2017.12.15.
Emlékezzünk régiekről!” – 150 éves
a Magyar Történelmi Társulat
„Emlékezzünk régiekről,
talán nem mindenkiről jó szívvel, de a történelem nem svédasztal,
hogy csak a kedvünkre valót csipegessük” –
mondta rövid beköszöntőjében Zsoldos Attila, az MTA
Filozófiai és Történettudományok Osztály elnöke a 150 éves
Magyar Történelmi Társulat konferenciáján.
A cím alapján a
konferencia a társulat szerepét kívánta áttekinteni a tudományirányításban,
mellette azonban tizenkilenc volt elnöke közül hétnek, a
meghatározók közül életútját, történészi munkásságát
is vizsgálták az előadók.
A huszadik, most hivatalban lévő elnök: Hermann Róbert
emlékeztetett arra, hogy a Magyar Történelmi Társulat a legrégebbi
civil szakmai szervezet, amely névváltoztatás nélkül működik
a mai napig folyóiratával, a Századokkal együtt. 1867-ben, a
kiegyezés évében alapították, de azért 1848-at is képviselték
a vezető testületben.
Példa rá már az első választási eredmény: gróf Mikó
Imre és Horváth Mihály között ingadozott a közgyűlés, végül
Mikó lett az elnök, Horváth az alelnök. Róluk Egyed Ákos
tartott előadást. Horváth Mihály katolikus címzetes püspök,
akit 48-as miniszteri szerepéért jelképesen halálra ítéltek,
a kiegyezés évében térhetett csak haza az emigrációból. Ő
a történetírás feladatának a múlt megismerését tekintette.
„Kötelessége minden nemzetnek megőrizni saját egyéniségét”
– vallotta. Gróf Mikó Imre, akit „Erdély Széchenyijé”-nek
neveztek, arra figyelmeztetett, hogy „a magyarságnak és a vele
együtt élő népeknek együtt kell haladniuk – megőrizve különbségeiket.”
De arra is figyelmeztetett, hogy nem minden hiteles, ami írva
van, és a nemzeti ábrándokat ki kell zárni a történetírásból.
Egyed Ákos szerint mindkét felfogás a polgárosulást szolgálta,
Horváth kicsit jobban képviselte a szabadságharcos hagyományokat,
Mikó pedig jobban érzékelte saját korának problémáit.
Thallóczy Lajos 1913-tól 16-ig hetedik elnöke volt a Társaságnak,
Strommer Lajos néven Kassán született német ajkú családban,
és csak budapesti egyetemi tanulmányai idején, 1877-ben változtatta
meg a nevét. Már a huszas éveiben levelező tagja volt az
MTA-nak, és szerkesztője a Századoknak. Ress Imre előadásában
elhangzott, hogy Thallóczy is nélkülözhetetlennek tartotta a
magyarsággal összefüggésben a szomszéd népek sorsának, történelmének
megismerését. Sőt: a Balkánt is tanulmányozta, elsősorban
Bosznia történelmét és benne a katolicizmus, az ortodoxia és
az iszlám együttélését. 1885-ben kinevezték a bécsi udvari
kamarai levéltár igazgatójává, ahol céljának tekintette a
Magyarországot érintő anyag hazahozatalát.
