2016.11.11.
Megszállás és
deportálás
Annak ellenére,
hogy az egykori Szovjetunió levéltárainak egy része még
mindig titkosított, és megtekinthető dokumentumaihoz ma sem könnyű
hozzáférni, azt igen sok adat bizonyítja, hogy a szabadságharc
leverését Kárpátaljáról irányította a Vörös Hadsereg. A
levéltári adatok mellett ezt helyi szemtanúk is bizonyítják,
köztük kedves olvasónk, a munkácsi Lazarik Lygia is, akinek
sorait alább olvashatják.
A
magyar egység, a közös hazában való gondolkodás 1956-ban is
megmutatkozott, a szabadságharc megmozgatta határainkon túl élő
nemzettársainkat is. A Szovjetunióhoz való csatolással, málenkij
robottal, sztálinizmussal meggyötört kárpátaljai magyarok sem
maradtak tétlenek a forradalom idején, sőt még 1958-ból is
találni Mezőváriban röplapot, amelyen a magyar szabadságot éltetik.
Amellett, hogy Kárpátalja a helyi magyarság kisebb akcióival
ugyanúgy szép példája az összefogásnak, mint a többi
elcsatolt országrész, sajnos komoly szerepet játszott a
forradalom leverésében és a megtorlásban is, földrajzi
helyzetéből fakadóan.
A
szovjet politikai és katonai központ Ungváron és Munkácson
rendezkedett be, onnan irányították a szabadságharc leverését,
emellett pedig a helyi lakosságot rendszeresen felhasználták
tolmácsolási feladatok ellátására. Hozzá kell tenni azonban,
hogy aki nem pártfunkcionárius volt, az legtöbbször úgy fordította
le a deportáltak által elmondottakat, hogy azok minél kevésbé
terheljék őket.
Azonban már a
deportáltak előtt, a forradalom napjaiban is érkeztek magyarok
Kárpátaljára, ám nem szabadságharcosok, hanem a frissen
feloszlatott ÁVH egyes tagjai, akár családostul. Amint fogyott
körülöttük a levegő Budapesten, illegalitásba vonultak, és
a népharag elől a biztonságosabbnak ígérkező Csehszlovákiába
vagy a Szovjetunióba menekültek – akár Kárpátaljára.
Amint azt tudni
lehet, Kádár János kormányát Moszkvában, az SZKP KB ülésén
állították össze, és itt készült el a Magyar Forradalmi
Munkás-Paraszt Kormány felhívása is, amely szolnoki proklamációként
vált híressé. Először azonban, november 4-én hajnalban, az
ungvári rádióban olvasták be, a szovjet invázió kezdetekor.
Ungvárról sugározták Kádár „szolnoki beszédét”, amit
egy helyi íróval, Sándor Lászlóval olvastattak be a rádióba.
A szolnoki helyszín ugyanis a bábkormány magyarországi tartózkodását
hivatott bizonyítani, Kárpátalján úgy tartják, hogy ezekben
a napokban Kádár János az Ungvár melletti Ókemencén tartózkodott,
a megyei pártbizottság üdülőjében.
A proklamáció
felolvasása közben megindult a Forgószél hadművelet, a tankok
olyan szoros egymásutánban jöttek Beregszászon, hogy órákig
át sem lehetett menni az utca egyik oldaláról a másikra. A
posta egyik alkalmazottja azon nyomban telefonált Magyarországra,
hogy ezt jelentse, később a KGB számon is kérte rajta az
esetet.
Ahogy 1968-ban a
csehszlovákiai intervenció idején magyarok magyarokkal találták
magukat szembe, úgy megesett ez tizenkét évvel korábban is.
