|
 2017.08.08.
Csorja Gergely: A Nyugat és Magyarország
útjai
A Nyugat politikai
struktúrája változik. Ahogy Orbán tusványosi, újfent pontos
helyzetértékelésében megmutatta Európa térképén megjelent
egy új hatalmi tényező. Ez pedig nem más, mint a Lengyelországot,
Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot összefogó V4-ek.
Az új hatalmi tömb még nem teljesen egységes, de a maga 64-65
milliós népességével, ipari kapacitásaival és egyre jelentősebb
haderejével megkerülhetetlen. Ehhez hozzáadódik, hogy a
V4-ekhez csatlakozhatnak Közép- és Kelet-Európa más államai.
Ausztria, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, de akár Románia
is.
Trump
hatalomba kerülése, ahogy azt közvetlenül a meglepetést hozó
elnökválasztás után megírtuk, alapvetően nem változtatta
meg az amerikai külpolitikát, azonban nyilvánvalóvá tette,
hogy az amerikai gazdasági és pénzügyi elit, valamint az Egyesült
Államok gerincét adó vallásos és nemzeti érzelmű fehérek tömegei
felismerték, hogy a hazafias húrokat pengető kormányokat nem
ledarálni, hanem esetleg támogatni kell.
Felismerte, hogy a
multikulturális társadalom, a nemzeteket eltörölni szándékozó
globalizmus, a vallási, kulturális és származási különbségeket
bagatellizáló, ugyanakkor minden népet homogenizálni kívánó,
magát liberálisnak tartó politikai és értelmiségi elit
programja az újonnan felemelkedő gigaállamok malmára hajtja a
vizet, és a Nyugatot meggyengíti.
A hibás, évtizedekig
tartó politika eredményeként a Nyugat lényegében elvesztette
egyeduralkodó jellegét, és ma már a léte is veszélyben van.
Izrael mint az
Egyesült Államok által fenntartott és paradox módon a már
említett fehér, vallásos, elsősorban keresztény – és
bizony a liberális értékelés alapján alapvetően rasszista és
antiszemita – amerikai tömeg által érzelmileg is támogatott
állam, mely Amerikában tényleg úgy jelenik meg, mint a Nyugat
előretolt bástyája, rendkívül ellentmondásos képződmény.
A zsidó állam az Egyesült Államok katonai, technológiai és
gazdasági támogatása nélkül feltehetőleg néhány év alatt
összeomlana az iszlám és egyben az arab nyomás alatt.
Amikor Netanjahu,
a zsidó állam vezetője Magyarországra jön a V4-ekkel tárgyalni
és amikor Trump Varsóba repül biztosítani a lengyel kormányt,
hogy értékeli antiliberális, nemzeti és keresztény mivoltát,
akkor tulajdonképpen a rendkívül sokszínű, de alapvetően a végletekig
pragmatikus amerikai elit felismerését látjuk napi szintű
politikává változni. Az amerikai elit az erős nemzeti alapon
álló kormányokat kívánja összefogni és ezzel biztosítani,
hogy a Nyugat nem robban szét, hogy végső szétesése nem történik
meg. (Azt az ellentmondást most nem taglaljuk, hogy ugyanez az
elit az elmúlt évtizedekben mindent megtett a Nyugat pillanatnyi
zilált helyzetéért és mindennek az elpusztításáért, ami
nemzeti.)
A nemzeti érzelmű
kormányok támogatása vagy legalábbis a korábbi gyakorlat
feladása, hogy ezeket a képződményeket mindenáron meg kell
buktatni, persze nem valami jó cselekedet, nem valami hirtelen
megvilágosodás, valami érzelmi pálfordulás, hanem vegytiszta
hatalmi logika, politikai számítás.
Most, amikor az
alapvetően liberális, a PC-t követő német és francia
politikai vezetés azon dolgozik, hogy az Európai Uniót átalakítsa
egy erősen központilag vezérelt német és francia vezetésű
szövetségi állammá, akkor a közép-kelet-európai térség államai
az évezrede ismert dilemma elé kerültek.
Melyik nagyhatalom
mellé álljanak. A francia–német tengely, az amerikai vonal,
vagy esetleg a politikailag megerősödött, de gazdaságilag még
mindig billegő Oroszország mellé.
Ahogy a magyar történelem
nagy politikusai Szent Istvántól a Hunyadiakon, a Báthoryakon,
Rákóczin, Bocskain, Kossuthon át egészen Bethlen Istvánig
mindig ezzel a dilemmával szembesültek, úgy most Orbán Viktor
is itt áll. (Igen, beillesztettem ebbe a sorba, és teljesítménye
alapján eleddig jogosan.)
Orbán a
kompromiszszumkeresés helyett, a folyamatok élére akar állni.
Szervezője a V4 tömbnek, kezdeményező, elsőként cselekszik,
dönt tabukat. És tegyük hozzá, mindezt sikerrel, úgy, hogy a
kapcsolatokat minden irányba építi.
Ebből még akár
komoly felemelkedés is lehet.
|
