2017.08.08.
Modellem a természet
Legyalulhatják az erdőket, a kövek között újra nőnek a fűszálak
Miért ne lehetne
szép egy gaz a kertben? A gyomnövény szóhoz rendszerint
valamilyen kellemetlen megjelenésű, vagy egyéb rosszindulatú
tulajdonságokkal felvértezett növényt társítunk, amit dühödten
próbálunk kiirtani a kertből, a zöldségek közül, vagy a rózsaágyásból.
Ha jobban belegondolunk azonban, az anyatermészet szempontjából
nem létezik olyan, hogy gyom, minden növénynek megvan a helye,
a szerepe az ökoszisztémában, csak mi emberek osztjuk fel a növényeket
jókra és rosszakra.
Tarcsányi Ottilia festőművész, a Budai Képzőművész
Egyesület elnöke Cserhátszentivánban, egy hegyekkel körülvett
kis faluban született. Iskolába szülőfalujában,
Balassagyarmaton és Budapesten járt, magasépítő lett belőle.
Tanulmányai befejeztével Pesthidegkúton telepedett le, azóta
is ott él. A rajzolás, festés, a képzőművészet, a szép
szeretete végigkísérte az életét. Az impresszionisták vannak
rá nagy hatással. Egy hosszú betegség alatt került kezébe a
festék és ecset. Noha a rajz – igaz fekete-fehér műszaki ábrák
formájában évtizedeken keresztül kenyérkereső foglalkozása
volt. Akvarellel festette meg emlékképeit. Munkáit megmutatta
Schéner Mihály Kossuth-díjas képzőművész úrnak, aki bíztatta,
hogy olajjal fessem meg képeit, és próbáljon ki sokféle
technikát. Képei meghatározó motívuma a természet, festményei
nem mesterkéltek, nem akarják elferdíteni a valóságot.
Nyaranta hazai és nemzetközi alkotótáborokban is részt vesz.
Az MTV1 televízió kulturális rovata 2008. évben
keresztmetszetet adott munkásságáról. Részt vett az OKIT, az
Érdi POLY-Art, a Gregus kör, a pomázi Somodi Stúdió, a Magyar
Nemzeti Galéria és az Európai Kulturális Alkotóművészek
Egyesületének munkájában. Tagja a Művészetbarátok Egyesületének
és a Budai Képzőművész Társaságnak, valamint a Szőnyi István
Képzőművészeti Körnek, és a Keszi Artnak. Képei megtalálhatóak
hazánkban, Európa számos országában, Japánban és a
tengerentúlon is. 1996-től kiállító művész. Közgyűjteményben
több képét őrzik. Kiállításokon és festő versenyeken előkelő
helyezéseket ért el.
Honlapján Schéner Mihály Kossuth-díjas festőművésztől
az idézet: „vegyük körül magunkat a szépséggel a gonosz
ellen.” Létezik-e még a szép, mint esztétikai kategória?
–Igaz, vannak, akik szerint a szépség a művészeti ágakból
mára kihalt, de ezzel nem értek egyet. Számomra a természet a
szép. Éppen ezért a természetet festem meg. Embereket ritkán
ábrázolok, azt nem tartanám hitelesnek. Még egy fűszál is tökéletes
a sziklák között. Tehát a természet a modellem.
A természetbe is beleavatkozik az ember.
–Ezért kell megörökíteni úgy, ahogy látjuk. Minden
ember talentummal születik. Aki remekül tud árkot ásni, az is
kiváló ember. Én pedig térben is látok, fantáziával áldott
meg a Teremtő és a színekhez is értek, így képes vagyok megörökíteni
azt, ami nekem tetszik, illetve amit én szépnek találok. Természetesen,
ami számomra szép, nem biztos, hogy másnak is az.
Semmit sem ferdítek el a képeimen. Nem csinálok pontocskákat a virágból.
Az, hogy kinek mi a szép, azt mindenki maga dönti
el?
–Így van, de én semmit sem ferdítek el a képeimen. Így
például nem csinálok pontocskákat a virágból, hanem a fények
segítségével rengeteg színt viszek fel a vászonra. Aki
alaposan megtekinti képeimet, igen gazdag színárnyalatot fedez
fel rajtuk.
