vissza a főoldalra

 

 

 2016.09.23. 

A gyűrűs fejűek törzse

Áll lesben Fábián Tamás, az Index gyűrűs fejű újságírója a kötcsei úton. Előrebocsátom, én őrá nem haragszom, kis cseléd, unokám lehetne. (De nem az, hál’ Istennek.) Cihelődnek kifele a kocsikból a rendezvény vendégei. Gyűrűs fejű hirtelen, pont úgy, mint a 60-as évekből sokunknak ismerős közeg, a fakabát, előugrik (Vajon honnan látta, hogy így kell, a nagyfater tanította, esetleg ez a képesség úgy, mint a gyűrűs férgek törzsében öröklődik?), mikrofonját betolja a kiszemelt képibe. Vallja be!  A kipécézett meglepődik, hárít, kellemetlenül érinti a kérdés, ezért vagy másért furcsákat válaszol stb., az attól függ. Most szombaton azonban a miniszterelnök mellett, Kocsis Mátéban is emberére akadt a gyűrűs fejű törzs tagja.

Kérdésére: mit szól ahhoz, és összefér-e a polgári értékekkel, hogy Mészáros Lőrincet lefényképezték egy másfél milliárdos luxushajón, amint éppen nyaralt? Kocsis Máté elegáns és érdemes válasza: Bizonyára nyaralt már Ön is milliárdos luxusszállóban. Megmondaná miből vette? Ugye nem kérdezték meg. Így ennyi. Nem kvaterkázott, nem lapogatott, válaszolt. A kis gyűrűs fejű és szerkesztője leégve, sürgősen lekopott róla.

 

C