vissza a főoldalra

 2016.11.25. 

Csorja Gergely: Jobbra át

A bal-, a liberális oldal visszaszorulóban van világszerte. Nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban is jelentős térvesztés látható. A republikánusok az elnökválasztás megnyerésén túl uralják a kongresszust, a szenátust, sőt több kormányzójuk is van, mint a demokratáknak. A liberális, demokrata, bal pártok vagy mondhatnánk ’68 örökösei az elmúlt 50 év meghatározó erői voltak. A Nyugat társadalmait, de tulajdonképpen az egész világot megváltoztatták. Sőt magukat a jobboldali, konzervatív pártokat is.

Gazdasági elképzeléseik, társadalmi modelljük, a nemzeti szuverenitást gyengítő, sőt a szuverenitás fogalmát, létjogosultságát kétségbe vonó politikájuk, a szabadság fogalmát kiüresítő retorikájuk és a multikulturalizmust előtérbe toló propagandájuk óriási hatással volt a Nyugatra.

A balliberális pártok ilyen irányú tevékenysége tulajdonképpen a baloldaliságból vagy a liberális értékekbe vetett hitből nem vezethető le. A balliberális fogalom mögött ma már nem ideológia, hanem programok, hatalmi és tőkekoncentrációk, valamint befolyásos személyek állnak.

Ez a többé-kevésbé egységes, egymással kapcsolatban álló, egymásra támaszkodó csoport rendkívül erős állásokat épített ki a tömegtájékoztatásban, jelentős befolyással rendelkezik a pénzügyi világban és ezidáig meghatározó szerepe volt a Nyugat politikai életében.

Ezeket az erőforrásokat a csoport sikerrel fordította saját hatalma fenntartására. Bár a Nyugatra jellemző politikai váltógazdaságban időről időre a másik, tehát a jobboldalinak, konzervatívnak nevezett, sokkal töredezettebb, a Nyugat teljességét tekintve lényegesen sokszínűbb társaság is hatalomra került, azonban megosztottsága, nemzeti jellege miatt egységes jobboldali vagy konzervatív politikai törekvéseket köztük nehéz találni.

Míg a balliberális oldalon elképzelhetetlen, hogy balliberális politikusok különböző országokból egymást támadják, addig a jobboldalon gyakorta előfordul, hogy magukat jobbközépre pozicionáló konzervatív politikusok nekiesnek másik országbeli, általuk populistának tartott, lényegében szintén jobbközép politikusnak.

’68 óta a jobboldal lényegében folyamatos visszavonulásban van. A mai európai jobbközép pártokat alig különbözteti meg valami a balliberálisoktól, pontosabban egy fontos különbség van. Ők nem tagjai annak a véd és dacszövetségnek, melyet a balliberálisok nemzetközi, mondhatnók internacionalista alapon kiépítettek.

A balliberális oldal rájött, hogy a legcélravezetőbb taktika, ha mindenféle korábbi liberális és baloldali érték ellenében egy egyszerű technikát alkalmaznak. Ennek lényege, hogy a csoport tagjai a demokrácia, a szabadság és jogegyenlőség letéteményesei, ezért ők jogosultak megmondani, hogy ki demokrata, ki szabadságszerető és ki nem. Természetesen valahogy mindig a csoporton belüliek a demokraták, mindegy, hogy mit csinálnak. Ők jogosultak a hatalomra, ezért a demokrácia nem sérül, ha éppen karhatalommal veretnek meg embereket, ha háborúkat indítanak, ha bebörtönöznek, ha iparágakat tesznek tönkre, ha adóztatják a legszegényebbeket, ha ellopják a segélyeket. Az mind a demokrácia érdekében történik.

Ellenben minden, ami az ő érdekeiket sérti antidemokratikus, diktatórikus és populista.

A csoport így könnyen befogadta a kommunista utódpártok kapitalistává vedlett képviselőit. A balliberális csoport eljutott a tökéletes elvtelenségig.

Bukásukat több tényező együttes megjelenése okozta. Egyrészt a Nyugat – elsősorban demográfiai okokból – lassan elveszti vezető szerepét a világban. Másrészt a tökéletes elvtelenség ténye eljutott az emberek többségéhez. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy néhány jobbközép csoport az ideológiai politizálásról áttért a konzekvens, hosszú távra tervezett programpolitizálásra. A programpolitizálás közben egyre-másra kezdték alkalmazni a balliberálisok által tökéletesített technikákat, melyek lehetővé tették a közbeszéd uralását.

Önálló tömegtájékoztatási képességekre tettek szert. A tömegtájékoztatásban való markáns térfoglalást segítette, hogy az internet megjelenésével a többnyire balliberális kézben lévő, korábban monopolhelyzetű orgánumok jelentősége csökkent, az aktív közösségek kommunikációs lehetőségei, hogy véleményüket eljuttassák a közvéleményhez, viszont nőttek.

A balliberális oldal bukását nagyban segítette a multikulturalizmus, a wilkommenskultur teljes kudarca. Az általuk propagált és minden elérhető eszközzel fejlesztett sokkultúrájú, soknemzetiségű kozmopolita élettér, a világvárosi környezet és a szabadon elfoglalható összefüggő agglomeráció, mely tulajdonképpen az egész világon csereszabatos, és mely a szuverén nemzetek helyébe lépő nemzetközi egység lehetne, olyan feszültségforrássá vált, olyan kezelhetetlen nemzetiségi, szociális, egészségügyi, gazdasági, közbiztonsági problémákat okozott, olyan méretű szegregátumok alakultak ki, hogy a többség számára egyértelművé vált: az ide vezető politika hibás.

Ezt a felismerést katalizálta, hogy Dél-Amerikából Észak-Amerika felé, Délkelet-Ázsia felől Ausztrália felé, Afrika és Ázsia felől pedig Európa felé soha nem látott migráció indult. Ezzel párhuzamosan a terrorizmus világméretű jelenséggé vált.

A fenti tényekre a balliberális oldal egyetlen választ talált: ha valahol kibuknak a hatalomból, akkor a hatalmat törvényesen megszerző jobboldali erőt megpróbálják diszkreditálni, diktatórikusnak, populistának bemutatni, kétségbe vonni legitimitását és ellene erőszakos tüntetéshullámokat szervezni.

Ez történik most az Egyesült Államokban.

A jobboldali erők ilyen körülmények között biztosan előretörnek. A kérdés, hogy a balliberális aknamunka képes-e destabilizálni jelentős hatalmú országokat, mondjuk az Egyesült Államokat.

Magyarország ebből a szempontból mintaországnak számít, hiszen a Fidesz óriási győzelme után a destabilizálási kísérletek elbuktak és a jobbközép hatalom megerősödött, bár hozzá kell tenni, hogy hazánk jelentősége a balliberális hatalmi csoport szempontjából elenyésző.

Zárásul meg kell említenünk, hogy a balliberálisok által tökéletesített technikák használata rejt bizonyos kockázatot a jobboldali kormányzásban. A kockázatot úgy írhatnánk le, hogy a hatalom megszerzése érdekében – helyesen – eszközként használják a jobboldali csoportok ezeket a technikákat, de veszélyes, hogy egyszer csak átfordul a cél és eszköz egysége abba a nemkívánatos állapotba, amikor az eszköz lesz a cél. Amikor pusztán a közbeszéd tematizálása, a hatalom megtartása marad a cél a valódi kormányzás, a jóra való törekvés helyett.

Ha ez bekövetkezik egyes jobboldali csoportoknál, akkor ugyanúgy bukásra vannak ítélve, mint balliberális elődjeik.