Kiszámolja, hogy mennyi szín van egy képen?
–Dehogy, ránézek, és nagyjából tudom. Sosem határozom
el előre, hogy néz ki a festmény. Nagyon gyorsan festek, és
nem napok, hanem órák alatt befejezem a képemet.
A vázlatkészítés bizonyára hosszabb ideig
tart.
–Vázlatokat nem készítek, csak az alkotótáborokban,
kirándulások alkalmával, rendszerint olajpasztellel.
Megérinti valami a természetben, és azt
lefesti?
–Mégpedig emlékezetből.
Az alkotótáborokban a szabadban is festek, de ez ritkán fordul
elő. A Tavasz a kertemben
című képet a Magyar Nemzeti Galériában festettem. De hangsúlyozom,
nem így néz ki a tavasz a kertemben. Ha ennyire realista lennék,
akkor fotóznék. Magamban átrendezem a látottakat, hiszen képet
festek. A természet nem készít önmagtól képet. Tehát a festészetnek
is vannak törvényei. Ha csak öt tulipánom lenne, akkor is több
százat ábrázolnék. A hajókat is itthon festettem meg, és nem
a Balatonnál, bár az ott látottak adták az ihletet. Egyértelmű,
hogy csak olyat festek, amit láttam is. Nem találok ki se tárgyakat,
se növényeket – hiszen van rá modell. Az olyan épületeket
is szeretem, melyek emberléptékűek, így közel állnak hozzánk.
Nagyon szép városaink, köz-és lakóépületeink vannak, s
nagyon büszke vagyok magyarságomra. Sehol máshol nem tudnék élni,
pedig több országot is bejártam. A közelmúltban Albániát,
ami csodálatos hely. Növényeik, gazaik ugyanolyanok, mint nálunk.
Természetesen a tengerparti pálmafák, a hegyek, völgyek és
sziklák is lenyűgöztek.
Kedveli a gyomnövényeket a természetben? Ez
meglep.
–Miért ne lehetne szép egy gaz a kertben? A gyomnövény
szóhoz rendszerint valamilyen kellemetlen megjelenésű, vagy egyéb
rosszindulatú tulajdonságokkal felvértezett növényt társítunk,
amit dühödten próbálunk kiirtani a kertből, a zöldségek közül,
vagy a rózsaágyásból. Ha jobban belegondolunk azonban, az
anyatermészet szempontjából nem létezik olyan, hogy gyom,
minden növénynek megvan a helye, a szerepe az ökoszisztémában,
csak mi emberek osztjuk fel a növényeket jókra és rosszakra.
Ez azonban néha igencsak bajos, hiszen vannak olyan növények,
melyek papírforma szerint gazok, ám a gyakorlatban esztétikus külalakjuk,
bódító illatuk, vagy éppen gyógyhatásuk miatt nehéz őket
őszinte szívvel irtandó gyomnak nevezni. Nálam a bogáncs is
megterem, és virágait lefestem. Ez is Isten teremténye.
Kedvenceim a fák is, az idők tanúi.
Az albániai utazás közben szerzett élmények
is szerepelnek majd a vásznon?
–Szerepelnek majd, de ezek nem csak élmények, benyomások,
hanem olyan dolgok, melyek számomra szépek. Már látom magam előtt,
hogy mit szeretnék csinálni. Majd úgy rakom fel a színeket,
hogy az kép legyen. Építész voltam, s tudom, egy ház sem
billenhet meg, így egy kép sem, mert az akkor nem alkotás. A
pomázi stúdióban is tanultam, aminek Kiss János festőművész
volt a vezetője. Ő mindig felhívta a figyelmet a képszerkesztés
szabályaira. Évtizedeken át akvarelleztem, sok közülük Kárpátalja
tájait ábrázolja, és ezeken a kis képeken is rendnek kell
lennie. Ahogyan a világban is kéne. Attól, hogy a teremtett világot
festem meg, nem jelenti azt, hogy minden úgy van a képemen,
ahogyan a valóságban. Tehát impresszionistának mondom magam,
akire hatnak a benyomások, formák, színek, fények és abból készítem
a képet.
