2016.09.30.
Színek és
hangulatok
Német származású kőbányai művészek kiállítása az Újhegyi
Közösségi Házban
Hihetetlen az a
megtartó erő, az a közösséget egységbe tömörítő értékszemlélet,
amely a német származású kőbányai képzőművészeket
jellemzi. Igényük van arra, hogy évről évre megmutassák fejlődésüket.
Vagy talán csak azt, hogy élnek, működnek, gondolkodnak, végzik
munkájukat Isten adta tehetségük szerint. Kis csoport, a meghívott
vendégekkel együtt is alig vannak tízen, de idősebb és
fiatalabb éppúgy megtalálható közöttük, mint mester és tanítvány.
Mert
ha a csoport doyenjét, Kőhegyi (Köhler) Gyulát, az éppen itt
új technikákkal kísérletező grafikusművészt, vagy a most
ugyancsak izgalmakat keltő E. Szabó Margit textilművészt említjük
mesternek, nyugodtan nevezhetjük tanítványnak (még ha nem közvetlenül
a fönti tanítókhoz kötődik is) a sugaras tehetségű
grafikust, Eperjesi Nórát.
Ha mindössze hárman
lennének jelen a tárlaton, természetesen nagyobb számú művekkel,
már akkor kirajzolódhatnék a figuratív és nonfiguratív, a
hagyományközeli formálási mód és az avantgárd csaknem „összetartozó”
különbözősége. Talán együtt gazdagodást is mondhatnék.
Ám szerencsére
vannak társaik ebben a demokráciát nélkülöző – csak az
esztétikum számít – vértelen csatában. Ha E. Szabó Margit
papír alapú „kárpitja” a különleges csillagrengeteggel nyűgözött
le – az Ég és a föld közöttön (remek installáció) és a
Big cityn is ott leledzik valaminő kozmikus sugárzás –, Maria
Kisser osztrák festőművész egymásba olvasztott két táblája
(külön-külön is érték volna az A szeretet oltára és az Az
örök áramlás) a bensőből sugárzó, a szakrális körök felé
táguló tisztaságélményével hat. Mindezt organikus
„konstruktivizmusa” közvetíti.
De
az absztrakt mű is hiteles, ha szín- és formaszerkezetében
robban. Eperjesi Nóra vertikális építkezésű dinamikus Prizmája
– a művész rajztudását az Írástudó és a Látlak arcvariációja
jellemzi – erre éppúgy példa, mint Ehrenthal Krisztina zenei
élményű, csigalabirintust ábrázoló táblája (Hajnali ébredés),
vagy a hullámmozgást földtérképpé avató Favellája. Krausz
Margit expresszív ecsetlendületével ható – a félfigurális
és a nonfiguratív mögött is fölfedezhető – mélység különösképp
a szerkezet villódzásával hat (Anyám virágai; Találkozás;
Szakadás).
Az egyik meghívott
vendégművész, Ferenczy Tamás piktúrája, főképp tájképeit
tekintve (Vihar után; Szelek szárnyán; Téli Balaton) erősen kötődik
a realista hagyományhoz – érthetetlen, hogy miért épp ő
szerepel a legtöbb művel a tárlaton –, ám ábrázolásmódjának
alig van mélysége. Viszont két kisméretű akvarellje – a
Szerenád után és a Jazz (különösen az utóbbi) – erőt
mutat.
Iparművészeink
– az ikonfestő Weninger Varga Ilona és a tűzzománc
szerelmese, Illéssy Zoltánné – ezúttal is hozzák formailag,
eszmeileg (szakralitás) megejtő világukat. Évekre
visszatekintve is a legbiztosabb pontok. Weninger Varga Ilona
keresztvariációiban (Feltámadási kereszt; Crux gemata; Salus
mundi; Szent kereszt felmagasztalása) évszázadok golgotája
hirdeti az istenarcú ember bizodalmát, a föltámadás nagyszerűségét.
A finom ecsetkezelés eleganciája lenyűgöző.
Illéssy Zoltánné
tűzzománc képei – kitűnő alakrajzzal, a kereszt körüli
„találkozások” bibliai igazság-sugallatával – szintén a
kiállítás fénypontjai. Egyalakos és többalakos variációjuk
– ez utóbbiaknál szerkezeti invencióval – a hitben fogant
szépségeszményt tükrözik (A szent kereszt megtalálása; Fájdalom;
Menjetek el az egész világra; Ne féljetek).
Egy nem akármilyen
megújulásnak is szemtanúi lehetünk. Kőhegyi (Köhler) Gyula
fiatalos lendülete irigylésre méltó. Eddig is tudtuk, hogy a
grafika (kisgrafika) mestere, amelyet ezúttal egyetlen táblára
vont tizenegy darab színes, némely esetben groteszk hangulatú
komputergrafikája reprezentál. Mindeniken a fölszabadító
vonal diadala. Ám az igazi meglepetést színes Mozaik képe
jelenti, középen a megváltást sugalló corpussal. Egyszerűségében
is nagy hatású kompozíció.
Szakolczay Lajos
|