2016.09.16.
Csurka István:
Kialakulóban van egy új viszony
A magyarság
két esetben veszíthet most: ha a kormány magára hagyja a
nemzeti keresztény többséget, amely megválasztotta, és ha ez
a nemzeti keresztény többség elfáradva és megmérgeződve magára
hagyja a kormányt. Egyiknek sem szabad bekövetkeznie és akkor
minden nyomás ellenére, minden nehézség közepette magyar
marad Magyarország.
Joav Blum
izraeli–magyar, kettős állampolgár telekvásárlása és
telekcseréje és a mögötte felvonuló erők összecsapása,
majd lelepleződése alighanem a rendszerváltás évtizedeinek a
magyarság sorsát, nemzetközi helyzetét legpontosabban jellemző
történet. Az ügy most, az új kormány felállása után és a
sukorói kaszinóépítés meghiúsítása után és a felelősségre
vonás első lépései után vált különösen drámaivá.
2010.
szeptember 12-én a nagy panama összes körülményeinek a felderítésével
megbízott kormánybiztos azt nyilatkozta a Kossuth Rádió Vasárnapi
Újságjának műsorában, hogy az előzetes letartóztatásban lévő
Tátrai Miklós, az ÁPV Rt. volt vezérigazgatója tulajdonképpen
nem az egyedüli bűnös, mert ő csak utasítást hajtott végre
és az utasítást számára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök,
valamint Bajnai Gordon adta. Tehát a másfél milliárdos állami
vagyonvesztésért ők is büntetőjogi felelősséggel tartoznak.
Ugyanezen a napon, talán néhány órával később érkezett meg
a hír Londonból, hogy a Standard and Poors, a világ
legnagyobbnak mondott hitelminősítő intézete, különös
tekintettel a törvénnyel bevezetett magyarországi bankadóra, a
hitelképesség legalsó, de még elfogadható fokáról a bóvli,
azaz a nagy kockázatú adósok pária tartományába szándékszik
leminősíteni az Orbán Viktor kormányfő által vezetett
Magyarországot. Legyünk mármost meggyőződve arról, hogy a két
hír között nincs összefüggés?
A
kettős állampolgár 2006-ban vagy 2007-ben vette meg, valószínűen
belső információkhoz jutva a kb. háromszáz hektáros gyümölcsöst,
de azon, tudomásunk szerint, semmilyen termelőtevékenységet
nem folytatott. Egy-két év múlva azonban, amikor Lauder úr, a
Zsidó Világszövetség egyik tekintélyes vezetője, nagytőkés,
dollármilliárdok birtokosa előállt a sukorói kaszinóépítés
tervével, Joav Blum, a Lauder céggel valamilyen viszonyban álló
kettős állampolgár, elcserélhette Pest megyei ingatlanát a
Velencei-tó partján álló, sokkal értékesebb telekre és a
Gyurcsány-kormány bejelentette, hogy a rajta épülő kaszinó
– mint kiemelt nagyberuházás – több milliárd forintos állami
hozzájárulást kap. A telekcsere értékaránytalanság szóba
sem jött. Viszont a lapok és a tévék-rádiók tele voltak
azzal, hogy „Közép-Európa legnagyobb kaszinóvárosa”,
vigalmi negyede 3500 munkahelyet teremt és világszenzáció
lesz. A reklám azonban nem elégítette ki a helyi lakosokat, a tó
valódi használóit, a vízi sportok kedvelőit és űzőit, köztük
Fa Nándort, aki korábban kis vitorlásával megkerülte a Földet.
Neki ez a tette, amely minden vigalmi jelleget nélkülözött,
ellenben egyedülálló bátorságot, kitartást és szívósságot
mutatott fel a világnak, roppant tekintélyt adott. Ezért már a
bukott kormány is gondolkodóba esett a kaszinóépítés dolgában
és halogató lépéseket jelentett be – vészesen közeledvén
a választás. Az előkészületek legalábbis leálltak. Aztán kétharmados
győzelmet aratott a Fidesz–KDNP, felállt az új kormány, a
kormánybiztos elkezdett vizsgálódni, az építési engedélyt
visszavonták és az egyik felelős vezető, az aláíró már előzetes
letartóztatásban van.
A
történetnek azonban ez csak a másodlagos jelentése és jelentősége.
A magyar jövőre ugyanis nem az van komoly hatással, hogy leültetik-e
Gyurcsányt és esetleg Bajnait Tátrai mellé, hanem az, hogy vége
szakad-e annak a magyar alárendeltségnek, amely a rendszerváltás
óta minden izraeli mozdulattal szemben hangsúlyozottan fennáll.