Impresszionista a XXI. században. Jó, hogy nincs
meghatározott izmus?
–Nem hiszem, hogy ez gondot jelentene. Amit készítek,
azok mind Tarcsányi Ottilia –képek. Többen mondják, hogy nem
összetéveszthetők mások alkotásaival. Nem szeretek senkire
sem hasonlítani a művészetben, de nem is tudnék, mert én így
látom a világot. Hiába próbálkoznék mással, csak a
technika, az anyag változhat. Két ugyanolyan kép nem is létezhet.
A módszerem is más. Erre egy példa: a baranyai Szálkán
voltunk alkotótáborban, s mindenki festette a szőlőt. Mivel kézzel
festek, így legalább egyszerre két képen dolgoztam. Nemrég jöttünk
haza Párizsból, és egyik képem a francia fővárosról, a másik
a szálkai tavakról szólt. A művészeti vezető csodálkozott,
azt hitte kész képet hoztam.
Az a tény, hogy Pesthidegkút-Ófalun lakik, és
nem egy lakótelepen, ad egy bizonyos többletet a művészetéhez?
–Ebben biztos vagyok. A természethez való vonzódásom
onnan ered, hogy egy kis nógrádi faluban születettem. Magam előtt
látom azt, ami gyermekkoromban megérintett, s ezek hosszú évek
után is láthatók képeimen; a falu, a hegyvidék.
Legtöbb képem ujjal festem
Nekilát mondjuk tulipánokat festeni, akkor mit
tesz fel a vászonra?
–A színeket. Tíz ujjam van, az tíz színt jelent.
De csak egy ecsetet fog a kezében.
–Az akvarellnél, igen viszont amikor olaj, vagy akril az
anyag, rendszerint ujjaimmal festek.
Nem megy tönkre a keze?
–Árt
a bőrömnek, és hiába húzok fel gumikesztyűt, nagyon hamar
kilyukad.
Ha ezt tudja, akkor miért nem fest ecsettel?
–Gyermekkoromban sokat
akvarelleztem, és a gimnáziumban Farkas András festőművész
tanár úr rajzolni tanított minket. Viszont más pályán
helyezkedtem el. Porckorongsérvem lett, sokáig járni sem
tudtam. Schéner Mihály festőművészt nagyon jól ismertem, és
mikor betegségem alatt meglátogatott, azt mondta, ha már annyi
szabad időm van, akkor ne csak rajzoljak, akvarellezek. Hozott
tubus olajfestéket, ecsetet viszont nem. Azóta szinte csak ujjal
festek.
Zavarná, ha az interjút követően festene, és
közben nézném, ahogy alkot?
–Dehogyis! Amikor a televízió készített rólam filmet,
közben is festettem. Tudom, vannak, akik bezárkóznak, és magányukban
festenek. Én viszont nem vagyok remete, ahová csak tudok,
elmegyek. Járok alkotótáborba, vezetek egy 40 fős művész-csapatot.
Sokat utazom, és ahogy kinézek az autó ablakán, sok szépet látok.
Azok megihletnek, és majd vászonra kerülnek.
Csak azt festi le, amit a szabadban lát?
–Nem csak az adja az ihletet, hanem a természetfilmek is.
Szent II. János Pál szerint „a nagy művészeti
alkotásokat érheti folt, de szépségük megmarad, s ez olyan
igazság, amelyet minden intellektuálisan őszinte kritikus be
kell, hogy lásson.” Be
is látják ezt korunk megmondó emberei?
–Sajnos nem. Ha a virágok helyett pontocskákat festenék,
és nagyon absztrakt lenne a képem, akkor biztos anyagilag többre
értékelnék. De én nem erre törekszem. A képnek engem kell
gyarapítania, és ne én találjak ki valami olyat, amivel
elnyerhetem a műítészek kegyeit. Az más kérdés, hogy ki mit
lát bele a képeimbe. A Pilisi sziklákba
vannak, akik embereket, szellemlényeket látnak bele. Talán azért
mert egy szakrális helyről van szó. A tulipánoknak pedig néha
arcuk, szemük van –egyesek szerint. Ez érthető is, mert a színt,
a fényt nem úgy látják, ahogyan én. Ezért is nagyon összetett
a művészet.
