2016.09.09.

Csurka István: Most rajtunk az segít, ha nem hátrálunk

A magyarság sorsa most a kitartáson múlik. Az, hogy az év hátralévő hónapjai nehezek lesznek, nem is kétséges. Ha a nemzet a szavazatával megmutatja, hogy az új kormány új, nemzeti politikája mögött áll és elviseli a nehézségeket és a változásoknak a pénztelenség miatti kényszerűen lassúbb iramát, akkor az IMF–Soros-célok és a velük szövetséges hazai komprádorburzsoázia céljai nem valósulnak meg.

Az IMF-fel folyó tárgyalások megszakadása óta, valamint a bankadó országgyűlési megszavazása ellenére, igyekeznek liberális, nemzetközi, de összehangolt pénzügyi körök, hatalmak Magyarországot a pénzügyi ellehetetlenülés állapotába nyomni. Eközben a magyar állam kötvényei rendre elkeltek a meghirdetett aukciókon, tehát az országot a fizetésképtelenség veszélye nem fenyegeti. Tekintettel arra, hogy egy-egy sikeres árverés után, amikor az eladásra felkínált kötvényeket mind megveszik, sőt némileg túljegyzik, tehát nehéz fizetésképtelenségről beszélni, azok, akik mégis ezt szeretnék a világba szétkürtölni és Magyarországot a régebbi préda állapotba visszazökkenteni, kénytelenek más oldalról támadni. A forint árfolyama a fő nemzetközi valutákhoz képest az egyik ilyen állandó támadási felület. Az azonnal és korlátlanul átváltható forint (a konvertibilis) – ez a legkézenfekvőbb támadási pont.

A magyar állam, a Magyar Nemzeti Bank devizakészletei és a nemzetközi bankpiacon rendelkezésre álló valutamennyiségek között, tehát a forint árfolyamának módosítására rendelkezésre álló pénzek között irdatlan nagyságrendi különbség van. Emellett a magyar állam és az egész magyar gazdaság mélyen, tragikusan el van adósodva a külföldnek, voltaképpen ugyanazoknak a bankoknak, összefonódott köröknek, amelyek nemcsak a forint árfolyamát, hanem minden valutaárfolyamot gombnyomásra képesek ingajátékra kényszeríteni. Ezért tehát a magyar állam önvédelmi képessége korlátozott. A magyarság az adósságai miatt kiszolgáltatott helyzetben van.

Az új kormány mégis elismerésre méltó elszántsággal küzd ebben a nehéz helyzetben, és képes volt maga mellé állítani a munkáját, törekvéseit elismerő, benne bízó tőkés csoportokat. Ennek oka minden bizonnyal a kétharmados választási győzelem és ugyanakkor a liberális demokrácia és a liberális gazdasági rendszer most már nyilvánvaló válsága. Ma már tehát akadnak józanabb tőkés csoportok, nyilvánvalóan itthon is, bankok, nagyvállalkozások, akár külföldi hátterűek is, amelyek megveszik a felkínált államkötvényeket. Ugyanakkor természetesen láthatóak a hazai illetőségű ellenérdekeltek is, amelyek a fizetésképtelenséget vetítik az égre, és azt szeretnék, ha a kormány a nehézségek hatására megbukna, vagy legalább liberalizálódna, azaz feladná eddigi támadó politikáját. Ide tartozik elsősorban a még érintetlen vezetésű MNB. Gyalázat, ahogy viselkedik. És ha kénytelenségből tompítottabb hangszerelésben is ez alá a reakciós bolsevista (ez azért új kifejezés, mert a jelenség is új) politika alá húzza a nótát a sajtó egy tekintélyes része is. Ez tehát a közismert helyzet, amelyből elemzésünk során ki kell indulnunk. Pontosabban ez a hadszíntér térképe. Mert itt háború folyik.

