2017.08.08.
Szakképzésből
a felsőoktatásba
Mi változtatni szeretnénk, míg a velünk szemben állók azt
akarják, maradjon minden úgy, mint régen
Egyik célunk: a jó
autószerelőkből legyenek autóipari mérnökök. Ez nem álom,
nem teljesíthetetlen kívánság. Van rá példa, nem egy autóipari
világcég közép-, illetve felső vezető rétege a szakmai
ranglétrát végigjárt szakmunkás tanulókból is verbuválódik.
Dr. Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével
beszélgetünk az évek óta tartó vitáról, és a választások
előtt menetrendszerűen magasra csapó támadásokról.
Elnök úr, szakmai, vagy politikai jellegű támadásokról
van szó?
– Egzisztenciális utóvédharcokról. Remélem, nem tudják
visszafordítani az idő kerekét. Ezért álltunk ki a kancelláriarendszer
és a konzisztóriumok bevezetése mellett a felsőoktatás átalakításakor.
Az utóbbi még nem mindenütt működik megfelelően, de az előbbinek
már kézzelfogható eredményei vannak; jelenleg a felsőoktatás
készpénzállománya meghaladja a 300 milliárd forintot. Míg
3-4 éve arról lehetett hallani, hogy egyes egyetemek a csőd szélén
állnak. Ehhez kellett néhány olyan rendőr dandártábornok –
az egyik kancellár korábban ezt a rangot viselte –, aki
fegyelmet és rendet tart, szimplán betartja és betartatja a
szabályokat. Felsőoktatási rendszerünk legnagyobb problémája,
hogy hiányoznak a felelősségi pályák. Az egyetemi autonómiára
hivatkozva, felelősség nélkül szinte minden megtehető. A szenátus
dönt a legtöbb kérdésben. Amikor a felsőoktatás rendszerét
kezdtük vizsgálni, először a hallgatói önkormányzatokat
vettük górcső alá. Hiszen ők voltak a rendszer legpuhább
szereplői, akik könnyen megvehetők. Ha egy hallgató ott ül a
professzor mellett a szenátusban, akkor úgy dönt, hogy azzal
elnyerje tanára tetszését, és az esetek többségében nem is
rendelkezik kellő információval a szavazás tárgyáról. Míg
egy dékánválasztásnál a hallgatói önkormányzatnak 30%-os
– vagy annál nagyobb – a súlya. Olyan rendszerhibák voltak
– és vannak még ma is –, melyeket nagyon nehéz föltörni.
Amikor egy vállalkozó vitatkozik egy neves professzorral, eleve
vesztesként teszi, mert az ő társadalmon belüli elfogadottsága
lényegesen alacsonyabb.
Milyen
viszonyban van egymással a közoktatás és gazdaság?
– A magyar gazdaság most már jó állapotban van, de a
kedvező gazdasági folyamatok csak akkor tehetők fenntarthatóvá,
az ország akkor lehet versenyképes, ha megfelelő tudással is
rendelkezik. A tudást kétféleképpen lehet bevinni a gazdaságba.
Az oktatás és a kutatás, a fejlesztés és innováció útján.
Ezért mindkét területen erős vitába keveredtünk, de mi
kitartunk véleményünk mellett. Az oktatás szerkezetileg négy
fő szintből áll: közoktatásból, középfokú oktatásból
– ennek három eleme a szakképzés, a szakgimnáziumok
rendszere és a gimnáziumok –, felsőoktatásból és felnőttképzésből.
A közoktatás egyik legnagyobb problémája, hogy évtizedek óta
változatlan a tananyag. Ötödikes fiam ugyanazt tanulja, mint én
35-40 éve. Hiába van a gyereknek mobiltelefonja, számítógépe,
laptopja, ha ezekkel az eszközökkel a digitális munkavégzést,
feladatmegoldást nem sajátítja el. A másik probléma a
nyelvoktatás iránya. Amikor ezeket a lehetőségeket nem biztosítjuk
a kisdiáknak, akkor ténylegesen szegregációs folyamba lökjük
be, mert van, aki megteheti, hogy a gyermeke különórán a szükséges
képességeket elsajátítsa. Amennyiben a szegregáció megszüntetésére
törekszünk, akkor ezeket a kompetenciákat kell a gyerek számára
biztosítani. Mi változtatni szeretnénk, míg a velünk szemben
állók azt akarják, maradjon minden úgy, mint régen. Nem lennénk
ellene a 9 osztályos általános iskolának, ha azt tartalmilag
meg lehetne tölteni. Azonban ma a 8 osztályosról sem lehet ezt
elmondani. Mi ezért is javasoltuk azt, hogy 16 éves korig legyen
kötelező a közoktatás. Utána, ha a tanuló és a családja például
az anyagi helyzetük miatt, vagy azért, mert már két osztályismétlésen
van túl a gyerek és nem találja a helyét, elmehessen dolgozni.