Ennek a mindig kiszolgáló és bűntudattal terhelt magatartásnak
ez a kormány éppen ennek az ügyletnek a felderítésével, anélkül
hogy ezt egy szóval is említette volna, véget szándékozott és
szándékszik vetni. Sem a kormánybiztos, sem maga a kormány nem
Joav Blum ellen mint zsidó ellen lép fel, hanem csak nem tesz
kivételt, miként azt az előző kormányok megtették. Csak a
mindenkire nézve kötelező törvénybetartást követeli meg.
Izraelnek és a Zsidó Világszövetségnek ez elfogadhatatlan.
Mert őket megilleti a holokauszt elszenvedéséből eredő megkülönböztetés.
Különösen Magyarországon.
A
helyzet, a Standard and Poors fenyegető nyilatkozatának fényében
a kormánybiztos minden Gyurcsányt illető vádja, bizonyítéka
ellenére, nem rózsás. Azt mutatja, hogy összeállni látszik
az a nemzetközi front, bankokból, bankárokból, hitelminősítőkből
és kormányokból vagy kormányok egyes tagjaiból, amely meghátrálásra
akarja kényszeríteni a magyar kormányt, és a mögötte álló
óriási nemzeti, keresztény többséget. Lehet ugyan, hogy a
front egyelőre nem annyira erős és agresszív, mint ahogy azt a
magyarországi liberális sajtó el akarja hitetni, de kétségtelenül
létezik.
A
gyors eredménye a konfliktusnak, hogy végre félreérthetetlenül
tisztázódnak a frontok. Ma már világos, hogy ki hol áll és
ki mit akar. A társadalom és a pártok, a volt kormányok és az
új kormány két táborra oszlik: Lauder–Joav Blum táborra,
amely számbelileg törpe kisebbség, de roppant sajtó- és pénzhatalommal
és sűrű hálóba szervezett nemzetközi összeköttetésekkel
rendelkezik, és a Fa Nándor–kormány, civilek, egyházak, pártok
népes táborára, amely sehol nem akar kaszinót Magyarországon,
és eszébe sem jut antiszemitáskodni, csak és kizárólag
egyenlő elbírálást követel magyarnak, kereszténynek, zsidónak.
Mindez
természetesen bővebb megvilágításra szorul. Mi volt a
politikai és a gazdasági helyzet az országban, amikor Lauder úr
bejelentette kaszinóépítési tervét és utasította Joav
Blumot a telekcserére? A komprádor kormány utána volt két népszavazásnak.
A 2004. december ötödikeinek, amellyel meghiúsította az elszakított
néprészek magyarságának kettős állampolgárságát és a röviden
vizitdíjas népszavazásnak, amely 83 százalékos ellenzéki győzelmet
vágott a fejéhez. Rá kellett jönnie, hogy nemzetközi és különösen
a mindent eldöntő amerikai és az amerikait kiváltani képes és
egyenrangúan fontos izraeli támogatás nélkül megsemmisítő
vereséget szenved 2010-ben. Az Gyurcsány-kormány minden tagja
és a teljes háttere éppen úgy tudta, mint az evezőlapátjukkal
tiltakozók és az egész megrökönyödött keresztény közvélemény,
hogy a Velencei-tó partjára nem kell kaszinóváros, hogy árt
és egyszerűen képtelenség, de a kormány, több másféle
gesztus mellett, mindenképpen meg akarta szerezni Lauder
rokonszenvét, támogatását és meghirdette a kaszinóvárost.
Kiemelt állami nagyberuházássá nyilvánította és milliárdokat
készült Lauder zsebébe csúsztatni. Sejtette ugyan, hogy a feszült
és a liberalizmus végét is megtestesítő világhelyzetben
szalmaszálba kapaszkodik, de valószínűen bízott a zsidó találékonyságban,
remélte egy olyan erő fellépését, amely például évekkel
korábban egy Európában ismeretlen technikával és rengeteg pénzzel
Borisz Jelcint elnökké tudta választatni a fölényesen vezető
orosz kommunistákkal szemben. (A műveletet ma már elfelejtették…)
Lauder
megszokta már a szolgai fogadtatást és a csodavárást is. Csak
várta, hogy mikor kapja már meg a kitüntetést a gyémántokkal
és a kardokkal. (Ha már megkapta: bocsánat!) Senki nem kérdezte
meg tőle, hogy mi a csuda lesz ez, ha a kaszinó, mint olyan, véletlenül
nem üzemelhet haszonnal, tekintettel a válság miatti pénzszűkékre
és az antiter rorista világháborúra, amikor minden rulettezőt
számon kell tartani, nincs-e nála robbanó zseton. Azt sem kérdezték
tőle, hogy nem pénzmosásról van-e szó, amihez szinte káros a
kiemelt állami támogatás. Mert ha kábítószer- vagy fegyverüzlet-pénzek
átmosása a cél, nincs szükség a magyar adófizetők pénzére,
amely már többször is át van mosva. Újabb szóval:
off-shore-ozva.
