kérésére. „Untermann” szereplő voltam, s megéreztem, hogy milyen az, amikor a poént nem én mondom, de rajtam múlik, hogy miként mondja be azt a partnerem. Tehát prózával kezdtem, de már abban az évben a Rigoletto bérgyilkosát, Sparafucilét is énekeltem. Ez volt számomra az igazi pályaindítás 27 évesen.

 Hobbija: legózás, barkácsolás

 Kissé számoljunk. Kihagyott néhány évet az érettségi és a zeneakadémiai felvételi között?

 – Pontosan. Három éven át elektronikai műszerésznek tanultam.

 Akkor azért látok a lakásában annyi régi, de működő rádiókészüléket.

 – Igen (nevet). A mai napig érdeklődőm az elektronika logikai része iránt. Szeretek a kapcsolásokkal foglalkozni.

 Kikapcsolódást jelentenek a kapcsolások?

 – Hogyne! Sokszor várom, hogy mikor lesz annyi időm, hogy barkácsoljak, vagy megjavíthassak egy lámpát, netán átforrasszak egy berendezést. Lehet, hogy nevetségesnek tűnök egyesek szemében, de a mai napig legózom. Ezzel is a logikai képességeimet fejlesztem. A kreativitás a gondolkodás szabadsága. Nemrég jártam a bolhapiacon, és 50 forintért vettem meg azokat a fogaskerekeket, melyek a mai készletben már nincsenek benne. Hihetetlen, hogy milyen logikai elem egy szerkezetben a fogaskerék.

 Térjünk vissza a teátrumok világába. Egyre kevesebb színházban lehet társulatról beszélni, főleg szerepre szerződtetik a művészeket. Sajnálja, hogy megszűnőben van a társulati forma?

 – A társulati lét megszűnését igen nagy problémának tartom, főleg azért, mert egyre több színiakadémiából kerülnek ki jól felkészült, képzett tehetségek, és ők nem tudnak társulathoz kerülni. Hiszen a még meglévő társulatoknál is gondot jelent, hogy a tagok minden évadban szerephez jussanak.

 Egy énekmesternek is van mestere, akinek kikéri a tanácsait?

 – Sajnos nincs, de szerencsémre olyan remek mestereim voltak, akiknek fel tudom idézni a reakcióit éneklésemmel kapcsolatban. Ilyen volt Németh Anna, Polgár László, Jevgenyij Nyesztyerenko, aki a szláv éneklési technikát kiválóan valósította meg az ő varázslatos hangszínén. Mircea Breazu baritonista csodás énektanár – ő már az égi színpadon játszik – a Kolozsvári Román Operából havonta feljött Budapestre tanítani. Hozzá is járhattam. Több énekkurzuson vettem részt, így Hans Hotterén, Hertha Töpperén Bécsben, és Pavel Lisitsianén. Az utóbbi Weimarban került megrendezésre. Carelli Gábor magyar származású amerikai operaénekes, lírai tenorista kurzusát Budapesten hallgattam. Ő az olasz éneknyelv varázsát temperamentumosan közvetítette felénk. A nagy mesterekkel való találkozások komoly szakmai útravalóval láttak el. Kicsit elszomorít, hogy jelenleg énekesi pályám nem annyira intenzív, hogy külön kéne énektanárhoz járnom. Korábban szép szerepeket, sok elismerést kaptam operákban, operettekben, musicalekben, prózákban, s húsz éve bíztak meg az énekmesteri feladattal – emiatt nincs okom panaszkodni. Idén a győri színházban nem játszanak operát. A Háry János zeneileg nagyon igényes és zeneileg nagy formátumú daljáték, ám az operát kiváltja. Régebben az opera- és az operett-előadások miatt váltottak sokan bérletet. Amikor egy igazgatóváltás után nem volt egy évadon át operett, akkor hétszázzal csökkent a bérletesek száma. Így a következő évadban már játszottak operettet, s idővel a musical műfaja tömegeket vonzott. Most a győri színház történetében a legmagasabb a bérletvásárlások száma, mert olyan jók az előadások. Viszont mostanában nem énekelek sokat a színházban, ebben az évadban abszolúte nem, de olyan sokat foglalkozom tanítással, hogy a technika megmutatása közben karban tartom a hangomat.

 35. évadját tölti a győri színházban. Ilyenkor átgondolja, hogy megérte-e ezt a pályát választania?

 – Naponta megélem azt a pozitív életigenlést, amit a színház hihetetlen komplexitása idéz elő bennem. Az elmúlt évtizedek alatt számos műfajban mindig örömömet leltem, s ehhez jött az énektanítás. Már gyermekkoromban is szerettem megosztani az ismereteimet. Később mindig pozitívan értékeltem mások éneklését. Ezt megalapozta az, hogy zenei környezetben nőttem föl. Anyukám – hivatásához kötve – sokszor elvitt magával koncertekre és az Operaház előadásaira, azért is, hogy ne legyek este otthon egyedül, mert édesapám korán meghalt. Ezekből a gyökerekből nőtt ki a tanári és énekesi életfám. Tehát nem gondolom azt, hogy más hivatás ennyire boldogsággal töltött volna el. Régi kedvtelésem a fényképezés is kiteljesedett a színházban. Budapest régi városképeit gyűjtöm szenvedéllyel, s ha eközben Mozart muzsikája szól, úgy érzem, kerek a világ.

Medveczky Attila