Gróf Klebelsberg Kuno tizenöt éven át töltötte be a
Magyar Történelmi Társulat elnöki posztját, nála hosszabb
ideig csak Teleki Géza volt elnök még a 19. században, de ő
nem sok nyomot hagyott maga után. Annál többet Klebelsberg,
akinek elnökségét Ujváry Gábor a Történelmi Társulat legfényesebb
korszakának nevezte, jóllehet nehéz időket ívelt át,
hiszen1917-ben választották meg, és 1932-ig, haláláig töltötte
be a tisztséget, már kezdettől államtitkári, később
miniszteri posztjával párhuzamosan. Közben véget ért a Nagy háború,
lezajlottak a forradalmak, egyharmadára csonkították az országot,
lezajlott a nagy gazdasági világválság,
Nem mindig könnyű a hallgatónak, de talán a kutatónak
sem, elválasztani Klebelsberg kormányzati intézkedéseinek
eredményeit az MTT élén folytatott tevékenységétől, mert akár
a nemzeti tárgyak oktatását erősítette, akár új egyetemek,
külföldi magyar intézetek létrehozásáról döntött, vagy a
Társulat korszerűsítését, a külföldi kutatásokat
menedzselte, vagy a híres Hóman-Szekfü: Magyar történet köteteinek
kiadását, az eredmények egymást erősítve tették gróf
Klebelsberg Kunó életművét olyan mércévé, amit eddig nem
sikerült meghaladni – véli a tudósító.
A II. Világháborút követő korszakban az MTT történetéből
egy nevet emelünk ki: Kosáry Domokosét, aki pályája végén
volt a Társulat elnöke. Tevékenységének nem ez volt a súlypontja,
hanem egy korábbi időszak – mondta előadásában Romsics Ignác,
akit külön interjúban is kérdeztünk a Felvidék jeles szülöttéről.
Romsics: Szekfű Gyula tanítványaként Kosáry már az
1930-as évek közepén feltűnt
egy fontos Görgei-tanulmánnyal, amely az első volt azok
sorában, amely Görgeit a magyar történelemben méltóképpen
elhelyezte és kiemelte az „áruló” pozíciójából. Apósa
Huszti József klasszika-filológus és oktatáspolitikus volt, általa
kapcsolatba került Teleki Pállal, Hóman Bálinttal, külföldi
ösztöndíjakkal missziókat is teljesített. 1943-ban, amikor 30
éves korában hazajött külföldről, az akkori Történettudományi
Intézet tudományos igazgatóhelyettesévé nevezték ki, és ami
talán még fontosabb: az első magyar idegen nyelvű történész
folyóirat főszerkesztőjévé. Jól tájékozódott az akkori
francia és angol történetírásban érvényesülő tendenciákról,
és annak megfelelően az akkor modern történetírás elveit
hirdette meg. Ekkori írásainak és tevékenységének vezérelve
a magyarság és a többi Kelet-európai nép egymásrautaltságának
dokumentálása és a nemzeti elfogultságoktól mentes történetírás
szorgalmazása volt. Ő
szervezte meg az intézetben a Kelet-európai országokkal is
foglalkozó referensi szolgálatot, és ő hívta fel a figyelmet
a komparatív szemlélet fontosságára. „Ha meg akarjuk érteni
a nemzetek eredetiségét és egyediségét, nem marad hátra más,
csak egyetlen eljárás nyílik meg számunkra: az összehasonlítás”
– írta 1943-ban.
Sok idő a megvalósításra nem volt, hiszen 1944-45-ben már
itt volt a front, de 1945-ben ő lett a Történettudományi Intézet
igazgatója. Folytathatta ott, ahol abbahagyták?
Megpróbálta. Munkatársaival új történelem tankönyvek
kiadását készítették elő, az intézetet pedig egyfajta
kulturális műhellyé, találkozóponttá tették, ahol Márai Sándortól
Zilahi Lajosig nagyon sokan megfordultak, nemcsak történészek,
külföldiek is, és ez tartott a 40-es évek végéig, amikor
egyre inkább ritkult körülötte a levegő, őt és számos
munkatársát leváltották, a folyóiratot megszüntették, és
ő könyvtárosként húzta meg magát. 1953-ban, Sztálin halála
után azonban megkezdődik az olvadás, és Kosáry akkor a Századok
szerkesztőségi ülésén Andics Erzsébet és körének vulgár-marxista
szemléletét, a Történettudományi Intézet felszámolását,
valamint az utód intézet tevékenységét bírálta. Ugyanez ismétlődött
az 1956-os Petőfi Kör történész vitájában. A forradalom után
néhány hónappal börtönbe került.
