|
 2016.03.25.
Játék,
plasztika, rajz
Schéner Mihály kiállítása a B 32 Galériában
A közelmúltban
meghalt Schéner Mihály (1923–2009) a kortárs magyar képzőművészet
talán legizgalmasabb egyénisége volt. Sokoldalú, a szellem
minden táját vagabund bölcsességgel bejáró – meghódító?
– alkotó. Az ördög (angyali ördög) és az angyal (ördögi
angyal) egyként virult benne. Festőművész volt, grafikus volt,
szobrász volt. Bábokat és díszleteket tervezett, köztéri
szobrokat készített, szerepelt filmben, írt verseket, esszéket,
tudományos jellegű dolgozatokat. Maga köré szervezett egy költőkből
álló társaságot, amely különféle ünnepeire – tavaszköszöntő,
templom-festmények bemutatója, békéscsabai kiruccanás – elkísérte,
és műsorral szolgálta a teremtő szellemet.
Számára a világ
összes szépsége meghódítandó kincs volt, s egész életében
sokat tett azért, hogy ezeket a javakat szertesugározva és újrateremtve
önálló, senkivel össze nem téveszthető életművet hozzon létre.
Különleges
vonzalommal volt a gyermekek iránt, bennük látta a jövőt. Az
általa tervezett békéscsabai Meseház – festményeivel, játékaival,
szobraival, különleges tárgyaival (Mátyás király széke, trónja
stb. – sok mindent elárul a jövőépítő különleges teljességigényéről.
A mindent akarta – akár az égből lehozva –, habzsolta a tudást,
a műveltséget. Virtuóz képi látása, bármely irányzatban
– expresszionizmus, szürrealizmus, pop-art) tette le a névjegyét,
maga volt a csoda.
Úgy
mert modern lenni, hogy a legelvontabb, absztraktnak tetsző festményein
és grafikáin is ott volt – sokszor meghatározóan, a fókuszban
– a magyar népművészet motívumvilága (mézeskalács, huszár,
Miska-kancsó). Különleges figurákban – állatokban,
emberekben – álmodta újra, gyakorta szarkasztikus humorral, a
forma lenyűgöző szépségét. Hogy egy testrészben miként látta
bele, mozgás- és térvariációkban szinte a mindenséget, arra
a Kézkivirágzások megannyi remek lapja a példa.
Aki
ismeri a Magyar játékfundamentum több kötetét, annak előképe
van (lehet) a mostani kiállításhoz. Ám aki most találkozik először
Schéner anyagban, játékosságban, rajzi invencióban megnyilvánuló
zsenijével, azt is lenyűgözi a látvány: egy bohócsipkát
viselő, a világ botlásait humorral átélő és fogadó örök
harlekin, a gyermeket állítván a középpontba, miként látja
a kedélyvilágunkat meghatározó játék-kozmoszt mint egészségterápiát,
mint nevelő célzattal készült arzenált.
Mert
Schéner ötlethalmaza nem csupán a különféle formaszépségekkel,
egy tömbből faragott figurákkal hat – állatfigura sorozatában
remeknél remekebb négy- és kétlábúak (kutya, ló, szamár, víziló,
mókus, kenguru, pupúteve, galamb, sirály) bizonyítják a kéz
teremtő erejét –, hanem hasznosságukkal is. Mi más volna az
Elefánt cókmókos láda – valóságos színes vonatsor épült
a nagy ablakfülekkel nevettető „ládákból”-vagonokból
–, mint a rendrakás szimbóluma, mi több, a gyereket rendre ösztönző
tárhely.
A művészt különösen
a ló – a száguldó paripa, mint egyfajta szabadság-jelkép
– nyűgözte le. (Fa huszár – több változatban is; Guruló
huszár; Lovas, Nagy guruló huszár). Különféle, több anyagból
(fából, fémből) készült festett vagy natúr huszárjai többnyire
a lovat ülik meg, de a művész ötletcsokrából eredően a
katonát – meglepetésre – hordozhatja másfajta állat is
(Kakashuszár – fából is, fémből is, sárgaréz lemezből
is; Lámás huszár – fa; Szamaras huszár – fa; Ökrös huszár
– fa; Csikóhal huszár – fa; Guruló Gergő – festett fém).
Persze van Guruló elefántja (fa) is, amely alighanem „előképe”,
mobilizálhatóságánál fogva is „vázlata” az Elefánt cókmókos
láda egyes darabjainak.
Egészen
különleges teremtmény a színes Nagy fém pipike, a Tölgyfa
pipike, Schéner tyúk- és jérceimádatának furfangosan
nevettető darabjai. Ahogyan orrukat fennen hordják, és nagyzoló
nyaktartásukkal a „királyi fenség” magasába igyekeznek
emelkedni, abban humor van, megvetés van, kacifántos filozófia
van (ezt az állapotot fejti ki a festő-író nem egy versében).
Acéllemezből
készült rovarjai (Tücsök, Sáska, Skorpió, Bolha) és sárgarézlemez
Pulykakakasa ugyancsak iskoladarabok, a kézmívesség látható,
tapintható, fogható – valamennyire átszellemített –
darabjai. A művész bravúrosan „emberi” bestiáriumot formáz
– organikus kitekintése bölcs természetvédelem. Megrovó
gesztussal és nem kevés kacajjal.
Fa Törvénytáblája
(I–III.) – él a többnyire állatfigurákat negatívban megidéző
formavilág – szintén egy határtalan virtuozitásról árulkodó
szellem példázatos megnyilvánulása: az egyszerre komoly és
csapongó játékban ott a „gyalogfilozófián” túli bölcsesség
és tapasztalat megannyi ismérve.
Szakolczay Lajos,
Széchenyi-díjas
|
