vissza a főoldalra

 

 

 2016.09.02. 

Regionális turisztikai központ lesz Debrecen

Minőségben és régióban gondolkodunk

Munkacsoportok felállításáról állapodott meg Papp László, Debrecen polgármestere azon a megbeszélésen, amelyet Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztossal és Guller Zoltánnal, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójával folytatott. Dr. Széles Diána, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármester asszonya a Magyar Fórum megkeresésére közölte: „Azon dolgozunk, hogy összefogjunk és együttműködjünk a környező településekkel, hiszen Debrecenben úgy gondolkodunk, hogy ami a városnak jó, az jó a szomszédainknak is, és viszont.”

 – Milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy Debrecen regionális turisztikai központtá váljon? Azt tudjuk, hogy nemzetközi repülőtérrel már rendelkeznek.

 – Nem ez volt az első tárgyalás, amikor kormánybiztos úrral beszéltünk a debreceni turizmus potenciáljáról és kitörési pontjairól. Az ön által említett nemzetközi repülőtéren komoly járatfejlesztések történtek. Debrecen saját erejénél fogva, és az elmúlt 16 év fejlesztéspolitikájának köszönhetően – infrastruktúránk, adottságaink által – gyakorlatilag régióközponttá vált. Természetesen a régiós központtá váláshoz nincsenek konkrét, jogszabályokban lefektetett elvárások, de az tény, hogy olyan adottságaink vannak, melyek a környéken másutt sehol sincsenek. A város turizmusát meghatározza, hogy nagyon szerteágazó, sokrétű turisztikai termékkínálattal rendelkezik. Például a Kölcsey Központunk 1000 fős konferenciák rendezésére is alkalmas, s csak tavaly 600 rendezvényt tartottak benne. Ez csak egy része a város turisztikai kínálatának, hiszen élményfürdőnk is van, a Főnix Csarnok pedig sokféle nagyszabású sport- és kulturális esemény megrendezésére alkalmas. Mindez bizonyítja, hogy a város már most is regionális turisztikai központ. Azon dolgozunk, hogy összefogjunk és együttműködjünk a környező településekkel, hiszen mi Debrecenben úgy gondolkodunk, hogy ami a városnak jó, az jó a szomszédainknak is, és viszont. Ezt a kormánybiztos úr is nagyon támogatja. Teljes együttműködésben gondolkodunk. A tőlünk 20 kilométerre fekvő Hajdúszoboszlóval és az 50 kilométernyire lévő Nyíregyházával már megállapodtunk abban, hogy közös termékkínálattal lépünk ki a nemzetközi piacokra. Tiszafüreddel pedig a Tisza-tó kapcsán kötöttünk együttműködést. Hortobággyal nagyon régi a megállapodásunk, hiszen Hortobágy turisztikai paradicsom, és az ökoturizmus erős szegmense lehet. Abban gondolkodunk, hogy Debrecenből kiindulva több programot is lehet kínálni. A mostani adatok szerint átlagosan 3 éjszakát töltenek városunkban az ide látogatók. Mi azt szeretnénk, ha legalább egy hétig lennének itt, és számos városi és környékbeli programon vennének részt csillagtúra-szerűen.

 – Említette a Debrecent körülölelő településeket. A határon túli testvérvárosokkal is felveszik a kapcsolatot, hogy minél több turista érkezzen a Hajdúság központjába?

 – Ezen már évek óta dolgozunk. Nagyváraddal például 25 éve kötöttük meg a testvérvárosi megállapodást. Már 11 éve annak, hogy a legnagyobb turisztikai eseményünket, a Debreceni Virágkarnevált követően több virágkocsink átmegy Nagyváradra, és tartunk egy kis virágkarnevált, ami szintén óriási szenzáció. Régiónk átnyúlik a határon, s abban gondolkodunk a nagyváradiakkal, hogy az ő turisztikai erősségeikkel közösen lépünk föl a nemzetközi piacon. Ezzel kapcsolatban több megbeszélést folytattunk az ottani turisztikai ügynökség vezetőjével. A karnevál nagyon jó példa arra, miként lehet két városnak együttműködni.

 – Mint mondta, az a cél, hogy több időt töltsenek a turisták Debrecenben és a környékbeli településeken. Kidolgozták, hogy ezt miként képesek elérni?

 – Sok összetevője van ennek, de minőségi programokkal és attrakciók fejlesztésével előre lehet jutni. Ezért is építettünk bele minőségi programokat például az idén 50 éves Debreceni Világkarneválba. Azt szinte mindenki tudja, hogy augusztus 20-án egyedülálló látványosságokat kínál a város, de hogy ne csak egy este tartózkodjanak itt a vendégek, ezért már augusztus 18-ára és 19-ére is különlegességeket iktattunk a műsorba. Ezek egyike például az a monumentális épületvetítés, amelynek során szinte „megmozdult” a Debreceni Egyetem főépülete. Itt mutatta be legújabb, világszínvonalú produkcióját Bordos László Zsolt architekturális vetítéssel foglalkozó 3D-művész és négy alkotótársa: Czigány László, Kitzinger Gábor, Kovács Ivó és Vicsek Viktor. Ebben a „3D mapping show”-ban most először szerepelt együtt az öt magyar művész. A Debreceni Egyetem főépületének homlokzatára a legkorszerűbb, legnagyobb felbontású projektorokkal vetítettek. Ezzel a kuriózummal még több turistát tudtunk ide csalogatni.

 – Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos azt nyilatkozta, hogy a fejlesztések ne az árversenyen alapuló tömegturizmust, hanem a minőségi turizmus kialakítását szolgálják. Önök is a minőségi turizmust szeretnék fejleszteni?  

Minőségben és régióban gondolkodunk. Számunkra az a lényeg, hogy a turista a régióban szálljon meg, s ha már itt van, úgyis megtekinti városunkat, és nálunk is költi a pénzét. Olyan kulturális intézményi struktúrával, fejlett szolgáltató iparral rendelkezünk, hogy örömmel jönnek hozzánk a turisták.

 Kijelöltek egy dátumot, melytől kezdve már regionális turisztikai központként tartják számon a megyeszékhelyet?

 Erről még korai nyilatkozni. Most az a feladatom, hogy a környékbeli települések polgármestereit felkeressem – ezt már el is kezdtem –, megbeszéljem velük a koncepciót, és szeptemberben tárgyaljuk meg Bienerth Gusztávval és Guller Zoltánnal, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójával a tényleges operatív teendőket.

 

Medveczky Attila