2016.11.04.
Csorja Gergely: Kinek a felelőssége
Szegedi Csanád és a Jobbik dúlása?
Szegedi Csanádról
film készült. A Maradj csöndben! című dokumentumfilmnek álcázott
véleményfilmből kiderül, hogy a magyar zsidóság fél. Fél,
mert történelmi tapasztalata, hogy a többségi társadalom utálja.
Ezért aztán Szegedi Csanád nagymamája, a haláltábort megjárt
néni kimondja a címben megfogalmazott tanulságot. Mit lehet
tenni egy zsidónak Magyarországon? – kérdi Csanád. Nem
tudom… Csendben maradni, válaszol a nagymama. Nem kétlem, hogy
a nagymama ezt komolyan gondolja, neki vannak rossz tapasztalatai.
Egyetlen komoly kétely azonban nem hagy nyugodni: Vajon amikor a
Jobbik 2006-ban berobbant a magyar közéletbe Morvai Krisztina által,
aki magunkfajtára és magukfajtára osztotta a társadalmat,
vajon akkor miért nem szólt egyetlenegy prominens vagy nem
prominens zsidó, miért nem készített filmet senki arról, hogy
Morvai Krisztina zsidó származású. Miért nem leplezte le –
önvédelemből – a zsidó társadalom, hogy Szegedi Csanád
zsidó.
Ugyanis,
ha ezt megtették volna, akkor a Jobbik és a Magyar Gárda köznevetség
tárgyává silányul. Csurka Istvánon kívül egyedül Bodor Pál
írta meg, hogy Morvai szereplése legalábbis paradox: „Nem egészen
értem, hogy Morvai Krisztinát, akit származása, házassága,
gyermekeinek vér szerinti eredete, jogi végzettsége nem
predesztinálna effajta dühödt szélsőjobboldaliságra (amelyből
kiharsannak a legvadabb múlt századi antiszemitizmus
felhangjai), milyen élmények hatására töltődött fel ilyen túladagolt,
vad jobboldalisággal, és állandóan leckézteti az egész országot”
– írja, sőt sugalmazását még egy mondattal megfejeli: „Ha
igaz, amit a világhálón olvashattunk, hogy édesanyját
eredetileg Schwartz Klárának hívták, és nem német (esetleg
sváb) volt, akkor Morvai Krisztina antiszemita felhangjaiban talán
öngyűlölet is sikoltozhat”
Csurkát
szétantiszemitázták és semmilyen körülmények között sem
volt hajlandó egyetlen baloldali, liberális értelmiségi sem
valójában értelmezni Csurka írásait, egyetlenegy sem akadt,
aki magánbeszélgetéseken túl ki merte volna mondani, hogy
Csurkának, ha nem is mindenben, de van némi igaza társadalomkritikájában,
a zsidó társadalmat is érő, metsző kritikájában. Csurkát módszeresen
kiszorították a magyar közéletből, diszkreditálták,
hiteltelenné tették. Így Csurka hetente megjelenő
Jobbik-kritikája csak nyesegetni tudta ezt a teljesen elvtelen pártot,
de alapjaiban nem rengette meg.
Nem. A baloldali
és liberális értelmiség, köztük a magyar zsidó táradalom
prominensei még bizonyos lehetőséget is láttak a Jobbikban és
a Magyar Gárdában. Tessék, megmondtuk: ez a társadalom zsigerből
antiszemita.
Pedig nem az.
Egyszerűen
arról van szó, hogy a többségi társadalomnak, az amúgy
fragmentált és sok nemzetiségből álló többségi társadalomnak
is vannak rossz tapasztalatai, akárcsak Szegedi Csanád nagymamájának.
Kun Bélától Rákosi Mátyáson, Gerő Ernőn át, Fekete Jánoson
keresztül egészen az SZDSZ-ig. Az átlag magyar állampolgárnak,
rendelkezzen az német, szlovák, horvát, cigány, szerb, magyar
vagy zsidó felmenőkkel vagy ezek bármilyen összetételű keverékével,
nem az a meghatározó élménye, hogy a magyarországi zsidóság
csendben lenne. Inkább az, hogy a magyarországi zsidóság, üldöztetése
okán vindikálta magának a jogot, hogy minősítsen.
