2016.11.25.
„EZ EGY ÁTKOZOTT BIZNISZPÁRT!”
Az SZDSZ és a
Fodor-féle MLP alapító tagja Puza László azt mondja,
hogy az IGEN-re való buzdítás eredetileg az ő saját ötlete
volt, de aztán meggondolta magát és a kampányban már a
bojkottot szorgalmazta. A rossz nyelvek szerint nem ingyér változott
az alapító véleménye, Gyurcsányék keze lehet a dologban, valószínűleg
ők kérték meg, hogy pakoljon már ki arról, hogy milyen
bolsevista módszerekkel, sötét pénzügyi érdekek mentén működik
a Fodor-párt, amelyik immár nyíltan a Fidesz érdekében
dolgozik és bomlasztja az ellenzéket.
Hogy miért tanácsolta
azt, hogy a népszavazási kampányban be kell segíteni Orbánnak
az érvényességben, kérdésre azt válaszolta: Tudni kell, hogy
amikor kiderült, hogy lesz ez a kvótás népszavazás, a pártvezetés
még amellett érvelt, hogy szó sem lehet róla, hogy ebben részt
vegyünk, ez egy idétlenség. Először szabályosan nekem támadtak
az ötletem miatt, aztán egyszer csak volt egy összejövetel,
ahol bejelentették, hogy a párt hivatalos álláspontja az
„IGEN”, e mellett fognak kampányolni. Nekem rögtön gyanús
volt ez a pálfordulás, mondja, minden előzmény nélkül, miden
vita nélkül beálltak az „IGEN” mellé. Az nem zavarja a
nagy leleplezőt, hogy az ő ötletét fogadták el.
czyla
|