16 éves gyerekek tömegét kiraknák az utcára?
– Nyilvánvalóan nem, ez néhány száz gyereket érint.
A középfokú képzésben már valódi szegregáció esete forog
fenn, mert az elitgimnáziumokba, ahová tízszeres-hússzoros a túljelentkezés,
csak a nagyon kemény felvételi követelményeknek megfelelő
gyerekek kerülnek be. Azoknak a gyerekeknek, akikről mi beszélünk,
esélyük sincs ilyen gimnáziumokba bekerülni. Ezért helyezzük
a felzárkóztatásra a hangsúlyt. Be kellene bevezetni a 0.,
alapozó, felzárkóztató évfolyamot, ahol a tehetséges, de kevésbé
tehetős családok gyerekei is megkapnák a megfelelő tudáshoz
az ismeretanyagot. A szakképzés berkein belül a gyerek egy
adott szakmát tanul meg. Ide néhány ezren jelentkeznek évente.
A legnagyobb gond, hogy nincs elég gyerek. Általános iskolába
évente nagyságrendileg 100 ezren iratkoznak be, a középfokú képzésbe
beiratkozók száma pedig évente, egymásra rakodóan 20%-20%-kal
csökken. Azonkívül, mint mondtam, a családok egy része megélhetési
okok miatt azt szeretné, hogy gyermekük minél hamarabb
dolgozzon, ezért is választja a 4 osztályos képzés helyett a
3 osztályost a szakiskolákba jelentkezők többsége. Egy szóval
sem mondom, hogy nem kell oktatni. Az lenne a jó, ha minél tovább
oktatnák a gyermeket. A társadalom anyagi lehetőségeit és a
gyerek képességbeli korlátját kellene optimálisan összehangolni.
300 ezer gyerek oktatásának rendszerszerű megalkotásáról van
szó, ami persze érdekellentétek kereszttüzében van. Érthető,
ha egyetlenegy polgármester sem akar gimnáziumot bezárni, noha
ez a döntés rajta nem, lob bierején azonban múlik. Valamennyi
intézmény állami fenntartású, még az egyetemek is – holott
szenátusaik állandóan az autonómiára hivatkoznak. A
nagypolitika pedig nem akar a helyi közösséggel konfliktusba
kerülni. Gondoljunk bele, hogy a kormánypártok a 2/3-os többséget
a tapolcai kórházbezárás vitáján vesztették el. Holott ha józan
ésszel végiggondoljuk, hazákban, ahol 2 óra alatt elérhető a
főváros, 2-3 jól felszerelt, szakképzett állományú, jól működő
onkológiával sokkal többet érünk, mint régi, elavult eszközökkel.
No, de térjünk vissza a középfokú oktatásra; ha maradnak a
gimnáziumok, s mindegyiket fenntartják, akkor az a színvonal csökkenésével
jár. Harc folyik a gyerekekért. Sajnos olyan vidéki gimnázium
is akad, ahol 2,5-es tanulmányi átlaggal indítottak első osztályt.
Ez is csökkenti a szakképzésbe beiratkozók számát?
Vagy az is, hogy a társadalomban az él még mindig: érettségizett
gyerekből lehet valaki, míg, aki szakmát tanul, zsákutcába
kerül?
– Ez egy
old-style gondolkodás, amelynek az a lényege, hogy gimnázium,
aztán egyetem. Ez a hazai modell alapvetően a korábbi, korlátlanul
liberális oktatáspolitikai felfogáshoz kötődik, és Görögországban,
Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban alkalmazzák.
