2017.12.15.
„Nekünk magunknak kell Esterházy Jánosokká
válnunk!”
A felvidéki magyar hitvallóra és mártír politikusra emlékeztek
a Csallóköz szívében
Értékes
gondolatok, ösztönző beszámolók, az elhangzottakat alátámasztó
fényképek s megindító sziklaszilárd hit. Ez jellemezte az
Esterházy emlékév zárórendezvényét Dunaszerdahelyen.
Az emlékünnepség
Esterházy János halálának 60. évfordulója alkalmából és
az Esterházy János-emlékév tiszteletére meghirdetett szépirodalmi
és esszéírói pályázat eredményhirdetésével és díjkiosztójával
kezdődött a Vermes-villában. Nagy Erika, a SZMÍT képviseletében
elmondta, hogy olyan pályaművek beérkezését várták, melyek
Esterházy János életpéldája, erkölcsi magatartása, mélységes
emberszeretete, a tolerancia, a nemzetek és nemzetiségek közti
testvéri szeretet értékrendjének irodalmi lenyomatai; illetve
olyanokra, melyek a korunkat is jellemző agresszív, szélsőséges,
valamint nacionalista és intoleráns megnyilvánulások, továbbá
a globalizáció veszélyeire és a hagyományos európai
nemzeti-erkölcsi-emberi értékeket fenyegető jelenségekre,
visszásságokra reflektálnak.
Az Esterházy János megemlékezés főszervezőjeként a Pázmaneum
Polgári Társulás nevében Karaffa Attila, a társulás ügyvezető
elnöke köszöntötte a jelenlévőket. „Ebben az emlékévben
nagyon sokan bekapcsolódtak Esterházy János méltatásába, az
ő munkájának a továbbadásába, az ő eszmeiségének és
mondanivalójának a megértetésébe, hiszen szükség van arra
ebben a korban is, hogy a különböző nemzetek, a különböző
vallások között találjunk egy közös pontot, amely összeköt
bennünket” – fogalmazott.
Hajtman Béla, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának
tagja a pályázatírók számát illetően kifejezte örömét,
majd köszönetet mondott a díjakhoz hozzájárulóknak. Ezután
következett az értékelés, mely során Tőzsér Árpádnak, a bírálóbizottság
tagjának szavait Bugár Gergely Esterházy akadémista tolmácsolta.
Tőzsér Árpád az értékelésében leírta, hogy 31 pályázó
volt, majd kiemelte, hogy az író-olvasó közönség egy részének
figyelmét e pályázati felhívással sikerült a szlovákiai
magyar történelem jelentős személyére, Esterházyra vezényelni.
A helyezéseket Nagy Erika ismertette. Első díjat nem adtak ki.
A második díjat dr. Kiss László érdemelte ki és ketten végeztek
a harmadik helyen: Tamási Orosz János és Lokonyi Imre (Marosvásárhely).
Szentmise és koszorúzás
A megemlékezés ünnepi szentmisével folytatódott a Szent
György plébániatemplomban, melynek főcelebránsa főtisztelendő
Marton Zsolt, a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora
volt. A rektor úr szentbeszédében Marczell Mihály és Esterházy
János életpéldájával buzdította a közösséget.
Ezt követte a tisztelet koszorúinak elhelyezése, először
a templom falán található Marczell Mihály emléktáblánál,
amit a Fő utcai Esterházy János-emléktábla megkoszorúzása követett.
Az emléktábláknál a Nemzetpolitikai Államtitkárság, az
Esterházy Akadémia, a Pázmaneum Polgári Társulás, a
budapesti központi szeminárium, az Esterházy János Szülőföldjéért
Egyesület, valamint Dunaszerdahely Város Önkormányzata helyezték
el az emlékezés koszorúit.
Múltunkból tanulni kell, jelenünkben viszont cselekednünk
Az Esterházy emlékévet lezáró
rendezvény ezután újra a Vermes-villában folytatódott,
ahol Karaffa Attila köszöntötte többek között a
Nemzetpolitikai Államtitkárság képviseletében megjelent Szilágyi
Péter államtitkár helyettest, A. Szabó Lászlót,
Dunaszerdahely alpolgármesterét, Paulisz Boldizsárt, az Esterházy
János Szülőföldjéért Egyesület elnökét, valamint Molnár
Imrét, a Pozsonyi Magyar Intézettől.
Szilágyi Péter helyettes államtitkár a magyar kormány
és államtitkársága nevében szeretettel és tisztelettel köszöntötte
honfitársait. Emlékező szavait Radnóti Miklósnak a II. világháború
legpusztítóbb szakaszában született Töredék című művéből
származó részlettel vezette fel. Kiemelte, az az embertelenség,
ami akkor megtörtént, csak azért volt lehetséges, mert az érintettek
különböztek a többiektől – vallásban, népcsoporti
hovatartozásban, életről alkotott elgondolásban.
„Esterházy János is más volt. Más volt, mert töretlenül
hitt a kereszténység egyetemes erkölcsi értékrendszerében. Más
volt, mert hitt abban, hogy ember és ember között faji alapon
nem lehet különbséget tenni” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
Míg sokan úgy vélik, hogy egy erőszak, hitetlenség, illetve
gyűlölet irányította világ ma már elképzelhetetlen, Szilágyi
Péter kifejtette, hogy a „21. század elején is emlékeztetni
kell magunkat arra, hogyha csak egy pillanatra is elengedjük egymás
kezét, ha hagyjuk, hogy egységünket megbomlasszák,
nemzetidegen eszmék és ideológiák férkőzzenek közénk,
akkor arra a szenvedéssel kikövezett útra léphetünk, mint a
20. században. Múltunkból tanulni kell, jelenünkben viszont
cselekednünk, hogy most és a jövőben is példát állítsunk a
minket követő nemzedékek számára!”
Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy egy olyan emberre
gondolunk vissza, aki a 20. század pusztító történései
alatt, megalkuvást nem ismerve, sziklaszilárdan harcolt azért,
amiben hitt, s aki akkor is véleményt mondott, mikor sokan inkább
hallgattak, s aki elismerte a más népeket, de szenvedélyesen
szerette magyarságát, s mindezért köszönet helyett börtönbüntetés,
halál s a mai napig elmaradt rehabilitáció jár(t). „Nekünk
magunknak kell Esterházy Jánosokká válni, mindannyiunknak!”
– fogalmazott a Szilágyi Péter.
Paulisz Boldizsár bemutatta az alsóbodoki Esterházy János
Zarándokközpontot, s annak történetét. Elmondta, hogy a központ
létrehozásában az összefogás, az őszinte barátság s az
Esterházy által az utókornak „üzent” hit vezérelte őket.
Az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület elnöke előadása
végén elmondta, hogy március 18-án Székely János püspök úr
érkezik majd hozzájuk misézni, szeptember 15-én pedig Esterházy
János „hazatérésének” első évfordulójáról emlékeznek
majd meg Alsóbodokon, s hozzátette, hogy jelenleg a felvidéki mártír
politikusnak még nincs harangja, de nagyon szeretné, ha erre az
alkalomra már lenne.
(felvidek.ma)
|