vissza a főoldalra

 

 

 2016.10.21. 

Gyermekmosoly, nemcsak képeken

Rák Viki színésznő komáromi, gyermekbarát kávézójában nyílt október 12-én Szilárd Danuta lengyel származású festőművész tárlata. A kiállítás nem öncélú: mint megtudtuk, az egyik képet rövidesen elárverezik, a befolyó összeget pedig egy rászoruló család kapja majd.

A Szilárd Danuta autodidakta művész három különböző festészeti technikával készült alkotásaiból nyíló kiállítás kurátora Farkas Veronika művészettörténész volt, aki a megnyitón azt hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos egy kisgyermek életében, hogy mihamarabb találkozzon a művészettel, az egyedi alkotásokkal a mai, gyakran uniformizált világunkban.

 A bensőséges hangulatú megnyitón mind a kiállító művészt, mind pedig a kisgyermekes anyukát, a kávézó ötletgazdáját, Rák Vikit megkérdeztük.

 A harminc éve Komáromban élő lengyel nemzetiségű Szilárd Danuta foglalkozását tekintve közgazdász. Az elmúlt évtizedekben elsajátította a szlovák és a magyar nyelvet, valamint megtanult gyönyőrűen festeni. A pénzügyi szakember az utóbbi kilenc évben komolyabban kezdett el foglalkozni hobbijával; szüntelenül képezi magát, a festészetet mesteremberektől tanulja, sokat dolgozik és precízen. „Kezdetben a lányaimat rajzoltam, ma már az utazásaim során összegyűjtött benyomásaimat, emlékeimet festem meg. A gyermekarcok megragadnak, mert tiszták és gyönyörűek” – fogalmaz Szilárd Danuta. A gyermekarcokat ábrázoló képeket azért válogatta össze erre a kiállításra, mivel ebben a kávézóban a legfontosabb a gyermek. A művek technikájukat tekintve sokrétűek: vászonra festett olajképek, selyemfestéssel és üvegfestéssel készült képeket is találunk.

 Rák Viki, mint házigazda, elmondta portálunknak, hogy a jövőben is szeretnének kiállításokat szervezni, hiszen a hely adott. „A közelgő Fonográf Fesztivál alkalmával Danuta egyik képének felajánlásával szeretnénk megsegíteni egy rászoruló családot. Az elárverezésben segítségünkre lesz Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes is” – árulta el a színésznő. Beszélgetésünk során hangsúlyozta, hogy Szilárd Danuta felajánlásából hagyományt szeretnének teremteni. „Ha sikerrel járunk, rendszeresíteni szeretnénk mind a kiállításokat, mind ezt a fajta segítséget. Tehát minden egyes kiállítás alkalmával elárverezünk majd egy képet” – ígérte.

 A Kút Café vendégei már megszokhatták, hogy a környéken beszerezhető helyi alapanyagokból készülnek a szörpök, gyümölcsturmixok, szendvicsek. De még a kávét is a közeli Érsekújvárban pörkölik. A kínálatban semmi olyan nem szerepel, amit a kávéház tulajdonosa ne adna saját gyermekének. Az ételérzékeny gyerekekre is gondoltak, ezért teljesen megszokott a zabpehelylisztből, szójatejből készült egészséges étel és ital, vagy épp a chia puding, ami szintén helyben készül. A tulajdonosok nem titkolt szándéka segíteni a helyi termelőket, de akár a helyi előadókat is. Ezért a kávéházban legalább havi rendszerességgel – igény szerint akár több alkalommal is – gyermekfoglalkozásokat is tartanak Molnár Xénia Szendi közreműködésével, aki meséket dramatizál majd.

 A szerda délután nyílt kiállítás a Gyermekmosoly címet kapta, amely a család- és bababarát kávézóra, a Kút Café-ra is tökéletesen illik, hiszen a nyitás óta eltelt több mint száz napban gyermekmosolyból nem volt hiány. A június közepén, az Európa Udvarban nyílt kávézóval a tulajdonosok – Rák Viki színésznő és Lakatos Róbert zenész, zeneszerző – azoknak a gyermekes anyukáknak, apukáknak kedveznek, akik szeretnek kávéházba járni, barátokkal találkozni, beszélgetni, kikapcsolódni finom italok mellett. Mindezt gyerekekkel, akikre ezen a helyen nem kell folyton-folyvást rászólni, hogy „ne menj oda, tedd azt le, vigyázz, ne csináld, ne fogdosd”. Mert itt nincsenek korlátok. A bútorok egyszerűen tisztán tarthatók, nem ijednek meg a maszatos kezektől, a falakra nemcsak lehet, de kötelező is pingálni és meseszép gyereksarok várja a kicsiket rengeteg játékkal. A csecsemőkkel érkező anyukáknak lehetőségük van pelenkázni vagy akár meghitt, tiszta és kényelmes környezetben szoptatni. Mi tagadás, hiánypótló kávéház a színész-zenész pár Kút-Caféja Komáromban.

 

Szalai Erika

 

(felvidek.ma)