vissza a főoldalra

 

 

 2016.09.09. 

Kevesebb szövegelés a pozsonyi parlamentben?

A parlament elnöke elutasítja az ellenzék vádjait, melyek szerint nem volt demokratikus a parlament házirendjének előkészítése. Andrej Danko (SNS) házelnök szerint nem igaz, hogy önkényuralmi módszereket alkalmazott volna a házirend előkészítése során. Azt állítja, ha az ellenzék bebizonyítja az állításait, leveszi a napirendről a parlament házirendjének módosító indítványát.

Az ellenzék szerint Danko javaslata ellenük irányul, hogy befogja a szájukat. Danko magyarázatot és bizonyítékokat vár az ellenzéktől, és konstruktív vitára szólít fel. A javaslat bírálóitól azt várja, hogy beterjesztik az azzal kapcsolatos állásfoglalásaikat, amint azt ígérték is. „A mai napig nem kaptam tőlük egyetlen állásfoglalást sem, annak ellenére, hogy a legutóbbi grémiumülésen megígérték azt” – fűzte hozzá a parlament elnöke.

 A módosító indítványról a soron következő képviselői grémium is tárgyalni fog, amelyet Danko augusztus 31-ére hívott össze. A házirend módosító indítványa, amelyről szeptemberi ülésén tárgyalna a parlamenti testület, megtiltaná a transzparensek, szórólapok és mobilok használatát az ülésteremben, meg a fotózásokat és videofelvételek készítését is.

 De egyéb korlátozások is várnának a képviselőkre, beleértve felszólalásaik időbeli korlátozását is. A képviselői klub megbízásából felszólalók 30 percig beszélhetnének, a többiek maximum 20 percig. Kivételt ez alól csak a parlament vezetése és a kormánytagok kapnának, akik továbbra is korlátlan ideig szövegelhetnének a parlament ülésein. Az engedetlen képviselőkre több ezer eurós bírságok várnának.

 Az ellenzék a javasolt módosításokkal nem ért egyet, és az indítvány visszavonását követeli. Azt szeretné, ha a változtatásokat közösen készítenék elő, mivel a törvénnyel való visszaéléstől tart. Ezt azonban a kormánykoalíció tagadja, amely a változtatásoktól kultiváltabb és hatékonyabb parlamenti üléseket remél.

 

(Felvidék.ma/TASR)