|
 2016.09.30.
Nyelv és rög
A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei
X. rész
Gímesen is főleg
az 1946 után bekövetkező kitelepítések, a többiek
reszlovakizáció általi hivatalos elszlovákosítása, majd
1946-tól 1950-ig a magyar iskola négy évre való megszüntetése
alapozták meg legjobban a magyartalanítási folyamatot. Ez
hintette el a magyarsorvadás első magját falum közösségi
lelkében is, és azzal az egyén lelkében, tudatában azon kételyt,
mely a magyar jövőbe vetett hitét mardosni kezdte, míg majdnem
kirágta. Közvetlen a reszlovakizáció elmúltával úgy
tetszett, hogy Gímes faluközösségének léte már nincs veszélyeztetve,
ám az azt követő évtizedekben mutatta ki valódi hatását a
reszlovakizáció két éve alatti magyar nemzetiségűek megfélemlítése,
zsarolása és a magyar tannyelvű iskola 4 évre való bezárása.
A szlovákiai össztársadalomba így elhintett és erősödő,
magyar nyelvet, magyar nemzetiséget, magyar jövőbe vetett
bizodalmat megvető közgondolkodás addig fajult, hogy mára
falum lakosságának csupán 20%-a magyar. E magyarságcsökkentő
folyamat legnagyobb gerjesztője épp a jogfosztottságunk ideji
reszlovakizáció, melynek végén az 1948-ban kitalált Jelenec
szlovák falunévalak az 1990-es évekbeli magyar közösségsorvadás
emblémájává válik a szlovák nemzetépítők kezében.
Pedig
minket, zoboraljaiakat nem lehetett amiatt büntetni, amiért általában
a felvidéki magyarságot büntették. Nem büntethettek azon ok
miatt, amely miatt a háború utáni csehszlovák politikum a többi
magyarlakta területet büntette. Mi nem csatoltuk önmagunkat a
Magyar Királysághoz, mint ahogy ezzel a többi magyarlakta területet
vádolták. Mi a szlovák állam területén kellett maradjunk.
Nagyapáink a második világháborúban a szlovák hadseregben
kellett teljesítsenek szolgálatot. A szlovák állam érdekeit
kellett védjék, akár a keleti fronton a Szovjetunió ellen
kivezényelve, akár az 1944-es szlovák nemzeti felkelésben a német
fasiszta megszállás ellen a szlovák nemzet megmaradásának érdekében.
Ennek ellenére sem számítottunk ártatlannak.
Mi, zoboraljaiak
is háborús bűnösök lettünk, pedig nagyapáink, mint ahogy
anyai nagyapám is közkatonaként az említett szlovák nemzeti
felkelés kötelékeibe vezényelve azon fasisztaellenes felkelésben
vett részt, mely Szlovákiát a második világháború győztesei
közé sorakoztatta. E nép-nemzeti megmozdulásukra szlovák
testvéreink máig büszkék, és a nap mikor e felkelés
kirobbant, augusztus 29-e, a Szlovák Köztársaság egyik államünnepe.
Az idei augusztusi megemlékezéskor a szlovák nemzeti felkelés
mindenkori szlovák nép-nemzeti jellege mellett meg lett említve
a cigányság jelentős szerepe is e felkelésben. A felvidéki
magyaroké nem volt említve, sem azelőtt, sem most. Nem volt
olyan súllyal feldolgozva, mint a szlovákok, illetve most a cigányság
szerepe e felkelésben, s félő, hogy sehogy sem volt
feldolgozva. A Szlovákia fejlődésében szerepet vállaló
magyarok a magyar és a szlovák történelemírás egyik terra
incognitája.
A 12 zoboraljai
magyar falu emberanyagával a szlovák államot, s benne a szlovák
nemzet igényeit kellett szolgálja, s ezért a köszönet a háború
után a kizsarolt elszlovákosítás, a kitelepítések,
vagyonelkobzások, magyar tannyelvű iskolák megszüntetésének
formájában lett kézbesítve a zoboraljai magyarságnak. Ránk
is ránk nehezedett az állami zsarolás, ha nem leszünk szlovákká,
költözhetünk Magyarországra. A faluneveink megváltoztatása
legerősebben Gímest érintette. Míg a többi zoboraljai falunak
volt szlovák népnyelven élő ősi névváltozata, Gímes nevét
a szlovákok is Gímesként használták. Ám épp ez volt a hibája
e névnek, mert a nemzetépítők nem akarták, hogy megmaradjon
azon Gímes, ami a magyar jelleget minden hangzójában hordozta,
és hirdette szlováknak és magyarnak egyaránt.
qA Gímes hangsort
nem csak az előzőkben említett Ghymeskosztolány nevéből száműzték.
