2017.08.08.
Magyarörmény, székelymagyar
A két irányból
is szorongatott, üldözött örmények az idők folyamán többször
is vettek vándorbotot a kezükbe, és még a véres leszámolás
(1915) előtt, a 17. század végén eljutottak Erdélybe is, ahol
a befogadó fejedelem (Apafi Mihály) biztosította békés létüket.
Elkerülhetetlen volt – már csak kiterjedt kereskedői
kapcsolatuk, de a magyar anyanyelvűekkel kötött házasságuk
miatt is – a magyar nyelv elsajátítása, majd saját nyelvük
lassú kopása, elmaradása.
Az erdélyi örmények beolvadtak a magyarságba, és tevékeny
részt vettek az ország gazdagabbá, virágzóbbá tételében pénzükkel,
tehetségükkel. De az 1848/49-es magyar forradalomban és a
nemzeti felszabadulásért vívott háborúban sem kímélték
vagyonukat, életüket immár hazájuknak vallott Magyarországon.
Így előbb örménymagyarok voltak, napjainkban immár teljesen
magyarrá válva, magyarörményekként vesznek részt Magyarországon
az önkormányzati választásokon.
Az örmény nyelvet már rég nem beszélik, és csak a homályba
vesző távol (olykor jellegzetes örmény külsejük) idézi még
fel valamikori őseiket. Ám még őrzik étkezési, vallási
hagyományaikat, és egyre öntudatosabban keresik származásuk
forrását. Ami évek óta bosszúságuk: a frissen bevándorolt
örmények, a „valódik” „megélhetési” örményeknek csúfolják
a nemzetiséget váltott valamikori rokonaikat.
Nos, itt tartunk jelenleg Magyarországon. A magyarörmények
és az örményörmények béka-egér harca amennyire kicsinyes,
annyira nevetséges. A magyarörmények panaszkodnak a költségvetésben
biztosított elégtelen összeg miatt, az örményörmények még
ezt is sokallják, hiszen magyarok ők, mondják, csak felvették
örmény minőségüket az e címen biztosított állami, pénzben
kifejezett elismerésért. Romániában ennél sokkal egyszerűbben
oldották meg a kérdést. Pambuccian úr a többi nemzetiséggel
együtt egymaga képviseli a romániai örményeket a képviselőházban.
Ő „a többi nemzetiség” szóvivője. Az erdélyi magyarörmények
a „valódi”, romániai örményekkel nem tartják a
kapcsolatot, csak a magyarországiakkal.
A napokban Váradi (Csibi) Barna (ugyan miféle ember lehet
ez a kóbor lovag?) magyarországi felvetése miatt –
uborkaszezonban lévén – lázba jött a székely közbeszéd.
Pró és kontra vérig menő vita bontakozott ki, hogy a székely
önálló nemzet-e, avagy része a magyarságnak. Kell-e külön
székely képviselet (a magyarörményekéhez hasonló) Magyarországon
(és nálunk is) vagy sem? A vita részleteiben egyelőre a magyar
médiában kapott helyet (hál’ istennek!) – és itt, akit egyáltalán
érdekel, megtudhatja, hogy ki kivel és ki ki ellen.
A román média még nem harapott rá (de ami késik, nem múlik).
Ha felfigyel a mi kis belső vitánkra, akkor újból leporolja a
„román eredetű székely” elméletét. Ceausescu sikerrel támogatta
és alkalmazta a külön nemzetiség elvét, és erről – a népszámláláskor
– a mai napig nem szoktak le, emígy csökkentve a magyar
nemzetiségű lakosság számát.
Számomra is komoly gondot okozott a kérdés. Megingatta
eddigi meggyőződésemet, miszerint én magyar vagyok. Kezdtem
visszalapozni őseim történetét. Teljesen meghökkentem eddigi
téves felfogásom miatt a százalékok kapcsán.
Nos, számoljunk. Van bennem 12,5 százalék örmény, 40 százalék
székely, 35 százalék magyar és 12,5 százalék ruszin. Legyek
igazságtalan a kisebbségben lévő genetikai állományomhoz, és
nyilvánítsam magam székelynek? Nem teszem. Lemondok az örmény
és ruszin őseimről, és ezennel székelymagyarnak tekintem
magam. De azért nem esem bele Ceausescu csapdájába. Mégis
megmaradok magyarmagyarnak.
Puskás Attila / Háromszék
(erdely.ma)
|