vissza a főoldalra

 

 

 2016.09.30. 

Módosul a szlovák-magyar államhatár az Ipolyon

A szlovák kormány elfogadta a Robert Kaliňák belügyminiszter által előterjesztett alkotmánymódosító törvényjavaslatot, melynek értelmében módosul Szlovákia déli államhatárának vonala. A változásra egyelőre nem a történelmi igazságtétel jegyében kerül sor, és nem is az etnikai határok tiszteletben tartása az indító ok, hanem pusztán az Ipoly folyót érintő vízgazdálkodási munkálatok. A folyó medre – amely államhatárt képez Szlovákia és Magyarország között – ugyanis az áradások során rendszeresen megváltozik, problémákat okozva az érintett területek esetében.

A két ország képviselői már korábban megállapodtak a kölcsönös, azonos mértékű területcserét (néhány hektárról van mindössze szó) is magába foglaló határmódosításról, amelynek köszönhetően a jövőben már nem a folyó „szeszélye” fogja megszabni az államhatárt, hanem az állandó marad. A kérdést rendező nemzetközi egyezményt a felek idén január 25-én írták alá Amszterdamban, ám ezt még a nemzeti parlamenteknek is ratifikálniuk kell. A 2016-os amszterdami egyezmény előtt egy több mint fél évszázaddal korábbi, 1956-os nemzetközi szerződés szabályozta a Szlovákia és Magyarország közti államhatárokat.

 

(felvidek.ma)