Megkísérelték e hangsort a falu nevének Jelenecre való megváltoztatásával
a falu fölé emelkedő vár nevéből is törölni. Egy sor
szocializmus idején kiadott turisztikai kiadvány, térkép, várakról,
településekről szóló könyv, tankönyvek nem úgy említették
a várat, ahogy a szlovák nyelvben rendjén volna az, tehát hogy
„hrad Gymes”, hanem Jelensky (Jelenszkí) hrad, Jelenecky hrad
néven, esetleg ritka kivétellel zárójelbe odatették a Gymes
nevet, mint egy fakuló megnevezés modern korban még élő, de
nem megfelelő példáját. A falu névváltoztatása pedig a várra
nem vonatkozott, s mégis úgy alkalmazták. A várat hivatalosan
soha senki nem keresztelte át.
Annak
névváltoztatására dekrétum nem vonatkozott. Valószínű,
sorok közül olvasta ki a szlovák nemzetépítés ebbéli igényét
a szocializmus kori publicisztika. Ha már egy falut Jelenec névvel
illetnek, hogy lehetne a vára Ghymes?! – mondhatták maguknak a
szlovák jelleget mindenhol látni akaró erők. Napjainkig e vár
névváltoztatási kísérlete csődöt mondott, mivel a Gímes
hangzás ősiséget sugall nemcsak a szlovák szakértői füleknek.
A kilencvenes évek óta a várral foglalkozó szlovákiai kiadványok
újonnan rehabilitálták a nevet, nem hagyták magyar mivolta
miatti száműzetésében, és ha szlovák névalakban is, de újra
Gymesként (Gímes) jelenik meg Ghymes vár neve.
A
szocializmus majd ötven éve alatt az asszimiláció a
reszlovakizáció eredményeinek védelme, a városba munka után,
tanulmányok után való elszivárgás által, és a faluba a környező
városokból Nyitráról és az Aranyosmarót környéki szlovák
barsi falukból beszivárgó szlovákság szintén nagy hányadot
mosott el a gímesi magyar faluközösség partjából, és ezzel
dagasztotta a falubéli szlovák kisebbség vizeit. Ám a faluban
működő Csemadok (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete)
alapszervezete a szocializmus évtizedeiben meghatározó kultúr-
és közösségi életszervező volt.
A reszlovakizációra
válaszként már 1949-ben Pozsonyban alapított magyar kultúregyesület
Gímesen megszervezett alapszervezete a hatvanas és a hetvenes évek
elején a zoboraljai magyar közösségi élet szervezője lett.
Minden évben megtartattak a Csemadok-napok, amely többnapos kültéri
rendezvénysorozatot jelentett hazai magyar és magyarhoni fellépőkkel,
mely esemény többezres magyar tömegeket vonzott Gímesre.
A
korszak egy érdekes jelenséget is szült, mégpedig az 1968-as
csehszlovákiai forradalmi események kapcsán. A Varsói Szerződés
Csehszlovákiát megszálló hadseregeiből Szlovákia déli területire
a Magyar Néphadsereg vonult be. Magyar és szovjet katonák
vertek tábort a falu üdülőközpontjában. A magyar katonákat
Jancsó János nagybátyám, aki a helyi Csemadok-elnök volt, a házára
kitűzött nagyméretű magyar zászlóval fogadta, melyet feleségével
varratott meg. A csehszlovák hivatalok ezért meg is hurcolták.
Megismétlődött az 1938-as zászlókitűzés, amikor is gímesi
legények a magyar zászlót a templom tornyára erősítették
abban a reményben, hogy a honvédség Gímesig menetel, s ha a
felderítők meglátják a nemzeti színű zászlót, tudják,
hogy Gímesen is fogadva vannak. Ám 1938-ban a Magyar Királyi
Honvédség Zoboraljáig nem menetelt fel, 1968-ban a Magyar Néphadsereg
pedig igen. Harminc év és szöges ellentétű világnézet és
eltérő indíttatás választotta el a magyar bakák észak felé
menetelését. A szovjetek jelenlétével a faluban a második világháborút
megjárt volt frontkatonák – mint gímesi nagyapám – nem
voltak épp kibékülve. Ellenben a magyar katonák és a gímesiek
között az egy nyelv, egy nemzetiség olyan viszonyszöveteket
teremtett, melyek udvarlásba, esküvőig menő szerelembe csaptak
át. A magyar katonák két évi jelenléte a faluban építő hatással
volt a magyar közösségi tudatra, bár a Varsói Szerződés kötelékei
Csehszlovákiában paradox módon nem jósoltak jó fejlődési irányt
Csehszlovákiának. Ez az 1968-as események elmúltával a
hetvenes évekbéli Gustáv Husák-i konszolidációval be is következett,
ami Gímesen is a szocializmus építményének megerősítésére
szolgáló intézkedéseket hozott.