Mi a véleménye arról, hogy egyes esztéták
szerint a szépség egyenlő a giccsel?
–Hogy mi a szép? Ami érdek nélkül tetszik. Aki szépet
fest, arra sokszor ráaggasztják a giccs bélyegét. A naplemente
is giccs lenne? Holott naponta látható a szépsége, ha csak a
felhők el nem takarják. Adriai emlékeimből is készítettem
naplementét. Ami nem giccs, mert közvetít nekem, és a befogadónak
valami pluszt ád, azon kívül, hogy megy le a Nap a horizonton.
A kép médium is?
–Médium, mert az alkotót, és a nézőket is neveli. Világunkban
minden olyan szakmának, és hivatásnak, ami jót tesz másoknak
is, a lényege a jobbítás. Az, hogy ne borzadjunk el egy mű látán.
Sajnos olyan sok rossz van a világban, és ezt még generálják
azzal, hogy a művészetben is a megbotránkoztatásra törekszenek.
Egy mű, legyen az festmény, szobor, film, zene, dráma tanítson,
mutassa be a hibákat, és azt, amit elrontott az emberiség, de
ne öncélúan. Az ilyen trendi követő művészt piedesztálra
emelik. Azt mondják, az a divatos, azt kell követni, amit ő
csinál. És így üzletté silányult a művészet is. Nem
hiszem, ha egy ilyen borzadalmas képet megmutatunk a gyereknek,
akkor azzal nemesítjük a lelkét, sőt félni fog. Sok iskolába
hívnak meg kiállítani, mert szeretik alkotásaimat. Nemrég a
Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziumban állítottam
ki. A Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola aulájában
is többször rendeztem tárlatokat. Az iskolákban
kiállított képek nem csak vidámságot közvetítenek,
hanem a gyerekek rácsodálkoznak néhány olyan tájra, amelyet
ábrázolok. Hiszen sok fővárosi gyerek nem látott még falusi
tájat. Tudja, úgy vagyok vele, hogyha nekem ilyen talentumot
adott a Teremtő, és ennek eredménye szétosztható, hát hadd
okozzak örömet vele másoknak. Egyébként olyan az élet körforgása,
hogy adnunk kell, és akkor mi is kapni fogunk. Nekem a festés
mellett a gyerek a legnagyobb érték – ezért is állítok ki
iskolákba. Sőt felnőttek is jönnek hozzám, leülnek, és nézik
a képeimet, azt mondják, megnyugtatja őket.
Vásárlói is vannak?
–Néha sikerül eladnom képeimből, de nem ezért festek.
Szentendrén például több képet vásároltak tőlem. Azt
veszem észre – de nem szeretek általánosítani –, hogy főleg
azok nem veszik képeimet, akik anyagilag megtehetnék. Vásárolnak
ők is képeket, de olyanokat, melyeket a nagynevű galériákban
látnak –befektetés gyanánt.
Vásárlóm volt a TDK vezérigazgatója
Japánba hogy kerültek
ki képei?
–Sokszor állítottam ki Szentendrén, ahol sokféle
turista megfordul. Téli kép-sorozatom volt látható azon a kiállításon,
ami három japánnak nagyon tetszett. Egyszer megszólal a japán
úr: „a TDK vezérigazgatója vagyok, Magyarországon élek, s
mindennek ára van. Megveszem ezt a három képet. Mivel nem magántulajdon,
eladó.” A pünkösdi rózsás képem pedig Brazíliába vitték
Miért fest, ha nem kizárólag
a pénzkereset miatt?
–Jól érzem magam festés közben, kikapcsol engem. Ez
kissé öncélúnak hangzik, de a legkisebb faluba is elmegyek kiállítani.
Nem véletlen, hogy több mint 250 helyen mutatkoztam be képeimmel.
Ha csak egy fél órára örömet adtam az embereknek, az már
nagyon sokat jelent.
Érdeklik a visszajelzések?
–Elolvasom a véleményeket, és örülök, ha azok pozitívak.
