2017.08.08.
A
próza és zene kíséri pályámat
A győri színházban öt műfajon belül játszom
A matematika és a
zene szoros kapcsolatára már a régi görögök rámutattak. Püthagoraszhoz
kötődik annak felfedezése például, hogy a zenei hangközök
leírhatók számarányokkal. De egy konkrét példa: húgom hegedűművész,
és megnyert egy matekversenyt. Több zenész nagyon jó
valamilyen reál tárgyból. Holott tény, hogy a matek kapcsolódása
a zenéhez sokak számára bizarrnak tűnik. Már nem foglalkozom
a matematikával, de segíti a gondolkodásmódomat.
Vincze Gábor Péter
színművész, énekes a Győri Nemzeti Színház tagja
1963-ban Esztergomban született. A Zeneakadémián tanult
1982–85-ben, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát
is. 1989-ben lett a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Közben játszott
Győri Nemzeti Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban,
Szolnokon, Szegeden és a Karinthy Színházban is. 1993-ban a Győri
Nemzeti Színházba szerződött. Iskolázott énekhangja lehetővé
teszi, hogy prózai szerepek mellett operákban is szerepeljen. Színházi
munkái mellett szinkron szerepeket is vállal. Hangja egyé vált
az Oroszlánkirályból (1, 2, 3) megismert vicces, szószátyár
szurikáta, Timon figurájával. A Timon és Pumba
rajzfilsorozatban is ő adja a kis szurikáta hangját, valamint Hómancs
is az ő hangján szólal meg a Stuart Little, kisegér (1, 2, 3)
című filmekben.
Fontosabb szerepei
a győri színházban: Egressy Zoltán: Édes életek – Vőfély;
Boris Pasternak: Doktor Zsivágó - Alex Gromeko, Tonja
apja; Woody Allen: Semmi pánik! - Drobney atya; Kodály: Háry
János – Napóleon; Tolsztoj: Anna Karenina – Pincér;
Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én - Vitéz
Fonnyadi Ábris; Scarnacci-Tarabusi: Kaviár és lencse -
Antonio, szomszéd; Mozart: A varázsfuvola – Papageno;
Leoncavallo: Bajazzók –Silvio; RIce-Webber: Jézus
Krisztus szupersztár - Péter, János; Bakonyi-Szirmai-Gábor:
Mágnás Miska - Miska lovász; Andersson-Ulvaeus-Rice: Sakk,
a musical - Walter de Courcy és a Beatles nagyszabású
darabban is szerepelt.
–Tekintettel arra, hogy nagyon későn, majdnem éjfélkor
lett vége a produkciónak, s mivel ez egy annyira felemelő
darab, hajnali kettőig képtelen vagyok elaludni a katarzistól.
Attól a katarzistól, ami mindenféleképpen hat rám, még akkor
is, ha nem főszerepet játszom benne. Mégis végigizgulom az egész
darabot – amit nagyon szeretek – a takarásban, az öltözőbe
csak akkor megyek be, mikor azt a gyors öltözés megkívánja.
De ugyanez van Győrben is, ahol már fél tízkor lemegy a függöny.
Amikor meghallotta, hogy
Pasternak regényéből musical készül, mi volt az első reakciója?
–Kissé kételkedtem abban, hogy egy hatalmas regényfolyamból
lehet egyáltalán egyestés musicalt írni. Ahogy meghallottam a
melódiákat, és elkezdtük tanulni a szerepeket, teljesen magával
ragadott a zene. A szerző nagyon ügyesen megkomponálta azokat a
zenei „névjegyeket”, melyek az egyes szereplőket jellemzik,
s azokat a motívumokat, melyek a szerelemre, az atyai házra, a háborúra,
a forradalomra vonatkoznak. Érdekesek azok a munkásmozgalmi
dalokra emlékeztető zenék, mikor a proletárok átveszik a
hatalmat, és hirtelen elszürkül az élet, tönkremegy a régi
világ.
Kétségtelen,
megbuktatják az arisztokrata, polgári világot, de amint
Giordano Andrea
Chenier operájában,azt
is bemutatják, hogy a forradalom felfalja saját gyermekét.
–Természetesen; nem véletlenül lesz Sztrelnyikov, a
forradalmár öngyilkos, mert belátja azt az őrületet, hogy a
terrorral min ment keresztül az akkori Oroszország.
Közép-Európában először
a Győri Nemzeti Színház állította színpadra Forgács Péter
rendezésében ezt a darabot. Miben különbözik a győri előadás
az amerikaitól?
