|
 2016.09.30.
Csoóri Sándor mindig a magyarokkal volt
Csoóri Sándor
mindig a magyarokkal volt - hangsúlyozta az emberi erőforrások
minisztere a szeptember 12-én elhunyt Csoóri Sándor költő, író,
filmalkotó temetésén az Óbudai temetőben. A szertartáson Csoóri
Sándor családtagjai, pályatársai, tisztelői között jelen
volt a kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök és
a kabinet több tagja. Részt vett a temetésen Boross Péter volt
miniszterelnök is. Balog Zoltán búcsúbeszédében kiemelte: ha
a 21. század magyarjai erős közösséget akarnak alkotni, akkor
újra élniük kell a népi hagyományt, nem valamilyen foszladozó
nosztalgiából, hanem mint a megmaradás és gyarapodás egyik
fontos zálogát.
A miniszter
szerint mégis elmaradt a katarzis, amit az író kevésbé magának,
sokkal inkább a nemzetnek kívánt. Annak a sokaságnak, országlakóknak
és azon kívülieknek, akiket 1990 után annyira nemzetnek kívánt
látni. Elmaradt a katarzis: a közös megérkezés a demokráciába,
a megtisztulás élménye, s a közös alapról indulás akár
sokfelé is - emlékeztetett a miniszter, idézve Csóri Sándor kérdését
is: "Lehet olyan demokráciára bármit is építeni, mely
együtt él a vérbírókkal?".
Balog Zoltán elmondása szerint hamar Csoóri Sándor lett
"az, aki nem jó".
"Tiltakozó aláírások, ellencikkek százai, és máris
kiröpítették közösségi lelkiismeretünk státuszából Csoóri
Sándort azok, akiket zavart az ő közösségi
lelkiismerete" - idézte fel.
Mint hozzátette, nem engedték, hogy médium legyen az, aki
korábban egyszemélyes intézményként volt jelen a belvárosi
asztaltársaságban és a lakiteleki népi sátorban is: "Csoóri
nem lehetett az ünnepelt".
A miniszter kiemelte, hogy a véleményvezérek "a
legnagyobb vadra lőttek", és sok nagyságot is megtévesztett
a történelmi sebek kinemmondhatóságával operáló korszellem.
Csoóri Sándornak elevenek maradtak sebesülései, mert
akit szimbólumnak tartottak, az nem volt sebezhetetlen: ember
volt. "És szabad maradt mégis, belülről szabad, az utolsó
pillanatig, az utolsó évek közéleti magányában is. Miközben
a részvétel és a tanúskodás mindennapi igénye - melyet Móricz
Zsigmondban úgy csodált - soha nem hagyta el" - hangsúlyozta.
"Életem egyik nagy ajándéka, hogy (...) odakerülhettem
a közelébe; meghallgatott, kíváncsi volt rám, hallgathattam
és hallgathattunk, együtt aggódhattam azokkal, akik szeretik.
Belenézhettem távolodó tekintetébe, foghattam haldokló kezét"
- idézte fel Balog Zoltán.
Csoóri Sándor élete önálló műfaj, érdekcsoportba,
osztályba, politikai táborba nem sorolható létezés. Még
akkor sem, ha mindig a magyarokkal volt - búcsúzott a nemzet művészétől
az emberi erőforrások minisztere.
A szertartás kezdetén a gyászolók a Nemzeti Énekkar művészeivel
elénekelték a 90. zsoltár 1. és 2. versét.
Bogárdi Szabó
István református püspök ezt követően Ézsaiás próféta
40. könyvéből, majd Pál apostol 2. korintusi leveléből idézett.
A püspök búcsúbeszédében felidézte, hogy Csoóri Sándor egész
életében szerette az "egybegyülekezést", és most,
holtában még egyszer egybegyülekeznek tisztelői, hogy megadják
számára a végtisztességet. Bogárdi Szabó István felidézte,
hogy néhány hete, amikor meglátogatta Csoóri Sándort a kórházban,
megkérdezte tőle, hogy harci vagy vigasztaló zsoltárt
olvasson-e fel számára. Önkéntelenül is harci zsoltárok
felolvasásába kezdett, de a nagy beteg alkotó "végső,
elrettentő erővel" vigasztalót kért.
A püspök a "nagy magyar őrállónak" nevezte
Csoóri Sándort, aki egyszerre volt próféta, apostol és tanú,
aki akkor is szeretett itt élni, amikor "az országot nem úgy
rakták össze", ahogy ő szerette volna.
(MTI)
|
