vissza a főoldalra

 

 

 2016.03.25. 

TIBI, TE BITANG

Ha nem változtat az MSZP, és ilyen ötlettelen marad a pártvezetés, veszít 2018-ban, szólt Szanyi, és döntött. Le akarja váltani Tóbiást, ezért indul a pártelnöki posztért. Június végén tartja tisztújító kongresszusát az MSZP, és amennyiben állja szavát Szanyi (azért erre ne vegyünk mérget), Tóbiásnak egy kihívója biztosan lesz. Nem nagy dolog, de már 2012-ben Mesterházy Attila ellen is jelöltette magát. Az a lépése mondjuk, nem hozta meg a sikert, kb. 30 százalékot kapott. Dögös, győztes pártot ígér.

Röpiratot alkotott, amely az MSZP előtt álló feladatokat sorolja. Szanyi nyolc pontjából ízelítőnek három:

Elég a szemlesütéses minőségű blablákból!

Elég a neoliberális szirénhangokból!

Elég a piócákból!

Mit mondjak, kezdésnek nem rossz.

 

czyla

 

Nem lebecsülve számos más baloldali és szociáldemokrata politikus, párt sikereit, azt azonban határozottan kijelentem, hogy legtöbbjük súlyosan fertőzött a neoliberalizmussal. Az MSZP részben az, a rólunk leváltak, az ún. „magyar baloldal” egyéb csoportjai, szektái pedig teljesen. Az európai szociáldemokrácia dettó. Ha valamiben újítani tudunk, az az „újkapitalizmusnak”, tehát a neoliberalizmusnak szóló hadüzenet megtétele.

Egyszerű szavakkal szólva a kapitalizmus szabadon eresztése valamilyen jóléti délibáb reményében azt hozta, hogy a világ javainak felét pár tucat mogul tartja a kezében, míg a bő hét milliárdnyi többi földlakó jussa a nyomor, a kilátástalanság és a betegség. Ez nem a végzet, ezen lehet változtatni. A globális nagytőke nincs válságban, de az államháztartások, a kisvállalkozások és a legkülönbözőbb közösségek nagyon is. Sajnos a baloldal világméretekben is tévedett, amikor azt hitte, hogy a szárnyaló kapitalizmus majd lecsorgat valamit a népnek. Csak a bajok csorogtak le. Hiú reménynek bizonyult, hogy a jól működő tőkét csupán meg kell adóztatni, amiből az alsóbb társadalmi rétegek is bőséggel részesülhetnek. Ezzel szemben tapasztalati tény, hogy ahol csúcsosodik a gazdagodás, ott lassul a fejlődés, és fordítva: ahol bőségesek a szociális jogok, ott meglendül a haladás.

 

(részlet Szanyi Tibor honlapjáról)