Elég megnézni ezekben az országokban a gazdaság állapotát,
és a fiatal munkanélküliek arányát. Ausztriában, Németországban,
Hollandiában viszont a diákok először szakmát tanulnak, s
onnan lépnek tovább a felsőoktatásba. Ezekben az országokban
az autóipari konszernek vezetői szakmunkásként kezdték, és
utána tovább tanultak. Ezért szorgalmazzuk a felsőoktatás átjárhatóságát,
vagyis hogy a diák a szakképzésből be tudjon jutni a felsőoktatásba.
Egy tehetséges autószerelőnek még előnyt is kéne adni ahhoz,
hogy autóipari mérnök legyen. Amennyiben szükséges, akkor indítsanak
egy felkészítő évfolyamot. Ez a munkaadók érdeke, mert ők
nem szakmunkást, de nem is tudományos mérnököt keresnek,
hanem a kettő közötti tudásút. A Magyar Kereskedelmi és
Iparkamara által megrendezett Szakma Sztár vetélkedőn
tapasztalom, hogy egy logisztikusnak szinte jobban kell beszélnie
angolul, mint egy angol tanárnak, mert neki a „japán angolt”
is ismernie kell. Egy folyamatszabályozó, vagy egy automatika
rendszerszerelő oktatása több mint egy középfokú képzés,
de nem igényel ötéves egyetemi oktatást. Az egyetemek vezetői
ennek nem minden esetben örülnek, mert azt hangoztatjuk, le kell
a falakat bontani, és ezeket a diákokat is be kell engedni a
felsőoktatásba. Ők viszont a tudományos világban érdekeltek,
s abban, hogy minél tovább bent tartsák a diákot. A ma igen
figyelemreméltó egyetemeink főiskolaként indultak, kötődve
valamelyik iparági területhez. Ilyen Győr, Kecskemét, a veszprémi
és debreceni vegyészképzés, és az összes orvostudományi
egyetemünk, ahol duális képzés folyik, mert mindegyiknek van
klinikája. Ahol működik a duális képzés, ott sikeres az
egyetemi oktatás. A felsőoktatásban csökkent a legnagyobb mértékben
a diáklétszám. 550 ezer fő a kapacitás és 290 ezer a hallgatói
létszám. 2020-ra ez a szám 250 ezerre csökken. Van olyan
egyetem, ahol 50%-kal nőtt az oktatói létszám, s körülbelül
ugyanennyivel csökkent a hallgatóké.
Úgy véljük, nemcsak a régi oktatási lobbi ellenállásáról
van szó, a régi vágású közgazdászok is felsorakoztak melléjük.
„A Dimitrov-téri fiúk” talán még emlékeznek rá, hogy azt
mondták nekik, ők lesznek a társadalom mérnökei. De milyen választ
adtak arra, hogy mi történt Magyarországgal, és mi legyen
Magyarországgal? Eltelt 30 év. És ők még mindig a saját
elavult, megbukott mániájukhoz ragaszkodnak. Mitől ekkora a
mellényük?
– A magyar közgazdászképzés problematikus. A közgazdász
oktatók zöme annyira elkötelezett a korábbi közgazdasági
filozófiák mentén, hogy közben nem teszik meg azt, ami
szerintem alapvető feladatuk, hogy alternatívákat hasonlítanak
össze. Tehát nem úgy képzik a hallgatókat, hogy 2010-től más
gazdaságpolitikát folytat a kormány, mint korábban, s ezt
vitassuk meg, elemezzük ki. Kevés kivitellel csak liberális
tanokat közvetítenek, holott mindegyik közgazdasági iskolát
be kellene mutatniuk s nem értékrendet közvetíteniük.
Mi hiányzik ahhoz, hogy megvalósuljon a szakképzésből
a felsőoktatásba való átjárhatóság?
– Erre már megvan a jogszabályi lehetőség; az első
feladat, az érettségi letétele akár esti gimnáziumban, a másik,
hogy a creditpontba beszámítódjanak a szakközépiskolai tanulmányok.
És mi a helyzet a felnőttképzéssel?
