vissza a főoldalra

 

 

 2016.10.14. 

3 300 000 NEM

Lassan mondjuk, hogy a bolsevikok is megértsék: hárommillió-háromszázezer NEM

Milyen logika az, amely szerint hárommillió háromszázezren mi, tántoríthatatlan hazafiak megbuktunk, ám a különös vágású gyurcsányista nihilisták kétszázezredmagukkal meg győztek ezen a népszavazáson?

Bolsevik logika.

Milyen mérleg az, amely szerint a különös vágású kétfarkúak kétszázezren az összefirkált papírdarabjukkal többet nyomnak a latban, mint mi hárommillió-háromszázezren?

Bolsevik mérleg.

Milyen sajtópropaganda az, amely győztesnek hirdeti azokat, akik meg sem mertek jelenni a küzdőtéren?

Bolsevik propaganda.

A bolsevizmus ellen pedig fel kell lépnünk.

Annak idején, egészen pontosan a 2003-as év április 12-ének szombatjára kitűzött népszavazáson 50% alatti volt a részvétel. 1997-ben a NATO népszavazáson 50% alatti volt a részvétel. Akkoriban mindkét esetben hozzávetőlegesen ugyanannyian jelentek meg, az urnák előtt, mint most októberben. Az a részvétel elegendő volt. Pedig akkor azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon, negyedmillióval kevesebben értettek egyet, mint ahányan most megvétóztuk a magyar szuverenitás csökkentésére tett brüsszeli kísérletet.

A korábbi őszön és azon az ominózus tavaszon elég volt hárommillió szavazat az unióba való belépéshez, és a Medgyessy–Gyurcsány-bagázs világórát indíthatott be tűzijátékkal és utcabállal.

Most meg nem elég!

Tényleg nem lenne elég a hárommilliót több mint negyedmillióval túlszárnyaló szuverén magyar véleménynyilvánítása?

Mi az unión belül a nemzet szabadságának védelmét, a magyar nemzeti akarat tiszteletben tartását követeljük. Ezt üzentük Brüsszelnek. És ezt üzenjük ma is. Ezért nem ülhetünk karba tett kézzel. Meg azért sem, mert idehaza eurokommunisták és bolsevikok mérgezik a levegőt. Nekik üzenjük, velük nem kvaterkázunk. Sőt leszámolunk velük! Akkor is ha a különös vágású kétfarkú nihilistákat tolják maguk előtt! Kijelentjük, hogy továbbra sem akarjuk megnyitni határainkat parancsszóra semmiféle idegen áradat előtt.

 Mindenféle emberirtást elítélünk:

A bolsevikok osztály-, a nácik faji, de az Iszlám Állam vallási alapon való gyilkolászását is.

Nem akarjuk sem a bolsevikok sem a nácik sem az Iszlám Állam uralmát.

Mivel megtapasztaltuk a bolsevikok rémtetteit, mivel tudjuk milyen másod-, harmadosztályú állampolgárnak lenni magyar földön a Kárpát-medencében, ezért óvatosak vagyunk, pláne mióta azt is tudjuk, hogy a muszlim államokban élő keresztények másod- és harmadrendű állampolgároknak számítanak. Nem tölthetnek be vezető szerepet, ezen muszlim államokban a keresztény csak baka lehet a hadseregben: kizárt, hogy muszlim katonának keresztény őrmester parancsoljon. Ahol a saría alapján kormányoznak, ott keresztény nem tanúskodhat muszlim ellen, sőt semmilyen keresetet sem nyújthat be vele szemben.

Nem tetszik nekünk keresztényeknek, hogy az arab térségben csak Kuvaitban épülhetett keresztény katolikus templom az elmúlt ötven évben, (az is a vendégmunkások számára), kereszt azonban nem lehet rajta. Eközben gombamód emelkednek a mecsetek Európában és Amerikában.

Az Iszlám Állam fenyegetése ránk nézve a bolsevizmus fenyegetéséhez mérhető.

Annyiban, hogy céltáblája ennek is annak is mi keresztények vagyunk.

 Hiába, hogy 1917 tavaszán a bolsevik párt még kicsi volt, a szovjetekben (tanácsokban) kisebbségben voltak, ám választási csalással, Amerikából érkező muníció segítségével a többség fölébe kerekedtek, s november 7-én megdöntötték az Ideiglenes Kormányt (tagjait letartóztatták) és átvették Szentpétervár fölött a hatalmat. Jövőre lesz 100 éve, hogy külföldről támogatva üzemszerű működését megkezdte a tőlünk teljesen idegen bolseviki diktatúra, melyet fél évszázadig nyögtünk. A rendszer történelmileg csak egy pillanattal van mögöttünk, működtetőik családfája még eleven. (Példa Gyurcsányné Apró-Dobrev Klára és a sajtó jelentős része.)

Szemünk előtt most Európa elfoglalása van soron. A saríában (iszlám jogrendszer) azt olvashatjuk, hogy a világ a Dar al-Iszlámból (amelyet a saría szerint kormányoznak) és a Dar al-Harbból, azaz harci területből áll, melyet valamilyen módon el kell foglalni. Azt gondolom, hogy a migrációnak nem elsősorban okai, hanem céljai vannak. Aki csak okokról beszél, az vagy hazudik, vagy téved. A túlnépesedésnek, a szegénységnek vagy a háborúnak csak másod- vagy harmadrendű szerepe van a migrációban – hallhattuk egy hete Márfi Gyula veszprémi püspök igaz, felelős felvilágosítását. Bármennyire szép is Sorosék számára minden, ami idegen, és bármennyire gyűlölnek is bennünket, keresztény magyarokat, üzenjük: meggyőzzük még tisztán nem látó honfitársainkat, és minden eszközzel megvédjük életterünket!

 

czyla