vissza a főoldalra

 2016.03.18. 

Märle Tamás: Márciusi ifjak, pesti srácok

„Ragaszkodunk nemzeti hagyományainkhoz:

a) Méltóképpen ünnepeljük meg március 15-ét, október 6-át és István király napját.

b) Hunyadi világraszóló nándorfehérvári győzelmének emlékezetére újra szólaljon meg a Magyar Rádióban a déli harangszó.

c) Legyen újra nemzeti jelvényünk a Kossuth-címer.”

(A Szegedi Pedagógiai Főiskola MEFESZ szervezetének megalakulásakor, 1956. október 17-én elfogadott programjából.)

Fiatalok, akik nélkül nem lett volna sem 1848, sem 1956. A magyar szabadságért való önfeláldozásukkal példák a mai tizen- és huszonéves korosztály előtt. „Rabok tovább nem leszünk!”, „Bem apó és Kossuth népe, menjünk együtt, kéz a kézbe!”, „Kossuth címert akarunk!” Ahogy ’56 forradalmárai ’48-as jelszavakat skandáltak, úgy mi is táplálkozhatunk a pesti srácok és a márciusi ifjak szellemiségéből.

Kik voltak ezek a fiatalok? Suhancok, külvárosi nincstelenek, gyári munkások, egyetemisták, értelmiségi fiatalok, birtoktalan nemes ifjak. Akiknek származásuk, koruk, vagy a diktatúra miatt nem volt beleszólásuk a politikába, mégis megváltoztatták az ország sorsát. Korlátokba ütköztek a feudális rend viszonyai, a Habsburg vagy a szovjet elnyomás miatt, azonban nemzeti érzelműek voltak és radikálisak. Gyors és következetes változásokat akartak, és nemcsak gondoltak ezekre, hanem kimondták és tettek is értük. Kevesen voltak, de fellépésük, lelkesedésük ezreket hívott az utcára és egy egész társadalom támogatását tudhatták maguk mögött.

Ha nincs Petőfi Sándor és a többi márciusi ifjú, akkor nincs annyi lelkes harcosa a magyar szabadságnak 1848-ban. Ha nincs Mansfeld Péter és a többi pesti srác, akkor az 1956. október 23-án kezdődő forradalom néhány napon belül kompromisszumokba torkollott volna.

Márciusi ifjak, pesti srácok – a hazájukat az életüknél is jobban szerető fiatalok. A magyar megújuláshoz csak fel kell őket idéznünk emlékezetünkben, ahogy Csurka István fogalmazott egy alkalommal.