vissza a főoldalra

 

 

 2016.10.23. 

A múlt ismerete a jövő záloga

Hogyan jutott el a magyar katona a forradalomig?

A forradalom előtt a Magyar Néphadsereg főhadnagya voltam. Kik is voltunk mi? Janicsárok? Nem. Bár mindent megtettek, hogy azok legyünk. Több száz kilométerre elszakítottak bennünket családunktól. Tisztavatásom előtt rám kérdez a parancsnok: – Hová akarsz kerülni? Pest nem megy. – Délvidéki vagyok, őrnagy bajtárs, Bajára szeretnék kerülni. – Rendben van! Két hét múlva landoltam Gyöngyösön. Minden évben áthelyeztek bennünket. Alig ismerkedtem meg a szőke Zsófival, már Egerbe kerültem, és ott a barna Erzsi még ma sem tudja, hová tűnt el oly hirtelen egy ígéretes randevú előtt az a ragyás képű hadnagy.

A laktanyákra ugyan ki volt írva, hogy „A néppel a népért”, de szinte semmi emberi kapcsolatunk nem volt környezetünkkel. Verpelétről futballozni jártunk ki egy bajtársammal Recskre, de nekünk ott senki sem mondta, hogy a pályától két kilométerre mi van.

És szálltak a dalok is: „A hegyen túl, a határoktól messze a proletár oly nagy nyomorban él…” (De mi majd változtatunk rajta, felszabadítjuk őket!) És „Berlin mellett ütjük fel, sej, haj, a tábori konyhánkat, Adenauer Marcsa lánya mossa a koszos gatyánkat”.

Így a dalok. Hogy hittünk-e bennük? Jellemtelenség lenne részemről, ha azt mondanám: nem. De zömében fiatalok voltunk, s a lelkünk nem igazán szerette meg a világforradalom ügyét. Engem például hosszú ideig Eiler Eta és a labdarúgás jobban érdekelt, mint a koreai háború vagy a párton belüli leszámolások.

De mi azért e hazában éltünk. Néha eljutott hozzánk egy-egy Irodalmi Újság is. Néhányan a KISZ Petőfi-körébe is betévedtünk. A rádiót is csavargattuk a rövidhullámú adásokra, Luxemburg, Szabad Európa Rádió.

Időnként hazamentünk. Nekem a nagybátyám elmondta, hogy ő a földjén minden szőlőtőkét ismer, a dűlő végi két mandulafát még a dédapám ültette. És a „közöst” nem tudja igazán a magáénak vallani. Mi ugyan énekeltük az Internacionálét, de még ismertük a Himnusz és a Szózat sorait is gyerekkorunkból, nekünk még tanítóink voltak, nem oktatóink, bár amikor Várnai Zseni versét tanultuk, nem tudtuk, hogy ezt nekünk is írták.

Október 23-a keddre esett, de ezen a keddi napon még senki sem tudta, hogy „az az október 23-a” van. Legfőképpen az akkori irányító garnitúra nem. A Gerő-féle vezetés aznap reggel érkezett meg Jugoszláviából, Tito már nem volt „láncos kutya”.

Még nem tudták, hogy sem párt, sem államvezetés nincs már mögöttük.

„Be kell tiltani a felvonulást, élére kell állni, lőni nem szabad, de ha kell, lövetni fogunk!”

Akkor senki sem látta, hogy a felvonulás túllép minden elképzelésen. A nap is velünk volt, gyönyörű, verőfényes nap, október huszonharmadika…

A déli óráktól sokezernyi egyetemista, főiskolás indult el Petőfi és Bem szobrához. Csupa örömtől sugárzó, boldog arc. Talán a világon sem volt még ilyen felvonulás. A résztvevők hitték, hogy a kezükben van az ország sorsa, hitték, hogy e naptól fogva nem térhet vissza a hazugságtenger. Hitték, hogy elég lesz kinyilvánítani egy demonstrációval, hogy „Mit kíván a magyar nemzet” – most 1956-ban.

