vissza a főoldalra

 

 

 2017.08.08. 

Négy százalékkal erősödött az ipari termelés júniusban

Az év hátralévő részében az ipari termelés júniusihoz hasonló mértékű növekedése várható - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára augusztus 4-én az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt adatokra reagálva.

A KSH legfrissebb közlése szerint az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,5 százalékkal emelkedett.

 A helyettes államtitkár szerint a júniusi növekedés a magyarországi termelő kapacitások kihasználtságának, az első félév magas beruházási arányának köszönhető és annak, hogy nagyon magas a nemzetközi gazdasági környezet bizalmi indexe.

 Hozzátette: az ágazatok közül továbbra is a járműgyártás a meghatározó, valamint tartós növekedési pályát futott be az első fél évben a vegyipar, a gyógyszeripar és a feldolgozóipar néhány eleme, amelyek kapcsolódnak a járműgyártáshoz.

 Pomázi Gyula közölte: az idén a beruházások további bővülése várható, ez a magyarországi vállalkozások, kis- és középvállalkozások (kkv) fejlődését jelenti. Ez azért fontos, mert a kormány a kkv-k hatékonyságának, termelékenységének és rugalmasságának javítására törekszik.

 

(MTI/NGM)