vissza a főoldalra

 

 

 2016.09.09. 

„Tiszteljük, szeretjük, becsüljük”

Külhoni magyarságért kitüntetések átadása

A budavári Magyarság Házában ünnepi külsőségek között került sor augusztus 19-én a külhoni magyarok nemzetmegtartó érdemeiért odaítélt miniszterelnöki kitüntetések átadására. Művészek, zenészek, néptánccsoport, közösségi szervezetek, író, egyházi személyiség, erdélyi városok meghurcolt magyar polgármesterei alkották sorát azon kitüntetetteknek, kiknek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adta át a miniszterelnöki elismerést. Felvidékről Puss Sándor jezsuita pap a magyar hitéletet szervező, rászorultakat felkaroló, árvákat segítő társadalmi munkásságáért vehette át a díjat. Zelei Miklós író, aki a Csehszlovákia és Szovjetunió közti határral szétválasztott Szelmenc falu történetét, huszadik századi sorsát dolgozta fel, és a határátszeléssel alakult két falu közti újkori határátkelő megnyitásának érdekében vállalt tetemes munkát. Harmadikként pedig a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, amely immáron 47 éve kutatja, műveli, színpadra állítja a felvidéki, az egyetemes magyarság és a Kárpát-medence népeinek táncait, melyeket javarészt a felvidéki magyar városok és falvak közönségének megközelítőleg évi negyven-ötven fellépés keretén belül mutat be.

További kitüntetettek a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (Svédország). Kitüntették Antal Árpád Andrást, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokost, Csíkszereda alpolgármesterét, akiknek a későbbiekben nyújtják át a díjat. Négyüket Semjén Zsolt kiemelte a beszédében. Az erdélyi közéletben való szerepvállalásukért a román karhatalom által meghurcolt magyar polgármesterek magyar miniszterelnöki kitüntetését teljes vállszélességgel politikai üzenetnek titulálta: „a díjnak van egy politikai üzenete is, mégpedig az, hogy üldözött magyarjaink kezét nem engedjük el” – hangzottak szavai. „Világos jelzést küldünk barátainknak és ellenfeleinknek, hogy nem engedjük el az üldözött magyarok kezét.” „Ezek az emberek magyarságukért üldöztetést szenvednek, és ezt azért csinálják velük, hogy megfélemlítsék a magyarságot: ne vállaljon közéleti szerepet.”

Semjén Zsolt e kitüntetés megadásával üzenni akar, hogy azon testvéreinket, kik magyarságuk miatt kell hogy szenvedjenek, készek vagyunk védeni. Baráti hangnemben elhangzott egyenes beszédében nyíltan megadta lehetőségét annak, hogy ki-ki válassza meg, akar-e a barátunk, illetve ellenfelünk lenni. Mint jelenlévőt, a kitüntetett pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes tagját, büszkeséggel töltött el, hogy jelen lehettem azon beszédnél, melyben Magyarország egyik legmagasabb szintű politikai képviselője olyan szónoklattal állt ki mellettünk, illetve a magyarságukért üldözött testvéreink mellett, amelynek horderejét sok magyarokat bántalmazó eset kapcsán hiányoltunk. Mivel a délvidéki magyar üldöztetések, magyarverések idején, illetve a felvidéki Malina Hedvig megverésével kapcsolatban szomjúhoztuk az ilyen nemű politikai helytállást, annál nagyobb örömmel töltöttek el bennünket, felvidékieket a miniszterelnök-helyettes szavai.

A Semjén Zsolt beszédében elhangzó nagy fajsúlyú üzenetek egyike a nemzetrészek egymásrautaltságát, azok megmaradásának fontosságát hirdette, nem feledkezve meg a világban élő szórványokról sem. Kiemelte, hogy a megmaradás csupán úgy lehetséges, ha a magyarság minden egyes nemzetrésze megmarad, ha elvész valamelyik, akkor „az egyetemes magyarság csonkul”. Szavaival súlyt adott annak az összmagyar tudatából fakuló ténynek, hogy felvidékiek nélkül jóval gyöngébb lenne a magyarországi nemzetrész, mint ahogy a magyarországiak nélkül is jóval gyöngébb lenne a felvidéki magyarság. Erdély nélkül gyöngébbek lennénk Felvidéken, mint ahogy a felvidékiek nélkül is gyöngébbek lennének testvéreink Erdélyben. Ezen egymásrautaltság oda-vissza való érvényességének állami szintű kihirdetése a nemzetrészek egyenrangúsítását jelentette számunkra. Lehet, hogy ez nyilvánvalónak tűnik sokunk részére. Tudjuk, hogy természetes, és fontos, hogy a kárpátaljai, a délvidéki, erdélyi magyarság is megmaradjon, ám ami a lényeg, hogy e kijelentés most ezen keretek közt hangzott el és, hogy a magyar politikum legfelsőbb körei ezzel kihirdették, hogy a magyarhoni és külhoni magyarok egyformán fontosak. „Tiszteljük, szeretjük, becsüljük.” – hangzottak a külhoni nemzetrészek felé Semjén Zsolt szavai. A külhoni magyarokkal kapcsolatos olykor óvatoskodó diplomácia formátlan köntösét viselő kijelentések tengerében üdítő érzés e szavakat hallani.

Azon tény, hogy ezen miniszterelnöki kitüntetés átadása történelmünk viharos korszakainak magyar vérrel megszentelt helyén, a budai Várhegyen ejtetett meg, az Erdély magyar polgármestereit a mindenkori, nemzetéért és hazájáért küzdő hősök, vitézek sorába emelte. Azon hozzáadott érték, amely számunkra megadta e kitüntetés súlyát, az nemzeti mártíromságuk magyar állam általi teljes vállszélességű elismerése volt. E hozzáadott érték néptánccsoportunk négy és fél évtizeden átnyúló felvidéki munkásságáért kiérdemelt kitüntetésnek olyan szellemi töltetet adott, amely meghaladta ama tény súlyát is, hogy e kitüntetést megkaphattuk. E hozzáadott érték szívünket hevíti, lelkünket erősíti. Nem csupán állami protokolláris cselekedet, de ünnep, nem csupán kitüntetés, de testvéri egymásrautaltságunk tudatosítása, megvallása, kihirdetése lett ezen alkalom.

 

Jancsó Badacs Károly