A támadható felületet nem volt nagy művészet megtalálni. Évek óta adva van, sőt évek óta a társadalom fölött lebeg egy csak Magyarországon alkalmazott bankárszélhámosság: a deviza alapú forinthitelezés. A lakosság rászorult részét, körülbelül egymillió embert elcsábított a gavallérosnak látszó ajánlat, hogy vegyen fel lakásépítésre, vásárlásra, áruvásárlásra elég hosszú lejáratú hitelt valutában, az illető pénznem – svájci frank, elsősorban – éppen folyó alacsony kamatával, úgy természetesen, hogy kézhez forintot kap, de adósságát mindig a megnevezett valutában tartják nyilván, ennélfogva a törlesztéseit mindig az éppen aktuális árfolyamon kell teljesítenie – forintban. Így a polgár a hitelművelet során egy pillanatra sem találkozik magával a kedvezményes kamatozású valutával, legtöbbször a svájci frankkal. A furcsa és árulkodó ebben az ügyletben az, hogy valójában a hitelező bank sem nagyon találkozik a névleg hitelbe kihelyezett valutával, csak nyilvántartja. Legfeljebb valamilyen alapot kell képeznie a valutából, de ezt nem ellenőrzi senki, és különben is ott van a páncélszekrényeiben. Az egész művelet hamis, nem az, aminek mondják, hanem egy változó és folyton emelkedő kamatozású hitelezés. Mindkét félnek csak az árfolyammozgást kell figyelnie, de azt befolyásolni csak az egyik fél, a bank tudja. Persze az is nemzetközi hálózatai révén. Amikor a polgár felvette a kölcsönt, 150-170 forintért kapta a frankot, most kétszázhúszat, vagy még ennél is többet kell fizetnie érte. De a kamat nem emelkedett! Ez az óriási trükk a dologban. Csak a visszafizetendő forint összege nőtt meg alaposan.

Ördögi ötlet. Voltaképpen rablás, pénzügyi terrorizmus.

Amióta ez a hitelezési forma útjára indult Magyarországon, sem a svájci frank, sem az euró forinthoz viszonyított árfolyama nem csökkent a hitelezés kezdetekor megállapított alapszint alá. Soha még a közönség a bankokkal szemben nem nyert. Csak a bankok nyertek.

A hitelezési folyamat elején az árfolyamok állandósultak, biztonságosnak látszott az ügylet, a polgárok tömött sorokban nyomultak a bankok ügyfélablakai felé, s a hitelből megvették az autót, a lakást, elkezdték az építkezést. Aztán jött a válság, bedőlt a Lehmann and Lehmann amerikai biztosítóintézet és a magyar állam, akkori kormánya jóvoltából a fizetésképtelenség Tajgetosza elé került, és a forint természetesen meggyengült minden valutához képest. A törlesztési részletek húsz, harminc, negyven, sőt még több százalékkal is megemelkedtek. Az egymilliónyi hitelfelvevő, majdnem egymillió család komoly bajba került. A bankok pedig anélkül, hogy a legkisebb erőfeszítést is tették volna érte, szép summákhoz jutottak.

Ezt azonban most már akár előtörténetnek is tekinthetjük. Most, már ami Magyarországot és a valutahitelezést és különösen a svájci frankot illeti, sokkal drámaibb a helyzet. A svájci frankot ugyanis valakik vagy valamely intézmények olyan magasságba emelték, aminek nincs reális alapja, amely tisztán spekulációs magasság. A legtöbb magyar adós svájci frankban vette fel kölcsönét, mert kezdetben annak volt a legalacsonyabb a kamata. Azok, akik ezt a viszonylatot ebbe a képtelen magasságba varázsolták, tudják ezt. Nemcsak ügyeletes figyelőik, ügynökeik, akik az egész magyar életet ellenőrzik, hanem maga a Nemzeti Bank is közölte velük ezt a tényt, és a hitelező külföldi tulajdonú bankokban is nyilván van ez tartva.

Fel lehet tehát tételezni, hogy az egész svájci frankemelkedési botrány szervezett, és nem mellékesen a magyar devizahitelesek és rajtuk keresztül a magyar állam, az új magyar kormány ellen irányul. Ez az új magyar rendszer, a nemzeti együttműködés rendszere ellen, annak megdöntésére vagy meggyengítése érdekében indított háború. Amikor az ember kimondja, nem is hiszi el, annyira képtelen. (Nyilvánvaló, hogy ez az állítás magával hozza a összeesküvés-elmélet vádját. Sebaj! Ettől még lehet igaz.)

De mielőtt legyintenénk, nézzünk csak körül a világban, hogy hány ilyen képtelenség virít benne. Afganisztán. Indult Oszama bin Laden felkutatására, a terrorizmus megfékezésére és most kiderül, hogy a tálibokat azok látják el fegyverrel Pakisztán felől, akik támadják őket. Oszama bin Laden pedig, köszöni jól van – ha él. Irak. Palesztina, kontra Izrael. „2001. szeptember 11.” Két repülőgép Bostonból felszállva nekirepül a WTC-tornyoknak, de azok nem amiatt dőlnek össze. Az antiterrorista világháború megindul. Bizonyos tehát, hogy annyira képtelen feltételezés vagy állítás, hogy a magyar rendszer ellen indítanak devizahitelezéses frankháborút?