–A szövegíró férje ott volt a győri bemutatón, és
azt mondta, hogy nálunk sikerült az, ami Broadway-n nem. Hiszen
az USA-ban túlhangsúlyozták a politikai vonalat, s szerintem
nem jó, ha egy musicalben ennyire politizálnak. Mi sem vetettük
el a politikai részt, de előadásunkban a szerelmi háromszög jóval
hangsúlyosabb, s ezt követi végig Forgács Péter kiváló
verziója. A darabból több mindent kihúztak, és a sorrendet is
megváltoztatták, hogy érthetőbb legyen a történet. Romhányi
Ágnes fordítása pedig egyenes tökéletes.
Fel is fedeztem a
tipikus Romhányi-rímeket.
–Egyértelmű, hogy érződik a munkán, ki volt Ágnes édesapja.
Június 30-án végig
esett az eső a szigeten, majd a következő előadáson a
margitszigeti forgószínpad állt le. S mégis, a nézőknek
legfeljebb 10%-a hagyta el a helyszínt. Lucy Simon zeneszerező,
aki direkt erre az előadásra utazott Budapesten, a televízióban
szuperlatívuszokban beszélt a produkcióról. Ez azért nagy
elismerést jelent?
–Természetesen jól esnek az ilyen elismerések. Mégis,
mi a közönségnek játsszunk, és nem a szerzőknek. Amikor ott
állok a takarásban és figyelem a produkciót, akkor kollegáimért
izgulok, az egész közösségért, mert ez nem egyszemélyes színház,
nem rólam szól. Azért is figyelem végig a darabot, mert ha hívásra
érkeznék, akkor nem tudom, milyen hangulatban telt el az utóbbi
fél óra a színpadon. Része vagyok az előadásnak, így érzékelnem
kell a darab hőfokát, és azt, milyen prózai tempót kell követnem.
Operetteknél,
musicaleknél sokszor prózából kell hirtelen énekre váltani.
Régebben azt mondták, ezt úgy lehet jól elérni, ha nagyon
„fent”, szinte énekelve beszél a színész. Ön is ezt a módszert
követi?
–Ez a manír nagyon távol áll tőlem. Pózai szakon végeztem
a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, ahol szerencsére Békés
András – aki zenés rendező volt, de sok prózai darab is kötődik
a nevéhez, mert egy ideig a Nemzeti Színház főrendezőjeként
írta bele magát a magyar színháztörténetbe– osztályába
kerültem. Minden tanítványa nagyon komolyan művelte mind a
zenei, mind a prózai vonalat. Amit kérdezett az már technika kérdése,
amire egy jó tanár képes megtanítani a növendékét. A
Zeneakadémián Bende Zsolt operaénekes volt a tanárom, aki
nagyon sok operettben énekelt. S ő is nagyon jó helyen, tehát
nem fejhangon mondta a prózát, úgy ahogy a paródiákban mutatják,
miként beszél egy tenorista a színpadon. Szerencsére egyre
kevesebb az olyan tenorista, aki ilyen manírral beszél, mert a
színházi élet úgy alakult, hogy nagyon sok az olyan zenés
produkció, ahol megkövetelik, hogy a szereplő ne csak énekelni
tudjon, hanem jól mondja a prózát
is. Én erre törekszem.
Említette a manírt.
Dr. Bécsy Tamás professzor– Isten nyugosztalja – azt mondta
egyik előadásán, hogy valaki ahhoz, hogy egyéniség legyen, nélkülözhetetlen
a modorosságnak egy kis foka. De ha már csak a modor marad meg,
az már szörnyű. Gondoljunk Págerre, Bessenyeire, Latinovitsra.
–Ezzel minden színész küzd. Általában azok a nagy színészek,
akiket lehet utánozni. Azokat nem lehet, akiknek hangja, hanglejtése
egysíkú, nélkülözi az egyéniséget.
Volt olyan színész,
akinek alakítását lemásolta, vagy utánozta?
–Soha sem akartam epigon lenni. Szerencsém van, holott ez
talán születési rendellenesség, hogy olyan orrhangom van állítólag,
amit felismernek. Biztos ezért is hívnak sokat szinkronba. Énektanáraim
annyira előrehozták a hangom, ami kellemessé teszi számomra az
éneklést. Így nem csak érzelmi, de fizikai örömöt is érzek,
mikor énekelhetek.
Több színészt,
irodalmárt, igazgatót kérdeztem arról, hogyha egy fiatal megnéz
egy musicalt, akkor elképzelhető, hogy elolvassa az eredeti művet?
