|
 2016.11.04.
Csurka István Másik időszámítás
Vastag piros
vonallal kell elválasztani 2006. október 23-át mindentől, ami
előtte történt. Mert október 23-án mégiscsak kitört. Még
ne nevezzük meg, csak azt állapítsuk meg, hogy kitört, és a másik
megdőlt. Egyáltalán nem úgy, ahogy bárki is számította
volna, még csak nem is úgy, hogy valamely párt, valamiféle
szervezet vagy titkosszolgálat szervezte volna, hanem a maga sajátos,
rejtelmes, búvópatak módján kitört valami forradalom-féle és
a jelenlegi kormányzat megbukott. Reggelre ugyan szét tudta
verni a tüntetőket és a barikádokat állítókat, a közlekedés
is megindulhatott, az élet folyik tovább, mégis: most már másmilyen
nap van. Lehet, hogy még ezeket a megmozdulásokat, vonulásokat,
kődobálásokat is szervezte vagy szerveztette a hatalom és az
aránytalanul nagy, durva, kemény, komoly sérülést is okozni képes
gumilövedékek ellencsapását és a lovasrohamot is megfélemlítésnek
szánta, az eredmény azonban a rendszer erkölcsi bukása lett.
2006. október 24-én a magyar társadalom arra ébredt, hogy
mindent tud a rajta uralkodó SZDSZ-MSZP elitről. Megveti.
Az
erkölcsi bukás mindig fontosabb, mint a tényleges, és mindenképpen
meg kell előznie azt. Az erkölcsi bukásból nincs visszaút. A
vurstli még forog, a tévékben báj-reklámok mennek, a műsorszerkesztés
még a régi, de sok ezer ember a lovasroham és a kardlapozás élményét
vitte haza, még mindig tüsszög a feleslegesen ráhajított könnygáztól,
s már egyáltalán nem háborodik fel a legvérmesebb tüntetők
barikádépítésén, kődobálásán, harcán, és hirtelen egy
ügy érdekében való műveletnek, védekezésnek és tettnek látja
a tegnap még elborzasztást okozó cselekedeteiket.
Október
24-én reggelre ezek a vad fiúk, legyenek bár akárkik, magasan
a kormány és Gyurcsány fölé magasodtak erkölcsileg. S ez
tulajdonképpen egy bizonyos forradalom-féleség győzelme. Első
győzelme. Meg kell szoknunk, hogy a médiaterror korában, a valóságsók
és a kétpártrendszer fertelmes korában minden másként van és
másként történik, és hiábavaló dolog ötvenhat módszereit,
hangját és tartását várnunk. De ez is forradalom.
A kormányzat patkányként
viselkedett. Pontosan úgy, mint Rákosi és Gerő akkor,
1956-ban.
A küzdelmet
folytatni kell. Korszerűbb módszerekkel kell élnie a társadalomnak.
A békés tüntetők nagy részének, akik most gyalog indultak
neki a városnak, van autója. Ha százezer autó torlaszolja el
az utakat, vágja el a kormányt az élettől, akadályozza meg a
bujkálásban, két nap alatt vége lesz. Most annak a békés középnek
kell átvennie a forradalmat, amelyik helyett eddig a vérmes, vad
csoportok, fiúk és lányok harcoltak. Meg kell mutatni a
hatalomnak, hogy a megfélemlítés nem sikerült. Nem félünk.
A nemzeti középnek
vannak tartalékai. Hite, erkölcse, jóakarata, kereszténysége
és magyarsága. A kereszténység nem jelenthet puhaságot és félreállást.
Most rájuk kell zúdulni. Már nincs mögöttük senki. Nézzék
meg az arcukat, a szemüket, félnek. Bennünket akartak megfélemlíteni,
és ők félnek.
Egyszer s
mindenkorra ki kell verni őket a hatalomból. Helyesbítem álláspontomat:
az alkotmányozó nemzetgyűlést csak a politikai maffia kiverése
után kell összehívni. Nehogy beleszóljanak már, hogy mi,
magyarok, milyen államot, társadalmat, gazdaságot akarunk
teremteni.
Új és új formákat
kell találni. A harcot folytatni kell.
|