Vegyük sorra, mi szól az új magyar rendszer megdöntésének szándéka ellen és mi mellette. Ellene szól mindenekelőtt a cél és a cél eléréséhez használt eszközök nagyságrendi különbsége. Mit számít ma egymillió magyar család és egyáltalán egy magyar kormány sorsa, mit számít Magyarország? Érdemes ezért milliárdokat megmozgatni és egy speciális valutakrízist előidézni? Miért nem hagyják futni Magyarországot rendszerével együtt? Válasz: igen, érdemes, sőt a liberalizmus világrendje szempontjából nézve szükséges. Mert a pénz világrendje, a liberalizmus rendszere nem hagyhatja, hogy rendszerében hasadás keletkezzék. A liberalizmus világrendje olyan, mint Metternich Szent Szövetsége volt a 19. században. A cár kétszázezer katonát küldött Kossuth magyar szabadságharcának eltiprására. És olyan is, mint a szovjet rendszer volt: amíg bírta, eltaposta a magyar forradalmat, a prágai tavaszt, a lengyel szolidaritást. Ha azt állítanánk, hogy ez az egész svájci frank megugrás csak Magyarország ellen irányul, tévednénk. Magyarország Közép-Európában van. Ezért nem csak Magyarország ellen irányul, hanem a többi hasonló helyzetben lévő közép-európai ország ellen is, valamint Svájc ellen is. Igen, Svájc ellen is. Svájc kitűnő bankjainak, bankárjainak, magának az unión kívüli Svájcnak most azt adják tudtára, hogy nem korlátlan ura a saját pénzének. Mert ennek a parabolának, amelyet most ez a pénz befut, lesz leszálló ága is. S ebben az ívelésben a svájci pénz minden vonzó tulajdonsága, elsősorban megbízhatósága és állandósága eléghet. Alig hihető, hogy a svájci bankárok erre ne gondolnának. S csak remélhetjük, hogy megtalálják a megoldást.

Nem a svájci bankok, bankárok, nem a svájci gazdasági, ipari teljesítmény mozgatja a svájci frank árfolyamát. Ez a mozgás nem természetes mozgás. Tetszetős mese, hogy a svájci frank úgynevezett menekülő valuta és a spekulánsok a válság miatt menekítik bele a pénzüket. Valakik irányítják ezt a menekülést. A világválság további folytatódásától tartanak a befektetők, és nem aranyba fektetik a pénzüket? Ki látott már ilyet? Semmi nem támasztja alá. Ellenkezőleg: a válság folytatódik, mert előidézői azt akarják, hogy folytatódjék és ennek egyik hadszínteréül most ezt a valutaárfolyam-ingadozást jelölték ki. Mert a Lehmann and Lehmann vidékén a jelzálog-hitelezést már felélték, és az államkasszákból az első billiárd dollárokat, eurókat, megmentés címén már átcsoportosították széfjeikbe, most más harcmodor kell nekik. A lényeg az, hogy a világ, a társadalmak és az államok, bennük a devizahitelesek – és ki nem devizahiteles ma? – egy pillanatra se lélegezzenek fel, mert ők addig élnek, amíg válság van. Ha ugyanis nincs válság, az emberek elkezdenek gondolkodni, elemezni és rájönnek, hogy mi történik a világban.

Azt hiszem, Svájc még nem kért kölcsön senkitől. Svájc többek közt abból él, hogy kölcsönt nyújt. Ez azoknak a csoportoknak a szemében, amelyek gyakran éppen a svájci hegyek roppant elegáns szállodáiban tartják összejöveteleiket, nem tetszik. Meg is értem őket. Ha ez a megindított új válság, a Válság II első felvonása, akkor ők úgy képzelik, hogy a svájci frank parabolájának leszálló ága végén Svájc hitelt fog kérni az IMF-től…