– Az egész életen át tartó tanulás (lifelong learning)
területén állunk a legrosszabbul. Azt állítják, hogy nem tanítják
meg a gyereket arra, hogy meglegyenek a képességei az életen át
való tanulásra. Ezt nem is az iskolában kell elsajátítani,
hanem egy életen át kell tanulni. Ahogyan egy multicég vezetője
munkatársait folyamatosan képzi, úgy a kis- és középvállalkozások
esetében is meg kellene teremteni egy olyan felnőttképzési
rendszert, amely automatikus továbbképzést biztosít.
Arról is megy a vita, hogy felnőttképzésről, vagy
felnőttoktatásról beszéljünk.
– Egy
gipszkartonszerelő szakmunkást egy új technológia esetén képezni
kell, míg egy közmunkást oktatni szükséges.
Ki a klasszikus értelemben vett közmunkás?
– Ezen a téren is változás lépett be, mert a csúcsponton
350 ezer közmunkás volt. Akkor azt mondták, az illető nem segélyt
kap, hanem dolgoznia kell, és ezért magasabb jövedelemben részesül.
Ez a szám 130 ezerre csökkent, mert sokan visszamentek a reálgazdaságba.
Még egy közmunkást is oktatni kell, mert a kaszáláshoz is szükséges
a képzettség, a munkavédelmi ismeret. A felnőttképzés alatt
nem a közmunkás-rendszert értem, hanem hogy minden egyes szakma
evolúciós folyamatához kell igazodni. Ezt a nagy cégek megoldják,
mert rendelkeznek elég erőforrással, és tudják, számukra
versenyelőnyt jelent. A kis cégeknek erre nincs pénzük.
A ’90-es évek elején indult el egyetemi szinten az
andragógusképzés. A tanszék alapítói előjöttek azzal, hogy
az andragógia a felnőttképzés tudománya. Kialakult a képzett
tanerő az élethosszig való tanuláshoz?
– Még nem, holott ez lenne az egyik kitörési pont, mert
a jelenlegi többletkapacitás hosszú távon fenntarthatatlan. Jómagam
nem az andragógusképzésben látom a megoldást, sőt ez részlegesen
munkanélküli képzés – látom a jelentkezéseken. A felnőttképzés
kapacitást tudna lekötni akár a szakképzési centrumokban, akár
a felsőoktatásban. A szakoktató is képes felnőttekkel
foglalkozni, mert a legtöbb pedagógusból nem hiányzik a hivatástudat.
Korábban az egyetemi szakok túlburjánzását éltük. Abban a
pillanatban, amikor egy olyan szakot találnak ki, ami nevében újdonság,
akkor lehet tanszéket alapítani, és az illető lehet az adott
terület professzora. Ezért indult el annak idején hihetetlen
sok OKJ-képzés és rengeteg szak a felsőoktatásban. Emellett
hiányzik az a középvetetői réteg, aki megfelelően menedzselné
a munkabeosztást. A legszemléletesebb példa, ha összehasonlítjuk
a magyarországi és az ausztriai útépítést. Ha valaki egy
multinál dolgozik, akkor rákényszerül a teljesítményre.
Elnök urat gyakran támadják, s nem hiszem el, hogy közben
nem tudják, hogy tarthatatlan álláspont mellett kardoskodnak.
– Ezt a kérdést gyakran felteszem magamnak, mert legtöbb
esetben triviális az, amit hangoztatunk, ezért „hétköznapi”
logikával felfogható.
Az is meghatározó a gazdaságpolitika tervezéskor,
hogy a szolgáltatások száma vagy az ipari termelés erősödjön.
Az autógyárak betelepítése növelte az ipari termelést?
– Egészséges gazdasághoz egészséges szerkezet kell
– ez is triviális mondat. Magyarországon az elektronikai ipar
a legerősebb. Az autóipar, amiről a legtöbbet hallani, egyik
nagy előnye, hogy Németországból érkezik, és a németek nyerésre
állnak az autópiaci világversenyben. A másik: hatalmas mennyiségű
beszállítót és alvállalkozót vonz. Az alkatrészek jelentős
részét is nálunk állítják elő, nem úgy, mint az
elektronikai iparban.
A már említett kis- és középvállalkozások helyzete
milyen tendenciát mutat?
– Szétszakadót. Azon kell munkálkodni, hogy ne csak a
kkv-szektor kisebbik része vegye át a technológiai újításokat.
Papolczy
Gizella–Medveczky Attila
|