Hiába
feküdt tehát alá a Gyurcsány-kormány a Zsidó Világszövetségnek,
nem kapta meg a remélt támogatást, valószínűleg azért, mert
egykori megbízói kiábrándultak belőle, ejtették és más
taktikához folyamodást rendeltek el. Érzékelték azt az elemi
undort, ami ezt a kormányt és pártjait körülöleli, látták
mihasznaságát és különben is, csak ennyi időre tervezték a
fenntartását. Az eladósítást elvégezte, a magyarságot tarra
vágta, mindent ellopott és mindent Izrael közeli off-shore-okba
helyezett ki – megtette a kötelességét. Nem dilettantizmusa
miatt kormányzott rosszul, amint szeretik mondani, hanem szándékosan
és megbízásból. Már nem kell. Az SZDSZ ezt sokkal hamarabb
belátta és felszámolta magát mint pártot.
Most
tehát új helyzet alakult ki. Azok a nemzetközi körök, társaságok,
amelyek eddig egy gyarmati kormányon keresztül könnyen és bőségesen
érvényesítették akaratukat a magyar élettérben, szembekerültek
egy különlegesen nagy támogatottságú kormánnyal és
tulajdonképpen az egész magyarsággal, amely minden kivételezést
meg akar szüntetni, köztük az izraelit is. A baj az, hogy ezt
nem antiszemitaként teszi. Sok kísérlet történik antiszemitává
nyilvánítására, de ezek eredménytelenek. A kormánynak vannak
nyilvánvalóan zsidó tagjai is, a Fideszben is találunk ilyen
vezető személyeket. Kialakulóban van egy új viszony, amelyben
nem az számít, hogy ki milyen származású, hanem hogy
azonosul-e a nemzeti programmal, dolgozik-e érte és valódi
tehetség-e. Ez az új helyzet veszélyesebb, kínosabb a nemzetközi
zsidóságra, a régi kivételezettségből élő komprádor
elitre nézve, mint egy heveny antiszemitizmus és gyors tisztogatás,
mert nincs rajta ütőfelület. Ezért acsarkodnak ellene a belföldi
volt kivételezettségi csoportok. A változás azzal fenyegeti a
benyomult és a kivételezettség sok előnyét még élvező vékony
réteget és az izraeli terveket, hogy megáll a megszállás. Elértéktelenednek
az eddig megépített plázák, nem épül kaszinó, a bankokat
megadóztatják, s az egész eddigi rendszer szétesik.
Jellegzetes, hogy a régi kormány utolsó törvénye a holokauszt
tagadását tiltó törvény volt, az új Országgyűlés pedig
ezt nem törölte el, hanem kiegészítette a kommunizmus áldozatainak
tagadását tiltó törvénnyel. Ezzel megszűnt a holokauszt
egyedisége, besorolódott a bűnös népirtások sorába.
Izrael
és magyarországi helytartósága előrelátó politikát
folytat. Látta, hogy mivel minket, akik négy évet közmegelégedésre
eltöltött az Országgyűlésben, mint a Fidesz konstruktív
ellenzéke, kiejtett és a hosszú elhallgatással és
megszervezett belső bomlasztásokkal szétvert, nincs antiszemitának
nevezhető párt az országban. Márpedig kell hogy legyen, mert
ez volt a korszak alapszabálya. Akármekkora is az ilyen párt
Európában, a miatta való bűntudatot az egész országra ki
lehet terjeszteni. Ezért tőlünk, éppen az antiszemita vádoltság
miatt kiváló és azt maguktól eltoló fiatalokból létrehoztak
egy először csak cigányellenes, majd antiszemitának is nyilvánítható
pártot, s azt az MSZP-ből kihulló, rendőrségi és titkosszolgálati
körökből feltöltött pártként meglehetősen komoly erőként
begyúrták az Országgyűlésbe. Most van szélsőséges pártja
a magyar Országgyűlésnek, de fogatlan proletár párt. A zsidó
veszélyeztetettség fenntartására azonban jó. A zsidó veszélyeztetettséget
a kivételezettség elfedésére kell fenntartani. Most tehát az
a helyzet, hogy van a kivételezettség elfedésére szolgáló szélsőséges
párt, de nincs igazi kivételezettség, mint azt Joav Blum és
Lauder esete mutatja. Kivételezettség nélkül pedig akadozik a
rendszer.
Ezért most a
magyar kormányt nemzetközi színtéren, elsősorban pénzügyileg
kell megfegyelmezni. Ez eleve is számításba lehetett véve. Ha
már kormányra jutott, be kell láttatni vele, velünk és az egész
magyarsággal, hogy a korábbi szabályokat be kell tartani, és a
kivételezettséget fenn kell tartani. Ez a nemzetközi politika
kezdődött most el. Jobb belátásra akarják kényszeríteni a
kormányt. Értse meg, hogy semmire sincs pénze és nem is lesz,
ha meg akarja szüntetni a kivételezettséget.