A
falu életében azon emberek kaptak prímet, akik lojalitásáról
a csehszlovák szocialista rendszer meg volt győződve. A
Csemadok nagyszabású, színvonalas, magyar kultúréletet támasztó
kültéri rendezvényei is visszafogottabbá váltak, úgyszólván
tető alá lettek hajtva. A falu lakosságának tetemes része
viszont ez időkben még magyar nemzetiségű, és a falu még az
1989-es rendszerváltást követően ránk szakadó szabadságérzet
kilencvenes éveiben is jelentős magyarsággal bír.
A
szlovák népelemnek szocializmus kori feldagadása vidékeinken,
habár jelentős volt, a második, meghatározó, már szinte
teljesen magyartörlő fázisa 1989-től napjainkig figyelhető
meg.
A
szocializmusban a Csemadok precízen kiépített és svájci óraműként
működő rendszere helyi szervezetei révén nagy horderejű
nemzetmegtartó kulturális tevékenységet végzett. Ezen intézmény
tevékenységének köszönhetően tudott a Csehszlovák
Szocialista Köztársaságban élő félmilliós felvidéki
magyarság ellenállni a reszlovakizáció eredményeit védő és
azt burkoltan tovább fejlesztő magyar etnikumot bomlasztó intézkedéseknek.
Ám egy teljesen más helyzet alakult ki a nemzetépítés terén
szlovák testvéreink számára az 1989-es rendszerváltást követően.
A Csemadokban a bársonyos forradalom nagy lenyakazásokat eredményezett.
A kommunistának titulált szervezet az új demokratikus rendszer
vezetői, magyar vezetői szemében kegyvesztett lett. A történelem
szemétdombjára kívánták akkoriban, mint minden intézményt,
ami a szocialista rendszert alkotta.
Szabadságérzettől
elvakult vezetőink nem tudatosították nemzetmegtartó képességét
kiválóan kiépített rendszere és magyar közösségeinkre
hatni tudó és azokat mozgósító alapszervezetei révén. Valószínű,
felvidéki magyar vezetőink is így akartak szakítani a
kommunista múlttal. A Meciar-kormányok erősödő nacionalizmusával
pedig az állami kisebbségi támogatásait is megnyirbálták.
Ellenben
újraszervezhette sorait a szlovák nemzetépítéssel és szlovák
kultúra kutatásával és terjesztésével foglalkozó intézmény,
a Matica Slovenská (Matica Szlovenszká). A szocializmus éveiben
inkább eltűrt, szinte csupán könyvtári, levéltári munkára
kárhoztatott intézmény a kilencvenes évek demokráciájának
beköszöntével vehemens erővel tért vissza a szlovák nemzetépítéshez,
a szlovák kultúra kutatásához, terjesztéséhez. Úgy, mint az
1948-tól bekövetkező tevékenységének fokozatos beszűkítése
előtti, reszlovakizációs időszakban, 1989 után is kiemelt
figyelmet szánt a dél-szlovákiai magyarlakta területeknek. A
reszlovakizációs eredmények szocializmus kori védése, burkolt
fejlesztése, magyar tannyelvű iskolák megszüntetése,
magyarlakta városok szlovák munkások ezreivel, tízezreivel való
feltöltése által stb. kiváló alapot adott e szlovák
nemzetfejlesztéssel foglalkozó intézménynek. Ekképpen vált a
Matica Slovenská számára érdekessé a szlovák nemzetépítés
fényében Gímes is. Úgy, mint ahogy a reszlovakizáció idején
a Matica Slovenskával a magyartalanítás terén szűken együttműködő
Szlovák Liga számára is, amely az 1946-tól 48-ig tartó időszakban
Gímesen központot létesített, hogy innen irányítsa Zoboralja
és Nyitra vidékének magyartalanítását, a szlovák népelem
duzzasztását.
A Csemadok helyi
szervezetének sorvadása, a felvidéki magyarság vezetőinek érdektelensége
és az első Meciar-kormányok kisebbségi pénzmegvonásai által,
teret adott egy új kulturális nemzetépítő játékosnak Gímesen,
az államilag támogatott Matica Slovenskának, amely a Gímesen már
asszimilációnak indult magyarsággal kiváló táptalajt kapott
munkásságához. Az 1990-ben főnixként feltámadó Matica
Slovenská kotlós módjára Zoboralja szlovák tyúkfiai fölé
is szétterpeszthette óvó szárnyait.
|
