|
 2016.09.09.
Dicsőségből szégyen
1686. szeptember
2-án foglalták vissza a keresztény hadak Budát, felszabadítva
ezzel az ország szívét a 145 éves török elnyomatás alól. A
két és fél hónapig tartó, rengeteg áldozatot követelő
ostromban a keresztények között csaknem valamennyi európai nép
képviseltette magát. A végvári magyar vitézek, kurucok és
hajdúk mellett bajorok, svábok, brandenburgiak, szászok, franciák,
spanyolok és angolok is harcoltak.
Kerek évfordulót
ülünk, 330 esztendő telt el azóta, ehhez fogható összefogásnak
azonban nyoma sincs. Mohácsról megemlékeztünk mi, magyarok, de
Buda visszavívásáról még mi sem. Pedig gondoljuk csak el,
micsoda öröm és fegyvertény lehetett, amikor Petneházy Dávid
másfél évszázad múltán ledöntötte a lófarkas zászlót a
vár fokáról.
Se felvonulás, se
lovagi bemutató, se vásári forgatag. Pedig egy normális Európában
keresve sem lehetne találni nagyszerűbb alkalmat a közös
megemlékezésre, egymás bátorítására és az összefogás
kifejezésére. Mind saját magunk felé, mind az iszlám invázió
felé.
Az elkeserítő történelmi
folyamatok mellett egyetlen reményünk, hogyha kell, akkor
brandenburgiak, franciák és spanyolok helyett talán lesznek az
oldalunkon lengyelek, csehek, szlovákok, szerbek vagy macedónok.
Märle Tamás
|
