|
 2016.11.04.
Andrzej Duda:
Lengyel–magyar barátságot! Jólétet és szabadságot!
Elnök úr, Házelnök
úr, parlamenti Képviselők, tisztelt Miniszter urak, tisztelt
Vendégek, elsősorban az 56-os bajtársak, az igazi hősök!
Ez a jelszó, amit
itt az előbb elmondtam, ez az 1956. október 23-a utáni röpcédulákon
volt található, valamint valamennyi felkelő is ezt hangoztatta.
Ezek a forradalmárok elsősorban egy dolgot akartak, ugyanúgy,
mint pár hónappal korábban, 1956 júniusában a poznani munkások.
Méltó életet akartak! Szabadságot akartak! Mindazt, amit
elrabolt tőlük a kommunizmus. Kimentek az utcára, mert már
elegük volt a kizsákmányolásból, a csalásból, az üldözésből,
hogy a hazafiakat bebörtönözték, a közélet és a politikai
élet elfojtásából.
Mindezt akarták!
De a magyarok még tovább mentek, követelték, hogy a szovjet
csapatok hagyják el az országot, követelték, hogy önállóan
tudják irányítani az országot, függetlenséget akartak, többpártrendszert
akartak! Már nem bírták tovább ezt az egyre növekedő szovjet
birodalmat, amely bekebelezte Lengyelországot és Magyarországot
is. S ide küldték a tankjaikat Budapestre meg több magyar városba
is azért, hogy brutálisan elfojtsák ezeket a szabadságérzeteket.
Ezrek haltak meg, ti a szabadságvágyért óriási árat
fizettetek, de végül is megszereztétek a szabadságot. Igaz,
hogy sok évvel később szenvedéssel és áldozatokkal –
viszont azokat, akik a szívükben hordják a szabadságot, semmi
sem töri meg – visszaszereztétek a szabadságot, a szuverenitást,
a függetlenséget és ma újjáépítitek a jóléteteket. Lehet,
hogy még egy kicsit távol állunk mi lengyelek, magyarok a
Nyugattól, de azt is meg fogjuk szerezni, azt a jólétet a becsületes
munkával. A másik jelszó, ami szintén ott volt a röpcédulákon
a jólét és a szabadság követelése mellett, a
lengyel–magyar barátság követelése!
Mit is jelentett
ez a jelszó? Visszaemlékeztünk a mi több száz éves barátságunkra,
és arra a sok kötelékre, ami felvirágozott ez alatt, viszont
ezzel egyidejűleg meghazudtolta azt az óriási hazugságot, ami
a szovjetbarátságból állt, nem lehet egy megszállóval, egy
ellenféllel barátkozni. Mi lengyelek pontosan így gondoltuk, éppen
ezért is, amikor Önöknél kitört a forradalom, és azt
elfojtották, a lengyelek spontán módon elkezdtek vért adni,
pedig ezek nehéz pillanatok voltak számunkra, hiszen mi is
ugyanolyan szegény ország voltunk. Negyvennégy tonna egészségügyi
kötözőszert küldtek Lengyelországból Magyarországra, és
nyolcszáz liter vért, a testvérek vérét. S szeretném Önöknek
elmondani, nagyon hálásak vagyunk Önöknek, hogy akkor elfogadták
Önök a mi lengyel vérünket. Most büszkék vagyunk rá, hogy
legalább szimbolikus jelleggel számos magyar hős gyermeke, unokája
ereiben egy kicsike lengyel vér is csörgedezik ma. S ez az, ami
megpecsételte a barátságunkat!
A lengyelek sose
fogják elfelejteni a magyaroknak, nem csak a csodaszép királynőket,
akik Magyarországról jöttek Lengyelországba, Szent Kingát,
Szent Hedviget. Sose felejtjük el azt a segítséget, amit
1920-ban kaptunk, amikor védekeztünk a szovjet hadsereg ellen, lőszert
küldtek Önök nekünk, és ki tudja, lehet, hogy pont ez döntötte
el azt, hogy a mi javunkra dőlt el a csata. S ’39-ben
megnyitottátok a határokat a mi lengyel katonáink előtt, akik
menekültek a közeledő német és szovjet hadsereg elől, és
ennek köszönhetően tudott megalakulni Nyugaton a lengyel
hadsereg. Mindig is a barátaink voltatok!
Ezért sosem
hagyunk el titeket, számíthattok Lengyelországra, a legnehezebb
pillanatokban együtt megyünk! Két ország, amely a keresztény
alapokra épült fel, és ma szabadok vagyunk, függetlenek az
egyesült Európában, de mi együtt visszük be most Európába
az ezeréves keresztény hagyományt. Hagyományainkat, nem
hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk, és a szabadságunkat semmi áron
nem hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk.
Isten áldja meg a
lengyeleket!
Isten áldja meg a
magyarokat!
Dicsőség az
’56-os forradalom hőseinek!
Isten áldd meg a
magyart, jó kedvvel, bőséggel.
Köszönöm szépen!
Elhangzott 2016.
október 23-án
|