Naiv, mámoros hittel vonultak, hitték, hogy az elembertelenedett valóságot ki lehet javítani, ha az ősforrásokhoz térnek vissza. Azt nem tudták, hogy az ősforrások csak az elméletben és a propaganda világában léteznek.

A magyar nép dühét, elkeseredettségét, a „Most vagy sohá”-t senki sem látta előre. Ezt a fiatalságot már nem bénította meg a felnőtteket mindennapos megalkuvásra késztető terror világa. Az október 16-ai szegedi gyűlésükön az egyetemisták újjáalakítják a MEFESZT-t, ami látszólag nem nagy dolog, de a bolsevizmus alapjait ingatja meg. Magát az állami centralizációt.

Október 23-a, nem október 23-án kezdődött. A magyar népet sokszor vádolták a politikai kultúra hiányával, és itt most megtörténik a politika első csodája. Egy populáris program össznépi igénye rajzolódik ki. Minden egyes pontnak erkölcsi igénye van.

A kapitalizmusról, a háború előtti Magyarországról csak torz ismereteik voltak. Nem akartak kapitalizmust. Igazságos és erkölcsi alapokon létező társadalmat akartak.

Ez lehet 1956 üzenete a mának, és minden mának.

 Az első fegyveres harcok

 Az első összecsapás a Rádió ostroma, elfoglalása volt. A felkelők és a lőszer nélküli katonák dulakodásával indult. A tömeg fanatikusan követelte a 14 pont bemondását, mely 14 pont az egyetemisták által megfogalmazott eszmék, változások követelése volt. Az ostromlók nem egészen azonosak a felvonulókkal. Kiegészültek a munkahelyükről eltávozó alkalmazottakkal, munkásokkal.

Megkezdődik a kődobálás. Majd válaszul a könnyfakasztó gránátok dobálása. 300 katona (20. Önálló Hírezred) próbálja kiszorítani a tömeget a Körút felé. 21 órakor tankok jönnek, majd elvonulnak, 22órakor megérkezik a Petőfi Akadémiáról 150 tiszt és hallgató. Délután még felvonulnak, de a Rádió ostroma más történés.

30 fő bejut, a többieket elzavarják (lőszerük nem volt). A piliscsabai ezred ugyancsak lőszer nélkül dulakodik egy sort, majd kivonják őket.

24 órakor betörik a Puskin utcai kaput. Az őrség 24-én 00.30-kor kap engedélyt fegyverhasználatra. A valóságban 23 órától tűzharc folyik. A felkelők fegyverhez jutásáról nincs irodalom, tájékoztatás 24-én 5 órától minden oldalról lövik az épületet. 9 órakor elesik a rádió.

A felkelők a katonákat elzavarják, az ávósokat a pincébe zárják. 25-én hajnalban a Magyar Néphadsereg visszafoglalja a Rádiót harc nélkül. A felirat, „Szabad magyar Rádió”, megmarad a homlokzaton. Az nem véletlen, hogy a felkelők a rádiót megostromolták. A rádió a „Landerer nyomda”. Akik meg védik, nem a rádiót védik, hanem a rendszert. Nagy részük parancsra. A rádió nem onnan sugároz, a rádió épülete jelkép.

Magában abban a tényben, hogy az ostromlók úgy döntöttek, hogy a rádiót el kell foglalni, benne volt a forradalom minden ösztönös akarata, aztán nem tudtak mit kezdeni a rádióval!

 A Sztálin-szobor ledöntése

 A Sztálin-szobor megalázó jelkép, azonos a szovjet elnyomással, volt egy versike is róla: „Üres szoba, hideg gyomor, nyolcméteres Sztálin-szobor”. A szobor ledöntése nem ment simán, de a Vörös Csillag traktorgyár párttag igazgatója 3 traktort adott segítségül.

 

(folytatjuk)