1952-ig bizalmatlanok voltak a magyarokkal és nem sorozták be őket
a Vörös Hadseregbe, viszont 1956-ban már voltak magyar tagjai a
Magyarországra küldött megszálló seregnek, és bizony voltak
köztük, akik megtagadták, hogy honfitársaikra lőjenek. Ilyen
volt a munkácsi Lukács Mátyás, aki Békéscsabán kútba dobta
puskáját, otthagyta alakulatát, majd amikor elfogták, négyévi
munkatáborra ítélték. 1957-ben amnesztiával szabadult, de az
állandó zaklatások miatt kénytelen volt a Krím-félszigetre költözni.
Súlyos büntetést kaptak a többiek is, akár 15 évet, azonban
érdekes, hogy a Szovjetunió más nemzetiségei vagy éppen az
oroszok között is voltak, akik azért kerültek a Gulágra, mert
megtagadták a forradalmárok elleni harcot.
A szovjet invázióval
egy időben megkezdődött az elfogott szabadságharcosok deportálása
is, számuk jelenleg 4-5000 főre tehető, 2007-ben Viktor
Juscsenko, Ukrajna elnöke egy 3000 nevet tartalmazó listát
adott Sólyom László kezébe. A kárpátaljai történészek,
dr. Váradi Natália és Tóth István kutatásai során eddig több
mint ezer főt azonosítottak be, akiket az ungvári börtönbe
vagy a Kárpátokon túli Sztrijbe vittek.
Az elsők között
vitték el a záhonyi állomásfőnököt és egyik beosztottját,
ugyanis ők figyelmeztették először a magyar kormányt, még jóval
november 4-e előtt, hogy mennek ugyan kifelé a szovjet tankokkal
teli szerelvények, de jóval többen igyekeznek befelé. Vagyis a
Magyarországról színleg távozó harckocsikat a Szovjetunió
területén visszafordították.
A foglyokat
november 4-e és 15-e között szállították Ungvárra, Budapest
mellett másik tizenkét városból – a gyűjtőhelyekről – például
Szombathelyről, Veszprémből vagy Dombóvárról. A
marhavagonokba zárt magyar foglyok nevüket és lakcímüket
tartalmazó papírfecniket vagy leveleket dobáltak ki a szellőzőrácson
keresztül, hogy hozzátartozóikat értesítsék elhurcolásukról,
Nyíregyházán különösen sok ilyen papírdarabot találtak a
vasutasok. Amikor a vonat egy-egy állomáson megállt vagy áthaladt,
akkor a Himnuszt énekelték. A magyar vasutasok többször sztrájkba
kezdtek a deportálások miatt, nem voltak hajlandóak részt
venni a forradalmárok elhurcolásában. A felkelők pedig a vasúti
síneket rongálták meg több helyen, Pásztó és Szurdokpüspöki
között például a vasúti hidat tették használhatatlanná.
Ezek és az általános magyarországi sztrájk miatt Kádár János
és Münnich Ferenc kénytelen volt azzal a kéréssel fordulni I.
A. Szerovhoz, hogy állítsa le a deportálást. Szerov pedig a
feszült nemzetközi helyzet miatt ebbe belement, és decemberben
a deportáltak egy részét visszaadta a magyar hatóságoknak, bár
mint tudjuk, ezzel nem feltétlenül jártak jól a foglyok.
Érdekesség, hogy
a deportáltak között találni német állampolgárokat is, a Vöröskereszt
munkatársait. Őket szintén visszaszállították Magyarországra,
bár erősen tartottak tőlük, ugyanis az „ellenforradalom”
nyugati irányítóit vélték bennük felfedezni.
A szabadságharc vérbe
fojtása után még jó ideig működött a szovjet főhadiszállás
Ungváron, hogy biztosítsák az illegitim Kádár-kormány működését
és megtorolják a magyarok felkelését akár a csonka hazában,
akár Kárpátalján. Bár elmaradt a remélt és elvárható segítség
a Nyugattól, a Budapestről indult és gyakorlatilag Kárpát-medencei
méretűvé nőtt forradalom leverése igen komoly erőfeszítéseibe
került a keleti szuperhatalomnak.
Märle Tamás
|