Akkori tevékenysége vagy történészi munkássága miatt
tartóztatták le?
Más oka volt. Ő nem vett részt sem a harcokban, sem a
vezetésben, viszont folyamatosan gyűjtötte 56 dokumentumait: röplapokat,
újságokat, egyebet, majd a gyűjteményt betette az egyetemi könyvtárba.
Onnan valaki azonnal jelentette a politikai rendőrségnek. A másik
súlyosabb vád az volt, hogy ő kapcsolatban állt a francia követséggel,
és a követnek őszintén beszélt a magyarországi helyzetről.
A követség be volt drótozva, mindent lehallgattak, és ezért
került börtönbe négy vagy öt évre az amnesztiáig. Mikor kijött
a börtönből, a Pest Megyei Levéltárban dolgozott, majd a
70-es évek közepén került vissza a Történettudományi Intézetbe
munkatársnak, ahol valaha igazgató volt. Engem 77-ben vettek fel
oda segédmunkatársnak, azóta ismertem személyesen.
Kosáry Domokos lassan visszakerült először a tudományos,
majd a közéletbe. 1985-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia
tagja, 1990-től 1996-ig pedig az elnöke. Amikor 1999-ben őt választotta
elnökévé a Magyar Történelmi Társulat, Ön lett a főtitkár.
2007 novemberéig, tíz éve bekövetkezett haláláig volt
a Magyar Történelmi Társulat elnöke. Új programot nem
hirdetett, anyagi helyzetünk is szerénységre intett, a tudományos
ismeretek népszerűsítésében látta a fő feladatot, valamint
a fővárosi és a vidéki centrumok kapcsolatának élénkítésében.
1999 nyarán elhatároztuk, hogy felújítjuk a konferenciák és
vándorgyűlések régi hagyományát a különböző jelentős évfordulókhoz
kapcsolódva, mellette pedig havi rendszerességgel előadássorozatot
indítottunk „Múltunk kritikus kérdései” címmel. Akkoriban
olyan érdeklődés kísérte, hogy szűknek bizonyult az MTA
nagyterme, a média is állandóan jelen volt, a köztelevízió
is gyakran felvette az előadásokat, később csökkent az érdeklődés.
Viszont a másik fontos terv, a Századok folyóirat modernizálása
elkezdődött ezekben az években.
***
Utóiratként –
nem a 150 éves Magyar Történelmi Társulattal, hanem Kosáry
Domokos személyével kapcsolatban – egy személyes élmény: a
70-es években szinte pályakezdő rádióriporterként vettem a bátorságot,
és felkerestem az akkor már a tudományos intézetbe visszakerült
történészt. Akkoriban egyidejűleg játszotta a budapesti
Nemzeti Színház Illyés Gyula Fáklyaláng című darabját, a
Madách Színház pedig Németh László drámáját, az Árulót.
Az elsőben Görgei Artúrt árulókét látjuk, a másikban a méltatlan
vádaskodás áldozataként. Kosáry Domokost, a Görgei-ügyben
legtekintélyesebb történészt kértem, hogy a két nagy író
ellentétes ábrázolása között tegyen igazságot. Természetesen
azt a választ és elemzést kaptam tőle, amit reméltem híres könyve
alapján. A hajdani interjúért azért is hálával gondolok Kosáry
Domokosra, mert azzal indult el történelmi tárgyú riportjaim,
műsoraim hosszú sora. Viszont szemrehányást teszek magamnak,
amiért nem kérdeztem szülővárosáról, Selmecbányáról,
ahonnan 7 éves gyerekként kényszerült eljönni szüleivel, de
évtizedekkel később ellátogatott.
Igaz, amit válaszolt
volna, a 70-es években úgysem kerülhetett volna adásba…
Fotó: Cservenka
Judit/Felvidék.ma
|