Esetünkben Pasternak regényét?
–Erre nagyon pontos választ tudok adni. Győrben minden
nagyszínházi produkciónkból diákelőadásokat is tartunk, így
a Zsivágóból is volt. A darab végén a középiskolásokkal
beszélgetnek. A moderátor pedig általában színházunk
dramaturgja, Egressy Zoltán. Akik megnézik a darabot, és részt
vesznek a beszélgetésben, kíváncsiak lesznek a kor, a történelem
iránt, arra, miként alakul a szerelmi háromszög, és milyen
tragikus véget ér egy olyan társadalom, amiről azt hitték,
hogy örökké lesz. A következő rendszerről is azt gondolták,
hogy sosem változik meg, holott 70 év után megszűnt. A beszélgetés
után a fiatalok egy része biztos elolvassa Pasternak könyvét.
Régebben a Salemi boszokrányokat játszottuk, és ott is nagyon jókat kérdeztek a
fiatalok. Felkészültem a darabból, és elmondta, hogy ez egy
igaz történet, mert annak idején McCarthy-bizottság idején
politikai boszorkányüldözés ment. Nagyon örülök neki, hogy
a győri színház fiatal közönsége nem csak szórakozni ül be
a nézőtérre, hanem érdekli is a darab történelmi háttere.
Milyen a győri színház
ázsiója?
–Mint a legtöbb vidéki városban a győri színházat is
nagyon megbecsülik. Ennek fő oka, hogy figyelembe veszi a vezetőség
a közönség igényét, de ugyanakkor nevelve szórakoztat.
Ma már nem lehet úgy előadni egy prózai
darabot sem, hogy nincs benne zene. Nem estünk át a ló másik
oldalára?
–Ne általánosítsunk, mert ez nem minden színházra
vonatkozik. Amit állít, az sajnos legtöbb esetben igaz, és
rossz tendencia, mert a színház egyik missziója, hogy komoly
erkölcsi témákat vigyen a nézők elé, és ne csak szórakoztasson.
A zenés műfajban is vannak fajsúlyos művek, de mikor annyira
felhígul egy színházi repertoár – és ez főleg néhány fővárosi
teátrumra igaz – ,hogy csak musicaleket játszanak, és lekerültek
a híres nevek az öltözők ajtairól, és percemberkéket
foglalkoztatnak, azt nem tartom jónak. Győrben a szórakoztató
műfajból is olyan nagy műveket annyira igényesen állítanak
színpadra, hogy azokat öröm nézni. Játszom a Semmi
pánik! darabban, ami Woody Allen egyik klasszikusa, amiben olyan bíborost
alakítok, aki bűvészkedik. Húsz külön próbát vettem egy bűvésztől,
Habók Jánostól, mert olyan mutatványokat mutatok be, hogy a nézők
csodálkozva fogadják. Öndicséretnek hangzik, de nem annak szánom,
hiszen, a darabért teszek mindent. Többen megkérdezik, hogyan
csinálom, de amíg le nem veszik a produkciót, addig nem árulom
el, mert akkor vesztek az egész varázsából. Tehát az úgynevezett
bulvár-darabokból is a jobbakat játsszuk. Az Éjjeli
menedékhelytől kezdve, ami Gorkij-remeke, és nem véletlen játszzák
1905-től a világon, s nincsenek benne zenés betétek, az Abigélon,
Makrancos Katán, A vád tanúja krimin
át operákat, operetteket, musicaleket és ifjúsági darabokat játszunk.
Amikor egy olyan darabot
tanul, ami ismeretlen számára, akkor elolvassa a történet, az
eredeti regényt, s utánanéz az adott kor társadalmi miliőjének?
–Eléggé komolyan érdeklődöm a darabok iránt. Nem várom
meg a próbákat, hogy akkor elmeséljék a sztorit. Az Éjjeli
menedékhely több híres régi felvételét megtekintettem, és
elolvastam Gorkij életét, hogy megtudjam milyen korban készült
a darab, miért írta, és miért érvényes a mai napig. Még néha
az operettekről is olvasok, és ez segít a játékban.
Sem festő, sem matematikus nem lett, hanem énekes, és
színész. Mi akart hamarébb lenni?
Két diplomával a zsebében sokkal könnyebben tudott érvényesülni
a színi pályán?
Nem kétlem, hogy a győri darabok sikeresek. Viszont tény
a főváros-centrikusság. A budapestiek, hogyan tudják azt, hogy
mi megy Győrben? És itt most nem egy-egy vendégjátékra
gondolok.
|