Vindikálta magának
a jogot, hogy pusztán azért, mert valaki zsidó származású
vagy zsidónak állítja be magát és valamiféle kritika éri,
akkor a kritikát azonnal antiszemitizmusnak minősítse. Sőt
vindikálta magának a jogot, hogy a magyar zsidók által elkövetett
bűnöket lerázza magáról és mindenkit, aki felemlegette, hogy
a 19-es vörösterror vagy az ötvenes évek állami gyilkosai között
feltűnően sok volt a zsidó származású, kiírja a rendes
emberek sorából.
A magyar társadalom
nem hajlandó szembenézni magával. Nem hajlandó végiggondolni,
hogy a nagyhatalmak szorításában évszázadokon át elhibázott,
lakájpolitikát folytatott. Nem hajlandó elismerni, hogy hol a német,
hol az orosz, hol az amerikai befolyás ügynökei lepik el. Nekünk
Mohács kell.
Ez a társadalom képtelen
szembenézni azzal, hogy rendre magára hagyta – hagyja – saját
polgárait, legyenek azok zsellérek, dzsentrik, zsidók, cigányok
vagy svábok, esetleg a határon kívül rekedt magyarok. Ebben a
társadalomban az erdélyi magyar román lett és a kisnyilasnak
mindegy volt, hogy frontot megjárt katonát foszt ki, öl meg
vagy egy zsidó kereskedőt, mint ahogy az ávósnak sem sokat számított,
hogy egy kispapot vagy éppen Szűcs Ernőt veri agyon.
Mindszenty Józsefet,
aki személyesen állt ki a zsidóság elhurcolása ellen, és ezért
a nyilas börtönt is vállalta, a Rákosi vezette terrorállam
megkínozta.
A magyar zsidó társadalom
sem hajlandó szembenézni magával. Sőt az áldozat szerepét
magára öltve mossa ki a magyar zsidókat bűneikből. Szegedi
Csanád, ez a megélhetési magyar, majd megélhetési zsidó
karriert fut be ahelyett, hogy a mély megvetés tárgya lenne.
Szegedi Csanád lett a jó példa, aki bizonyítja a magyar társadalom
született antiszemitizmusát.
Ez az áldozat hibáztatása
– mondják. Csakhogy itt, most nincs áldozat, illetve majd
mindenki az. Áldozat a zsidó, aki fél? Nem érik atrocitások,
tehát nem az, de fél, tehát áldozat. Áldozat a magyar, aki fél,
hogy a nép, amelynek tagja, végérvényesen feloldódik? Az ő
életében a veszély nem reális, tehát nem áldozat, de a félelme
jogos, tehát mégis az. Áldozat-e az a szerencsétlen, akit
Levis-sapkába öltöztettek és elhitették vele, hogy mindenért
a cigányok, meg a zsidók – inkább a cigányok – felelősek.
Nem, mert ő kelt félelmet, és igen, mert ő is fél. Áldozat-e
Szegedi Csanád és Morvai Krisztina?
És itt van az a
pont, amikor a zsidóságnak, vagy legalább néhány meghatározó
zsidónak fel kellene, fel kellett volna állnia és kijelentenie,
hogy nem, Szegedi Csanád nem áldozat, hanem bűnös. És ahogy a
kegyetlenkedő nyilast a magyar társadalom számlájára lehetett
írni, ugyanúgy a kegyetlenkedő zsidó ávóst a zsidó társadalom
számlájára lehet írni. Ahogy a magyar szélsőjobb néhány közhülyéje
zavaros gondolataival együtt az összmagyarság kontójára megy,
ugyanúgy Szegedi Csanád a zsidóság cechét terheli.
Vagy ha nem, ha
Szamuelyért, Rákosiért és a többiért – ideértve Szegedi
Csanádot is – a zsidó társadalomnak nem kell felelősséget vállalnia,
nem kell őket zsidóként elítélni, akkor a többségi társadalom
szemére sem lehet vetni, hogy nem néz szembe önmagával, bűneivel.
|