Így talán már hihető, hogy ez a pénzművelet két célt szolgál, a svájci pénz ellenit és a magyar kormány elleni célt. A magyar kormány és a politikája pedig azért van útjában a nemzetközi csoportoknak, amelyek gyakran üléseznek svájci hegyek közt, mert a lépése – lázadás. És ha egy akármekkora közép-európai nemzet lázadni kezd, a lázadás, akár a szovjet rendszer ellen indul meg, akár más elnyomó rendszer ellen: ragályos. Közép-Európának ez a legjellemzőbb sajátossága. Az itt élő népek nincsenek jó viszonyban egymással, különösen Magyarország helyzete különleges, mivel területe kétharmadát, a magyar népessége egyharmadát erőszakosan és igazságtalanul elszakították tőle a szomszédai javára, mégis ez az ország és ez a nemzet megőrizte ragályterjesztő, illetve nagyhatalmakkal szembeni ellenállásainak áttétképző képességét. A bankadó ragályos. Már több ország fontolgat IMF-fel szembeni ellenállást, netán szakítást. Ha Közép-Európa kimondja, hogy a király, azaz az IMF meztelen, hogy a világot egy központból kizsákmányolják, akkor az IMF-rendszer megbukott. Kár összeülni svájci szállodákban és másutt. Illetve összeülhetnek az IMF elvtársak napozni, hógolyózni, delnőket hajkurászni. Az is nagyon kellemes.

Ezért állnak a magyar devizahitelesek most a világ kirakatában. Bajukat oldja meg az a magyar kormány, amely kijelentette, hogy nem kér gazdaságpolitikájába – valójában nemzetpolitikájába! – IMF-beavatkozást. De a svájci frankban eladósodottak, a becsapottak állami megsegítése pénzbe kerül. Pénz pedig nincs. A sikeres államkötvény-árverésekből befolyt pénzt a kormány erre nem költheti, de ha nem segít, sok-sok családnál vészhelyzet alakulhat ki. Pocsék volt az időjárás és pocsék is marad, a termés gyenge, a közszükségleti cikkek árai emelkedni fognak, a bérek a pénzhiány miatt nem tudnak emelkedni, a kormány politikája a kormány minden jó szándéka és akarata ellenére ugyanazt a parabolapályát írhatja le, mint Svájc IMF akarata szerinti ívelése. De itt a leszálló ág végén a magyar államcsőd van és az ellenálló kormány bukása. És akkor nemcsak az IMF-fel szemben ellenálló magyar kormány bukott meg, hanem a ragályterjesztő góc szűnt meg. Közép-Európában senki nem lázad fel sok-sok évig.

A nemzeti együttműködés országa, maga a nemzeti együttműködés a nagy kihívás az IMF számára. Látva a magyar kudarcot, a hasonló lépést tervező, fontolgató szomszédok és távoli országok elsomfordálnak. A válság folytatódik, de Közép-Európa minden kis országa, amelyek együttesen mindig világháborúk és rendszerváltozások epicentrumai voltak, nem indulnak el a nemzetközi bankároknak nem tetsző, számukra veszélyes úton. De az IMF kegyes lesz: a nyugati országok be fogják fogadni a magyar menekülteket. Még Svájc, ha kap rá kölcsönt…

Az egész IMF és Soros György-politika, nemzetközi spekuláns politika, amely az első négy év kudarcos, eredménytelen és adósságfelhalmozó Medgyessy–Gyurcsány-politikának adott még három pénztelenítő, rabló évet és egy Bajnai tampon évet, erre irányult. Elvenni, ellopni, magunk közt szétosztani, külföldre off-shore számlákra menekíteni a magyar pénzt, hogy az utánuk következőt ölje meg a pénzhiány. (Erről itt már sokszor írtunk, mint a felperzselt föld taktikájáról.) A valutahitelezés kitalálása ennek a kifosztási műveletnek a része volt. Most van forrponton. Természetes, hogy akik kitalálták, most elővették, mert más eszköz alig áll rendelkezésükre.

Azon pedig, hogy a magyar svájci frankban eladósodottak földre küldése érdekében ekkora, aránytalanul nagy erőket vetnek be, vagy hogy Magyarország és Svájc ellen ekkora fegyverarzenált mozgósítanak, csak azok csodálkoznak, akik nem látták a szovjet tankhadosztályokat 1956. november 4-én beözönleni Budapestre, vagy nem hallottak Drezda bombázásáról, amely már a háború eldőlte után történt és csak egy nemzet végső megfélemlítését szolgálta. Ez utóbbit egy bankárnemzet bombázói hajtották végre.

A kormány már eddig is talált könnyítő megoldásokat az önhibájukon kívül eladósodottak megsegítésére, és még bizonyára újabb intézkedései is lesznek.

Most rajtunk az segít, ha nem hátrálunk.

(Elhangzott: 2010.szeptember)