Ez
nem új politika. Ilyen már többször is előfordult Európában
és másutt is. Maga a rendszerváltás is egy ilyen észre térítési
folyamat volt, amelyhez azonban készségesebb és szolgálatkészebb
észre térőket találtak Antall József személyében és körében.
Most azonban a helyzet más. Akkor a liberalizmus ereje teljében
volt, ma pedig dülöngél és Kínával szemben minden esetre
vesztésre áll. Felhozhatjuk példának még akár De Gaulle tábornokot
is, akit a franciák nemzeti megmentőként tiszteltek, de aki Algéria
feladása után, majd a 68-as diákzavargások után végül is rákényszerült
a liberális politikára és a végére nem maradt belőle más,
csak egy nemzeti mítosz.
Most
ez a cél a magyarsággal kapcsolatosan is. Vegyük tudomásul,
hogy nincs pénz. Nincs pénz semmire, mert minden el van költve,
és adósságszolgálatra kell. A vermet az eladósítással a
komprádor kormány ásta meg idegen utasítások szerint. Ha a
kormány a pénzhiány következtében megszorító intézkedésekre
kényszerül és ígéreteit nem tudja teljesíteni, és kénytelen
visszafanyalodni az IMF vályúhoz, akkor maradhat. Akkor lehet akármennyi
nemzeti jelszót hangoztatni, új alkotmányt írni – persze mértékkel…
– akkor a kormány maradhat, és azok, akik kivételezettségükből
ideiglenesen kiestek, szépen visszaszivárognak, új nemzedékeik
majd falat bontanak, maguknak, és alagutakat ásnak, maguknak, a
kivételezettségi státusba való visszajutás érdekében –
akkor a kormány maradhat, akár több cikluson át is.
A
magyarság azonban elhamvad. Kivérzik. S ennélfogva, megszállható.
Majd ifjú Lauder megépíti a kaszinót.
Ez
még csak terv és nem megvalósulás. Még van ellenszere.
Mindenekelőtt komolyan kell gondolni és meg is kell valósítani
a nemzeti összefogást, a nemzeti együttműködést. El kell
viselni a nehézségeket és végre bízni kell egymásban. Nagy a
nyomás, de most jobban állunk, mint 1989–90-ben, mert az
ellenfél gyengébb. A kormánynak ki kell tartani a bankadó és
a hasonlók mellett. Meg kell próbálnia pénzt teremteni szuverén
módon és a hitel-kötvénykibocsátás útját megkerülve. Sok
helyen van már helyi cserén, szolgáltatáson alapuló pénz. Az
önkormányzati választás után ezt újabb városokban, járásokban
is meg kell talán gyökereztetni. Nem szabad feladni. Ha egy
nemzet ellenáll a hatalmas túlerőnek, akármennyire kicsi is,
miként ezt a finn téli háború éppen hetven évvel ezelőtti példája
is mutatja, megmaradhat. Most roppant nyomás nehezedik ránk, de
ez megkeményíthet valamennyiünket, és ellenállóbbá is
tehet, ha nem adjuk fel. Nem várhatunk mindent csak a kormánytól.
Kemény
és a kereskedelmi tévék lelki rombolását is tiltani képes,
ezeket is jobb belátásra bíró médiatörvényre és majdan
annak betartatására van szükség. A belső ellenerők, a kivételezettségüket
elvesztett csoportok most a lelki bomlasztásra, a bizalmatlanság
széthintésére törekednek. Nekik most minden rossz, szerintük
senkiben nem lehet bízni. Ne a magyarság természetes, józan
kritikai érzékét veszítsük el, hanem lássuk meg az áskálódók
gonosz szándékait, és ha kell, büntessük is meg. A kormánytól
bírálattal is annyit kell elvárni, amennyit magunktól.
Amennyit magunk megteszünk. De sohasem a jogállamot böfögők,
a demokráciát zsebileg féltők érveit, sírását, jerikózását
kell átvenni, hanem a magunk józan eszére kell hagyatkoznunk.
Tudnunk kell, hogy ki akar újra becsapni bennünket. Ehhez
megtisztított média- felületek szükségesek.
A
magyarság két esetben veszíthet most: ha a kormány magára
hagyja a nemzeti keresztény többséget, amely megválasztotta,
és ha ez a nemzeti keresztény többség elfáradva és megmérgeződve
magára hagyja a kormányt. Egyiknek sem szabad bekövetkeznie és
akkor minden nyomás ellenére, minden nehézség közepette
magyar marad Magyarország.
Elhangzott: 2010
szeptemberében
|