Mondják, stresszoldók a formák, a színek, a témák. Az őszinte
bírálatokból pedig sokat tanulok. A gyerekek visszajelzése is
sokat számít, és idősebb festőművész barátaim közül egy
sem beszélt le a festészetről. Nem szóltak bele a témaválasztásba,
hanem segítőkészek voltak, szakmai tanácsokat adtak. Az építő
jellegű kritikákat szeretem.
Eredeti szakmája
magasépítő. Mivel foglalkozott ebben a munkakörben?
–Mindig tervezőirodában dolgoztam.
Nem is akart bekerülni
a képzőművészeti szakközépiskolába?
–Oda jelentkeztem, de helyhiány, és „egyéb” származásom
miatt nem vettek fel. Balassagyarmaton a Balassi Gimnáziumban
tanultam, ahol – még a régi időkből – remek művésztanáraink
voltak. Viszont szerettem az ábrázoló geometriát is. Apukám
azt mondta, hogy kenyérkereső foglalkozás mellett még mindig
lesz időm, ha megmarad a művészet iránti vonzalmam, a festésre
is.
Be kellett hozni azt a hátrányt, hogy nem végzett
művészeti iskolákat?
–Nem hiszem, hogy ez hátrány lenne. Soha nem zavart,
hogy nincs a kezemben művészi oklevél. Schéner Mihály sokszor
mondta: „ ne hagyd magad elrontani. Azzal foglalkozz, ami
tetszik, amivel szeretnél. Az építészeti múlt pedig csak segít,
például a térlátásban.”
Bánóczi Zsuzsa művészettörténész
szerint emlékképeket fest. Olyan épületeket, tájakat, amik már
nincsenek?
–Meg kell őrizni az új világban a régi világot, virágot,
tájat is. Ezeket is örökül hagyom az utánunk jövő generációnak.
Tény, ahhoz, hogy valami felépüljön, mindig kell változtatni
az eredeti környezetet, le kell bontani egy régi házat, utcát,
fákat, erdőket vágnak ki. De képeimen megmentek valamit a régiből,
a letűnőben lévőből is. A múltban gyökerezem. Először
voltak a barlangok, majd a parasztházak, most meg az üvegpaloták
– az utóbbiakra nem szívesen tekintek rá, mert számomra nem
emberiek. Azt kedvelem, ami természetes anyagból készül és
egyszerű.
A természeten mégis
sokat változtat az ember, és akkor mi marad számunkra?
–Hiába próbálják meg legyalulni a természetet, a kövek
között kinő a fűcsomó. Fontos a fiatalság nevelése. Ezért
is jönnek hozzám felnőttek, gyerekek, és együtt festünk. Nem
baj, ha nem műremek, de fesse le, amit látott, amit szeret.
Hiszen az alkotás örömforrás.
Összefogtam a pestidegkúti művészeket
Szükséges, hogy mint
egy gyermek rácsodálkozzon a szépre?
–Nélkülözhetetlen; ha meglátok egy szép tájat, virágot,
épületet, akkor örömet érzek, ha nem így lenne, akkor nem
festeném le azokat
Én pedig azon csodálkozom,
hogy a festészet mellett egy művészeti egyesület elnöki pozícióját
is betölti. Mikor és milyen elhatározásból alapították meg
a Budai Képzőművész Egyesületet?
–2003-ban
alakultunk képző- és iparművészekből, non-profit szervezetként.
Jövőre ünneplejük 15. születésnapunkat, így már készül a
katalógus. Régebben működött itt egy könyvesbolt, ahol azt
tanácsolta a tulajdonos, ha már olyan sokan foglalkozunk
Pesthidegkúton képzőművészettel, akkor létesítsünk egyesületet,
és tudnánk közösen kiállítani. A kezdeti 11 fős tagság 40
főre bővült, és a BUKET ismert lett nemcsak Budán, de országosan
is. Az sem kizáró ok, hogy valaki budai legyen, viszont egy nívónak
meg kell felelni. Az Egyesületben jól megfér egymás mellett
festő és grafikus, szobrász és iparművész, hivatásos és
amatőr, így kiállításainkon, amit sokszor szervezünk a
Klebelsberg Kultúrkúriában, és az ország számos kiállítóhelyein,
bárki találhat a szívéhez közel álló műveket.
Medveczky
Attila
|